A MúzeumTrip olyan felfedező túra, amely során egy-egy múzeum mélyében, az ott őrzött tudás különböző rétegeiben t
ehetünk kirándulást. A Magyar Múzeumok OnLine kéthetente (minden hónap elsején és 15-én) másik múzeumot keres fel, hogy felfedezze és bemutassa a kisebb és nagyobb, régebbi és újabb intézmények történeteit, gyűjteményeit, kutatásait és programjait. Vác, Pásztó, Gyula, Debrecen, Szentendre, Csorna, Tapolca, Győr és Mohács, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum után most az egri Dobó István Vármúzeum lát bennünket vendégül! Az intézmény történetének áttekintése után, az intézmény gyűjteményeivel ismerkedtünk, körbejártuk az egri várban folyó kutatásokat, most pedig a kortárs művészetre figyelünk.
„Szokás az akvarellt a piktúra legnehezebb műfajaként emlegetni, mivel a színek gyors, friss, spontán felrakása a papírra, s azoknak még gyorsabb száradása nem tűri az utólagos változtatást, a ráfestést. Ez a technika ügyességet kíván, de ennél többet és mást is, azt a fajta – a formát és a tartalmat is stilizáló – átszellemiesítő artisztikum-érzéket, amelyre igazában egyetlen fogalom talál – a poézis. Ezt nem említik az akvarell kívánalmaként, nem is tanítják, de voltaképpen ez magának a műfajnak a szellemi habitusa, magatartása, a mű egészének bensőséges, emocionális kifejezése, olyasmi, mint amit az írás művészetén belül a prózához viszonyítva a vers szelleme, ritmikája és metaforáinak nemes pátosza jelent a műfaj sajátosságaként.” (Supka Magdolna, 1996)
Az egri Dobó István Vármúzeum kortárs képzőművészeti gyűjteményének kiemelkedő szegmense egy különleges műtípusra, az akvarellel és egyéb vizes technikákkal készült művekre fókuszál. Az immár több mint 200 darabos kollekció szorosan kötődik az ötven esztendős múltra visszatekintő egri Országos Akvarell Biennáléhoz, mely kiállítások sorozata 1968-ban indult útjára és húsz tárlatot követően 2009 óta triennáléként él tovább. A döntően az áttetszőségre építő kortárs vízfestészeti technikák legújabb eredményeiről számot adó szabad beadású, de szakmai zsűri által válogatott tárlat mindenkori célja, hogy lehetőséget kínáljon új művészeti tartalmak és formák kereséséhez, új művészi megnyilvánulások felvonultatásához e sokféle megoldásra, közlésmódra alkalmas, innovatív festészeti eljárás művelőinek, és élvezetes időtöltést kínáljon a műfaj szépségeit, izgalmait szerető műkedvelő közönségnek.
Lóránt János Demeter - Tájemlék III., 1992, papír, akvarell
Nem titkolt tény, hogy az egri biennálé is miniszterelnök-helyettesi szintről kezdeményezve, kultúrpolitikai szándékkal, a felkarolt művészek támogatására, meghívásos alapon szerveződött az első időszakban. Valamint illeszkedett abba a decentralizációs tervbe, mely a vidéki nagyvárosokat igyekezett bekapcsolni a művészeti közélet körforgásába. Az 1961-es miskolci sokszorosító grafikai biennálé, majd a pécsi kisplasztikai biennálé (1967) után szinte az első vonalban indult útjára az akvarellisták egri fóruma. A Városi Tanács VB üléseinek jegyzőkönyveiből is kitűnik, hogy milyen fontosnak találta akkor az egri városvezetés azt, hogy minél több, országos jelentőségű művészeti és tudományos eseménynek adjon helyet az idegenforgalmára büszke város – ebbe a tendenciába illeszkedett bele az „Egri Nyár” művészeti és tudományos programsorozat részeként az országos akvarell biennálé is. Az első két rendezvényt még a budapesti Műcsarnok szakemberei és a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Észak-magyarországi területi bizottsága koordinálta (Seres János főiskolai tanár szervező munkája emelhető ki), és csupán a zsűrizett, válogatott anyag került leszállításra és bemutatásra Egerben.
