Múzeumtrip: 10-15 millió éves pelék, repülő mókusok, hörcsögök a Pásztói Múzeumban

TUDOMÁNYOS KUTATÁS

Dr. Hír János
2020-02-24 20:00

A MúzeumTrip olyan felfedező túra, amely során egy-egy múzeum mélyében, az ott őrzött tudás különböző rétegeiben tehetünk kirándulást. A Magyar Múzeumok OnLine kéthetente (minden hónap elsején és 15-én) másik múzeumot keres fel, hogy felfedezze és bemutassa a kisebb és nagyobb, régebbi és újabb intézmények történeteit, gyűjteményeit, kutatásait és programjait.

 

Második utunk a Pásztói Múzeumba vezet, ahol először a múzeum történetével és kiállításaival ismerkedtünk meg, utána az intézmény vezetőjét, Dr. Hír János természettudományos muzeológust kérdeztük arról, milyen lehetőségekkel és nehézségekkel számolhat egy vidéki intézmény muzeológusa, most pedig az intézményben folyó speciális tudományos munkára koncentrálunk! 

 

Noha a Pásztói Múzeum 1984-ben alakult, a természettudományi tárgyak gyűjtése Nógrád Megyében már 1956-ban megkezdődött a balassagyarmati Palóc Múzeum intézményi keretei között. Az ötvenes – hatvanas évek természettudományos muzeológusa ekkor báró Lipthay Béla volt. Egy sokoldalú egyéniség, aki 1944-ben vette meg a szécsényi Forgách kastélyt. A front során tanúsított bátor magatartásával kivívta a helyiek tiszteletét és ezért elkerülte a kitelepítést. Ő elsősorban a lepkék szakértője volt. 60 ezer darabot számláló gyűjteménye a Magyar Természettudományi Múzeumba került. E mellett megkezdte a növényi ősmaradványok (levéllenyomatok) gyűjtését Ipolytarnócon és a nógrádszakáli Páris-patak völgyében. 

 

Daphnogene cinnamomeifolia, mirtuszféle lenyomata Ipolytarnócról

 

Az ipolytarnóci flóra első feldolgozója az ötvenes években Rásky Klára volt. Ezt követően a nyolcvanas években Dr. Hably Lilla professzorasszony végezte el az anyag revízióját és eredményeit egy monográfiában foglalta össze.  

A nógrádszakáli Páris-völgyből ugyancsak Lipthay Béla gyűjtött 757 db. levéllenyomatot. Az anyagot Andreánszky Gábor dolgozta fel először, majd a nyolcvanas években Kordos-Szakály Márta revideálta. Míg Ipolytarnóc még egy ízig vérig szubtrópusi növényegyüttes, addig a Páris-völgy anyaga már egyértelműen mérsékelt-övi jellegzetességeket mutat és a ma is élő növénynemek alkotják az anyag többségét. 1984-ben ezt az ősnövénytani gyűjteményt szállítottuk Szécsényből Pásztóra és ez képezte a Pásztói Múzeum megalapításának egyik lényeges tudományos alapját.

 

Tudományos szakmai munkát az intézmény indulása óta végzek. Természetesen egy olyan kutatási irányt kellett választanom, amely nem műszerigényes, nem költségigényes és az egyetemektől, tudományos központoktól távol is végezhető, ugyanakkor fontos a terep közelsége. Ez a gerinces őslénytan, ezen belül is a kisgerincesek maradványainak vizsgálata.

 

Ezt a kutatási irányt már egyetemista koromban elkezdtem. A Bükk-hegységben barlangi üledékek feltárását végeztem. A hetvenes évektől a kilencvenes évekig több ásatást, gyűjtést szerveztem az odorvári Hajnóczy-barlangban, a Hór-völgy kisebb kőfülkéiben, a Répáshuta közelében fekvő Pongor-lyukban, a Peskő-barlangban, a Kőrös-bérci-barlangban és a Lök-völgyi-barlangban. Az itt alkalmazott iszapolásos gyűjtéstechnikával a kisemlősök 1-2 milliméternyi fogacskáit is sikerült begyűjteni. A fő cél a barlangkitöltések relatív korának meghatározása volt. Ebben a munkában mentoraim, Dr. Kordos László, Dr. Hevesi Attila, Dr. Ringer Árpád és a néhai Dr. Jánossy Dénes segítségére számíthattam. Az ásatásokat már ekkor középiskolás diákok számára tervezett kutatótáborok keretében végeztem, így a tudományos kutatás és a pedagógiai tevékenység a kezdetektől összefonódott.

