A MúzeumTrip olyan felfedező túra, amely során egy-egy múzeum mélyében, az ott őrzött tudás különböző rétegeiben tehetünk kirándulást. A Magyar Múzeumok OnLine kéthetente másik múzeumot keres fel, hogy felfedezze és bemutassa a kisebb és nagyobb, régebbi és újabb intézmények történeteit, gyűjteményeit, kutatásait és programjait. 2021-ben a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum ipari örökséget reprezentáló tagintézményeiben kezdtünk, majd a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a békéscsabai Munkácsy Mihány, a Hadtörténeti Múzeum, a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum és a Sóstói Múzeumfalu fogadott bennünket. Most már Sátoraljaújhelyen járunk a Petőfi Irodalmi Múzeum Kazinczy Ferenc Múzeumában. A múzeum története után most az intézmény sikeres blogját ismerhetjük meg.
A KaMu, a PIM – Kazinczy Ferenc Múzeumának blogja 2019 novemberében indult. Azóta a webnaplóba nyolcvan bejegyzés került, amelyekkel jól dokumentálható, hogy milyen események történtek a múzeumban, milyen tárgyakkal bővült a gyűjtemény, és azokról milyen ismereteket gyűjtöttek össze a szakmai munkatársak a kutatási munkájuk során.
Egy múzeum ugyanis sosem csak annyi, amennyit a látogatók megnéznek, átélnek a tárlatokban; és nem is csak annyi amennyit élményként és friss tudásként magukkal visznek a kiállított gyűjteményi anyagról. Sokkal több izgalmas tárgy van a raktárakban, és szerteágazó szaktudás a munkatársak fejében. Ezek pedig mind érdemesek arra, hogy a múzeum megossza azokat a nagyközönséggel.
Azt már minden Kazinczy Ferenc Múzeumban látogatást tett vendég megtapasztalhatta, hogy a kiállításainkban a tárgyak máshogy beszélnek, szólnak az érdeklődő vendégekhez, mint ahogyan az a klasszikus közgyűjtemények esetében megszokott. Amellett, hogy a tárlatokban hiteles információkat nyújtunk, arra is törekszünk, hogy a szövegezésekkel, a tematikára szabott enteriőrrel és a tárgyak kontextusba helyezésével inspiráljuk is látogatóinkat: ne csak a témáról tudjanak meg többet, hanem a hozzá való viszonyukról, vagy tágabb értelemben önmagukról is. A tárgyak interpretálásával arra törekszünk, hogy egy személyes belső utazást indítsanak el a látogatónkban. A cél az, hogy keltsenek kíváncsiságot olyan szakterület, művészeti ág vagy történelmi korszak iránt, amelyről eddig szemlélője azt hitte, hogy távol áll az ő érdeklődési körétől. A blognak is hasonló a küldetése: meglepő, új, vagy alaposabb tudáshoz juttatni az olvasókat, és fokozni a kíváncsiságukat gyűjteményünk iránt.
A kiállításokban található szövegtáblák és leírások tárgyilagos stílusától, vagy a szakmai publikációk merev kötöttségétől elrugaszkodva, személyesebb hangon mutatjuk be nekik az előlük elzárt helyszíneket és munkafolyamatokat. Engedjük, hogy valamelyest érződjön az aktuális feladathoz, kutatási témához vagy tárgyhoz fűződő szenvedélyünk, elköteleződésünk. Ezeket az érzelmeket pedig igyekszünk is átadni az írásokon keresztül az olvasóknak. Minél jobban megismerik a múzeum által őrzött anyagot, a közös örökségeinket és a gyűjteményért dolgozókat, annál közelebb érzik magukhoz a kulturális intézményt is. A blog így közösséget formál. Mégpedig egyre nagyobbat. Már nemcsak Zemplénből vannak követői a bejegyzéseknek, hanem az ország minden részéből, és a határon túli területekről.
De van egy másik célunk is. Hiteles forrása szeretnénk lenni érdekes társasági témáknak. Az online teret sokan ugyanis azért keresik fel, mert éheznek az elképesztő élményt adó olvasmányokra. Így futnak bele az álhírek csapdájába. Ezzel a múzeumi bloggal egy igazán hiteles KaMu-t ajánlunk, ami valós tartalommal, informatívan, mégis szórakoztató témákkal elégíti ki ezt az igényt. Gyűjteményünk és muzeológus kollégáink kutatásai ugyanis legalább annyi flow élményt adó, szürkeállományt és képzeletet megmozgató információt és adatot nyújtanak, mint a virtuális térben fellelhető álhírek garmadája. Csak a mi tényeink bizonyíthatók. Így a webnaplóban olvasható cikkek jó, szórakoztató, sőt intellektuális társasági beszédtémát adnak.