Vojnich Erzsébet - Várgesztesi lapok 4., 2009, papír, vegyes technika
1972-ben, a harmadik kiállítás alkalmával kapta meg először a városvezetés felkérésére a szervezés, lebonyolítás összes feladatát az egri Dobó István Vármúzeum, ahol a szakmai és gazdasági feltételek egyaránt rendelkezésre álltak. Kurátorok, kiállítás-rendezők Ludányi Gabriella, majd az 1980-as években Lengyel László, 1994-től H. Szilasi Ágota művészettörténészek voltak, a kiállítás kivitelezői és dekoratőrei Törő Anikó és Csintalan András voltak évtizedeken keresztül. A kiállító hely pedig hosszú ideig a Gárdonyi Géza Színház aulája volt. A rendszerváltás után az átmeneti időszakban a létéért küzdő rendezvénynek az Ifjúsági ház adott helyet, majd az ismét megerősödő tárlat egyre nagyobb helyigényét a Tábornok ház, a Trinitárius templomgaléria, majd a Kepes Intézet termei elégítették ki. A csatolt kiállítások újabban a város egyéb kiállítótereit is megtöltik a triennálé idején, így három-négy hónapra a város az akvarellisták fővárosává válik.
Az I. Országos Akvarell Triennálé zsűrije, 2009, Dobó István Vármúzeum
A kiállítás-sorozatot jövőt feltételező, új utak keresésére ösztönző szavakkal indította útjára Németh Lajos, a kor kiemelkedő művészettörténésze. Gondolatait aköré a probléma köré építette katalógus-bevezetőjében, hogy a 19. század elejéig visszavezethető, gazdag és nagyon jelentős magyar vízfestészeti kultúránk ellenére „az elmúlt évek során képzőművészetünk mostoha gyermekévé vált az akvarell műfaja. Perifériára, szinte kiszorított állapotba került...”, hiszen az ötvenes évek elején kialakuló kultúrpolitikai elvárások nem kedveztek a párás lágysággal, elmosódott, egymásba omló kontúrokkal, bonyolult, komplex színharmóniákkal dolgozó, külső reflexekből, belső emóciókból, lelki rezdülésekből felépülő, a pillanatnyiságot rögzítő, bensőséges kapcsolatteremtésre építő akvarellfestészetnek. De Németh Lajos így zárja gondolatait: „…az akvarellművészetnek hanyatlásában nem a technika lehetőségei játszották a vezető szerepet. Az akvarellművészetnek a modern művészetben is megvan a lehetősége, hiszen a dolgok nem a technikával, hanem a szemléletnél dőlnek el. Akvarellművészetünk válaszút előtt áll. Megmarad-e a műkedvelő és képcsarnoki szinten, a festegetésnél, a puszta rutinnál – vagy pedig részt vállal az új művészet kialakításában. Persze ez nem jelenti azt, hogy a látványszépség zamatos rögzítése elvesztette volna a létjogosultságát, és csupán a nonfiguratív megoldásoknak lenne jogosultsága. Az akvarell művelőinek is le kell azonban vonniok azokat a vizuális konzekvenciákat, amelyek a modern életből és a modern művészet eredményeiből következnek. Hogy sikerül-e? Azt csak a jövő döntheti el, és az, hogy a technika művelői megkapják-e a megfelelő szellemi támogatást. Az idei tárlattal induló Országos Egri Akvarell Kiállítás, amely kétévenként kerül majd megrendezésre, megadja a gyakorlati lehetőségeket, mert lehetőséget ad a felmérésre, az önvizsgálatra és az új utak bátor keresésére.” A sokak által érzékelt negatív vélekedések azonban, elsősorban a biennáléknak köszönhetően elhalkultak, elhalványodtak, s nem kis bizonyossággal állítható ma már, hogy az egri rendezvény indikátora volt a kortárs magyar akvarellfestészet kiteljesedésének.
