A MúzeumTrip olyan felfedező túra, amely során egy-egy múzeum mélyében, az ott őrzött tudás különböző rétegeiben tehetünk kirándulást. A Magyar Múzeumok OnLine kéthetente (minden hónap elsején és 15-én) másik múzeumot keres fel, hogy felfedezze és bemutassa a kisebb és nagyobb, régebbi és újabb intézmények történeteit, gyűjteményeit, kutatásait és programjait. Vác, Pásztó, Gyula, Debrecen, Szentendre, Csorna, Tapolca, Győr és Mohács, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum, Eger, Nyíregyháza, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Kecskeméti Katona József Múzeum, a Budapesti Történeti Múzeum, a Gödöllői Királyi Kastély Múzeum után a szolnoki Damjanich János Múzeum lát vendégül bennünket. A központi épület után a Tabánba és a Szolnoki Képtárba megyünk.
A Tabán Szolnok városának egyik legrégebben lakott része, a Zagyva-Tisza torkolat közelében található. A mai belvároshoz közel elhelyezkedő terület a török hódoltság ideje alatt alakult ki, és a XVIII. században kezdett benépesedni. Az itt élő lakosok a tiszai kereskedelemben működtek közre, halászatból és napszámból éltek. A Zagyva-folyó ma is kedvelt halfajai és a teknősbékák kelendő árucikkei voltak a szolnoki és a pesti piacoknak egyaránt.
Sokáig a város szegényei laktak itt, olykor előfordult köztük egy-egy gazda, vagy iparos. Szinte zárt közösség élt itt, akinek nem volt ott dolga, nem merészkedett a zegzugos utcákba, mert egyrészt könnyen eltévedt, másrészt kilátása volt egy kiadós verésre. A házak majdnem mindegyike vályogból épült jobbára egy szobával.
Az egykori Tabánra jellemző házak közül napjainkban egyedül a Tabán 24. szám alatt található, a XX. század elején épült lakóház lelhető fel, melyben a Tabáni Tájház működik. A két részre osztott, tornáccal megtoldott épület szoba-konyhából áll, berendezése az 1930-as évek polgárosuló társadalmi réteg lakókörülményeit eleveníti fel. A ’30-as években a városi hatások már megmutatkoztak a lakberendezésben, így az állandó kiállításban a régi és az új különös ötvözete jelenik meg a használati eszközök tekintetében.
TIPP! Járd be virtuálisan a tájházat itt!
A felvételeket a Forum Hungaricum Nonprofit Kft., Török Melinda készítette és bocsátotta rendelkezésünkre.
A tájház udvarán egy ladik és halászeszközök várják a látogatókat, emléket állítva a ház lakóinak. A Damjanich János Múzeumnak a szolnoki Tabánra irányuló kutatásai eredményeként 2019-ben két kötet is megjelent:
Tabáni Mozaik– A szolnoki Tabáni Tájház tárgykatalógusa kézikönyvként segíti az érdeklődőket a tájházakban található eszközök megismerésében. Tabán (P)anno – Tények és vallomások a szolnoki Tabánról gazdagon illusztrált kötetben muzeológusok és egykori tabáni lakosok idézik fel a városrész múltját.
A 2007 óta töretlen sikernek örvendő Tabán 24 foglalkoztató füzetet a szakma múzeumpedagógiai nívódíjjal tüntette ki.
Márvány Sándor Tabán című festménye
A több száz éves városrész története egyedülálló nyomokat hagyott a magyar festészetben.
A Tabánnal szemben, szintén a Zagyva-Tisza torkolatában található a Szolnoki Művésztelep, amely egyike a magyarországi legrégebbi művészeti közösségeknek. Az itt élt alkotók kedvelt helye volt a Tabán, megannyi hangulatos házat és zegzugos utcarészletet örökítettek meg.
Szolnoki Művésztelep
1902-ben jött létre hivatalosan a Szolnoki Művésztelep, de már a 19. században jártak ide művészek. A vad romantikát idéző táj megihlette a művészeket, különösen az osztrák származású August von Pettenkofent, aki császári katonatisztként és haditudósítóként vett részt az 1848–49-es magyar szabadságharcban és töltött időt Magyarországon. Ez idő alatt alkotott Szolnokon és 1853-tól kezdődően nyaranta visszatért a városba osztrák, német és francia művészbarátai társaságában, közismertté téve ezzel Szolnokot az alkotók körében. Az életkép festményeken fellelhetőek az Alföld népének sajátosságai, míg a tájképeken a nyugodt tabáni hangulat. A színes szolnoki élet ellenére az itt alkotók művészetének csak röpke állomását jelentette a város a telep hivatalos megalakulásáig, amelyre 1902-ben került sor. A művésztelep alapító tagjai és első lakói között említhetjük Bihari Sándort, Fényes Adolfot, Mednyánszky Lászlót és Zombory Lajost.
Az első világháború alatt a műtermeket hadikórházként használták, a művészek közül csak kevesen maradtak állandó lakóként. Majd az 1930-as évektől olyan alkotók költöztek a telepre, mint Aba Novák Vilmos, Pólya Tibor és Chiovini Ferenc. Egyéniségük, alkotásaik meghatározó szerepet töltöttek be a szolnoki képzőművészeti életben.
Ezt követően a második világháború idején a művészlakások mérhetetlen pusztulást szenvedtek, az itt tárolt remekművek többsége megsemmisült vagy eltűnt. Az 1960-as években vette ismét kezdetét a művészeti élet újjáéledése Szolnokon. 2020 októberében a Modern Városok Program részeként adták át a felújított Szolnoki Művésztelepet, ahol a művészek korszerű és inspiráló környezetben folytathatják a magas minőségű alkotói munkát.
Szolnoki Képtár - a Damjanich János Múzeum állandó kiállítása a Szolnoki Művésztelep történetéről
A Szolnoki Képtár megvalósítására 1996-ban került sor a Damjanich János Múzeum épületében, amely a mai napig otthont ad a művésztelepen létrehozott műalkotásoknak. Az állandó kiállítás tíz termében időrendben kiállított festmények a művésztelep különböző korszakain vezetik végig a látogatót, beleértve a ma ott élő és alkotó művészek alkotásait. 2014-ben a teljes Szolnoki Képtár megújult, robotlámpás tárlatvezetés és életrajzi filmek teszik teljessé a látogatói élményt.
2019 októberében Zsolnay László művészettörténész felvetése alapján az állandó kiállítás a múzeum raktárában található festményekkel egészült ki, bemutatva a művészettörténeti gyűjtemény olyan értékeit, amik nem illeszkednek a Szolnoki Művésztelep történetébe, de amiktől nem szabad megfosztani a látogatókat. Az átalakítással méltó helyet kapott a Barcsay Jenő hagyatékából összeállított – a vidéki Magyarország legnagyobb – Mednyánszky-gyűjteménye és olyan neves festőművészek alkotásával gazdagodott a tárlat, mint Csontváry Kosztka Tivadar, Ámos Imre, Czigány Dezső és Anna Margit.