Az írott blog és a videós vlog lehetőséget teremtett arra is, hogy a Kazinczy Ferenc Múzeum akkor sem maradt elszigetelve a közönségétől, amikor az ajtaja zárva volt a járványügyi helyzet miatt. Sőt, a múzeum munkatársai az írásokon keresztül azt is engedték alkalmanként, hogy az olvasók belelássanak még a fejükbe is. Ahogy akkor, úgy most is olvashat a közönség arról, hogy milyen gondolatokat ébresztenek bennünk, múzeumi dolgozókban a már kész, vagy a még készülő kiállításaink, a gyűjteménybe kerülő új tárgyak, vagy az aktuális kutatási témák. Ilyen jellegű naplóbejegyzés témája volt az Újhely és a Nagy Háború című kiállítás női vonatkozásairól szóló írás. Olyan szemszögből vizsgálta az írás a tárlatot, amely még annak a koncepciójában sem szerepelt. Ezt a szubjektív véleményt mégis alá tudta támasztani a bemutatott gyűjtemény számos darabja. Érdemessé tette a kiállítást arra, hogy a már benne járt látogató újra felkeresse, és így a tárlat más élményekhez jutassa őt. Ehhez a bejegyzéshez hasonlóan keveredtek az objektív és szubjektív szálak az egyik legjelentősebb hazai zúzmógyűjtemény feldolgozásáról szóló beszámolóban akkor, amikor a hagyaték egykori tulajdonosáról, Fóriss Ferencről szóltunk. Hasonlóképpen avattuk be a blog olvasóit egy poros padláson rejtőzködő láda titkába, amely Csontos Ernő mesterfotós hagyatékát őrizte egy szűk évszázadon át, amely éppen elég volt arra, hogy egy elfeledett arcát mutassa a benne rejlő anyag.
Az írásokkal alkalmanként párhuzamba állítjuk a múltat a jelennel. Tettük ezt akkor, amikor a jelenlegi vírushelyzet indukálta írásban szóltunk a spanyolnátha-járvány újhelyi eseményeiről; vagy amikor a Kazinczy gyerekek otthon taníttatásáról jelent meg írás, mert a nyelvújítóhoz hasonlóan minket, mai szülőket is házi tanító szerepbe kényszerített a COVID.
De mindenki figyelemmel követhette Ringer István blogbejegyzéseit, amikor a zempléni rablólegenda nyomába eredt, és leközölte Szarvas Pestik Mihály történetét folytatásokban. Majd amikor az elfeledett sátoraljaújhelyi futball-sztár, Stofián János 20. század eleji országos sikereit kutatta, és jegyezte fel a blogban. Az erről szóló írás később meg is ihlette a múzeumigazgató szerzőt. A történet így jó alapja lett egy készülőfélben lévő, új kiállítási forgatókönyvnek.
A személyes hang leginkább családtörténeti vonatkozásokban jelenik meg. Jászter Beáta az „otthoni múzeumának” darabjain keresztül idézi meg a múltat irodalmi alapossággal megírt bejegyzéseiben. Az ezekre érkező reakciókból kiderül, hogy egy antik fülbevaló, egy századeleji fotográfia, vagy a dédanya megsárgult receptkönyve által megidézett emlék mennyi használható helytörténeti vonatkozást hoz felszínre a közösség tagjaiból.
A KaMu annak sem okoz csalódást, aki a Kazinczy Ferenc Múzeumot természettudományos gyűjteménye miatt követi figyelemmel. Tudományos és személyes hangú írások rendszeresen jelennek meg Hegyessy Gábor, Dobronoki Dalma és Géczi Mária tollából Zemplén növény- és állatvilágáról – kiemelt figyelemmel a rovarokra és a vizes élőhelyekre, vagy éppen a terület múzeumpedagógiai vonatkozására.
A szerzők tudományos alapossággal megírt szakmai cikkei mellet tehát jól megférnek a személyes hangú írások. Így lesz a KaMu változatos a témáktól, és színes a szerzők egyéniségétől. De a múzeumi webnapló mindegyik írásának célja ugyanaz: „Papírdarabokra helyezzük az emlékeket, hogy tudjuk, mindig is létezni fognak.” (Nathan Filer)