Kótai Tamás - Cím nélkül, 2009, papír, akvarell
Hamarosan lehetővé vált néhány mű megvásárlása a kiállítások anyagából a támogatók, leginkább a minisztérium segítségével, az 1990-es évektől pedig a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A Dobó István Vármúzeum kortárs akvarell gyűjteménye így az 1970-es évek közepétől elkezdett gyarapodni, és országos gyűjtőkörrel mára – ugyan sajnos hiányokkal –, de mégis lefedi az akvarellt kedvelő művészek fél évszázadra visszanyúló névsorát. Válogatott anyaga úgy itthon, mint külföldön (Budapest–Kempinszki Hotel, Eger, Miskolc, Hatvan, Szentendre, Budapest-Széphárom Galéria, illetve Nantes – Franciaország, Helsinki és Kemi – Finnország, Tartu – Észtország, Kutna Horá – Csehország, Przemyśl – Lengyelország, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelykeresztúr, Gyergyószentmiklós – Erdély) a magyar kortárs akvarellfestészet és Eger város kultúrapártoló hozzáállását reprezentálta egy-egy bemutató alkalmával. Az országos szakfolyóiratok is összegző elemzéseket közöltek a korábbi kiállításokhoz köthetően, mely elemzések bekapcsolták a rendezvényt és az annak helyet adó várost és múzeumot a tudományosan kutatható kortárs művészeti folyamatokba, a kulturális közéletbe.
Mayer Berta - A változás formái, 2004, papír, ekolin, tus
E folyamatosan átalakuló, fejlődő rendezvény a nyolcvanas évek közepén érkezett el egy válaszúthoz, s apró léptekkel indult el a megváltozott társadalmi és gazdasági miliőben afelé, hogy valóban egy műfaj országos reprezentánsa legyen. A rendszerváltás pedig tulajdonképpen stílusváltást is jelentett, bár a forrongó nyolcvanas évek a biennálék történetében is már előkészítették a szabad művészi gondolkodás előretörését. Egyre több fiatal, újszerűen gondolkodó művész kezdte el használni ezt a sokarcú, sokféle kifejező módot magába olvasztó, de technikailag is rugalmas-modern festészeti módszert. A biennálék résztvevői is egyre többen lettek. Szervezőként és befogadóként is úgy éreztük, hogy itt most teret kaphat mindenféle gondolat, érzelem, látásmód és vélemény. Így professzor úr talán elismeréssel szólna ma, ha tudhatná, hogy a vízfestészetnek e találkozóhelye napjainkra, a 21. század elejére rangos, a legtöbb hazai kortárs alkotó munkásságát bemutató fórummá szélesedett. A rendszerváltozás után – mint a többi megmaradt biennálé esetében – a politika „markából való kicsúszás” következtében a biennálék rangja megerősödött, így az alkotók részvétele, esetleges díjazásuk szakmai szempontból is egyre nagyobb elismeréssel járt. A biennálék, majd triennálék nagydíjasai-díjasai ennek a folyamatnak a legkiemelkedőbb egyéniségei. 1991-ben alakult meg belőlük a Magyar Vízfestők Társasága, mely szakmai közösséggel folyamatos kapcsolatot tart fenn a Dobó István Vármúzeum.
Bikácsy Daniela - Marseille-t tér, 2000, papír, akvarell
A biennálék anyagi hátterének előteremtésében továbbra is ott állt Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, de az 1990-es évektől a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia is belépett a támogatók közé a lebonyolítás, katalóguskiadás költségein túl a gyűjteménygyarapítás terén is. Díjalapítóink között kiemelt támogatónk a mindenkori kultúráért felelős minisztérium.
Az utóbbi két évtized nagy felismerése volt, hogy az eddigi apró technikai változások immár erős szemléletbeli váltást eredményeztek. A technikai tisztaság, az egyértelműség, a szabályosság igénye odaveszett. Már nehéz megállapítani, és vitákat is szült, hogy „meddig akvarell az akvarell?” Nagyot változott az ábrázolás módja is. Az akvarellre oly jellemző halk szavúságot, puhaságot, derűre-harmóniára vágyódást, nosztalgikus líraiságot, a meditatív szellemiséget... kiegészítik az erőteljesebb, expresszívebb, zaklatott, kívülről ránk törő, vagy belülről fakadó konfliktusok, érzelmi feszültségek, olykor torzult kort vagy lelkivilágot megjelenítő kivetítések, groteszk társadalomkritikák, vagy a magánmitológiákat építgető művészek éppen vízfestékkel megfogalmazott lapjai.
Földi Péter - Disznóól, 2014, papír, vizes pác
Mára, ez a nagyon is innovatív műfaj lényegileg felvette a kortárs művészet ritmusát, és a rendezvénysorozatot mintegy leképező múzeumi gyűjtemény is – az alkalmankénti folyamatos gyarapodással – a magyarországi kortár akvarellfestészet bemutatására jó eséllyel aspirál. „Geometrikus hangsúlyok és lírai absztrakt foltkompozíció, nagyvonalú motívumhasználat és aprólékos részletezés, a valóságra utaló, de bonyolult áttételekben játszó stilizáló és festői látomás, szimbolikus és transzcendens álomkép, egyéni mitológia és hűvös tárgyszerűség – talán ezek lehetnének a címszavak, amelyek kibontásával ezen együttes közelébe kerülhetünk.” (Wehner Tibor)
Leadkép: Szily Géza - Pegazusok kertje II., 1984, papír, akvarell, részlet
***
Csizmadia Krisztina
2018 Az egri akvarellbiennálék történetéhez – Seres János szervezői tevékenysége. In: Földi Eszter – Hessky Orsolya (szerk.): „Bátran megnyitni a művészettörténet kapuit.” Tanulmányok a 75 éves Bajkay Éva tiszteletére. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 248–265.
https://issuu.com/szepmuveszeti/docs/bajkay_k__tet_net_teljes
H. Szilasi Ágota
1999 Képpé formálódó poézis – és más egyebek. Az akvarellről az ezredvégen az egri Akvarell Biennálék tükrében. In: Agria XXXV. Az Egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve, Eger, 395–475. https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_HEVE_agria35/?pg=396&layout=s
2005 Egri Országos Akvarell Biennálé 1968–2004. A Dobó István Vármúzeum akvarell gyűjteménye. In: VÍZ–fény–szín–tér. Stílusvariációk egy technikára. Eger, 6–12.
Révész Emese
2015 II. Országos Akvarell Triennálé 2014 Eger. Technika vagy médium? Az akvarell esélyei az ezredfordulón. In: II. Országos Akvarell Triennálé 2014. Eger, 4-6. https://revart.eoldal.hu/cikkek/grafika/ii.-orszagos-akvarell-triennale-2014-eger-.html
2015 Helyzetben az akvarell. II. Egri Országos Akvarell Triennálé. https://revart.eoldal.hu/cikkek/grafika/ii.-egri-orszagos-akvarell-triennale..html
https://www.ujmuveszet.hu/2015/01/helyzetben-az-akvarell/
2019 Grafika a szintézis jegyében. [Párhuzamosan. Válogatás a Miskolci Grafikai, a Salgótarjáni Rajz, és az Egri Akvarell Biennálék és Triennálék közgyűjteményekben őrzött anyagából.] In: III. Országos Akvarell Triennálé, Eger, 2018, 251–255.
https://revart.eoldal.hu/cikkek/grafika/ii.-akvarell-triennale.html
P. Szabó Ernő
2018 Nem vagyunk vendégek. III. Országos Akvarell Biennálé. Új Művészet, szeptember 50–53. epa.oszk.hu › pdf › EPA03024_uj_muveszet_2018_08
Wehner Tibor
2017 Az akvarell önállósága. Az egri Országos Akvarell Biennálék és Triennálék nagydíjasai. (1968-2014) Széphárom Közösségi Tér 2016. XII. 1. 2017. I. 8. Új Művészet 2017. január-február 73–75. https://epa.oszk.hu/03000/03024/00012/pdf/[489.76 kB - PDF]