 

Granulolabium: szarmata korú puhatestűhéjak tömege Kozárdról

 

 

Nógrádba átkerülve alapvetően megváltoztak az adottságok, mivel itt alig van barlang, vannak viszont nyíltszíni lelőhelyek. Ezek felkutatása külön módszertant igényel és a leletanyag is jóval idősebb a barlangokban fellelhető jégkori állatok maradványainál. Több éves tanulási folyamat vette kezdetét. A szakirodalom böngészése mellett a terepen is fel kellett ismernem azokat a kőzeteket, melyek csontmaradványokat rejtenek. Megjegyzendő, hogy a kisgerinces maradványok szabad szemmel nem láthatók. Számos esetben nehezen járható szakadékos völgyeket kelett végigmásznom, hogy felmérjem azokat a  mocsári üledékeket, lagúnaüledékeket, melyeket érdemes mintázni. Ilyen pl. a sámsonházai Oszkoruzsa-árok, vagy a litkei Krétás-gödör.  Ebben a folyamatban külföldi tanulmányutaim, pl. az Athéni Állami Egyetemen, vagy a bécsi Természettudományi Múzeumban szerzett tapasztalataim is segítettek.

 

Lényeges nehézség, hogy míg a barlangokban néhány mázsányi mintaanyag iszapolása már gazdag leletegyüttest eredményez, addig a miocén korú nyíltszíni lelőhelyek esetében tonnás nagyságrendű mintaanyagot kell begyűjteni, elszállítani és iszapolni. Itt a kézi szitázással semmire sem megyünk. Meg kellett szerkeszteni egy iszapoló berendezést, melynek segítségével egy nap akár 200-300 kg mintaanyag is átmosható. Ezt a szerkezetet mind a mai napig használom. Nemrég becsültem meg, hogy pályám során összesen kb. 50 tonna üledéket dolgoztam fel ilyen módon.

 

Nemcsak Magyarország, hanem Románia területén is több alkalommal gyűjtöttem Dr. Venczel Mártonnal a nagyváradi Kőrösvidéki Múzeum osztályvezetőjével. Az ártándi határállomáson többször is furcsán néztek rám a vámosok, amikor zsákokba csomagolva 600-700 kg-nyi mintaanyaggal jelentem meg. Szerencsére a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem Földtani Tanszékének nyilatkozata, Vlad Codrea tanszékvezető barátom aláírásával mindig megoldotta a helyzetet.

 

Bádeni korú cápafogak Hasznosról 

 

A tisztára mosott iszapolási maradékot azután minuciózus módon át kell válogatni. Csipesszel ki kell gyűjteni belőle a csontokat, fogakat és egyéb ősmaradványokat. A gerinces maradványok meghatározása a fogakra épül. Mocsári, édesvízi-tavi környezetben az iszapban konzerválódnak és akár több millió éven át épen maradnak. A fogak rágófelszínének morfológiája jellemző egy fajra, csaknem személyi igazolványként szolgál.

Komoly feladat volt, hogy beássam magam a miocén korú rágcsálók rendszertanába és fogmorfológiájába. A 10-15 millió évvel ezelőtt élt pelék, repülő mókusok, hörcsögök számos vonatkozásban különböznek ma élő leszármazottaiktól.

 

A feldolgozómunka egyik ritka szakmai csemegéje, ha az ember a tudományra nézve új fajokat talál. Ez számomra is megadatott. A Felsőtárkányi-medence több lelőhelyének domináns rágcsálója a Collimys dobosi. Ugyancsak az egyik felsőtárkányi lelőhelyről írtuk le a Cricetodon klariankae-t. Mindkét faj „keresztepja” egy olyan fiatalember, aki több éven át önzetlen módon dolgozott az általam szervezett őslénytani táborokban. Az alig két hónapja publikált Cricetodon venczeli névadója pedig Venczel Márton nagyváradi barátom.

 

A gyűjtőmunka során természetesen nemcsak rágcsálófogak kerülnek elő. Találunk rovarevő maradványokat is, tehát a ma élő sünök, cickányok őseit. Ezeket a Münchenben élő Jerome Prieto kollégámnak és Lars van den Hoek Ostende leideni specialistának szoktam átadni. A madár maradványok ismerője Kessler Jenő, a kétéltűek, hüllők csontjait Venczel Mártonnak szoktam átadni. A nyulak szakértője pedig Chiara Angelone római professzorasszony.

 

Munkánk eredményei nemcsak rendszertani jellegűek. Az állattársaságok összetételének vizsgálatából az egykori környezetváltozásokra, éghajlatváltozásokra és állatvándorlásokra is következtetni tudunk. 

 

Leadkép: Bádeni korú koralltelep Márkházáról

 

 

MúzeumTrip - DEBRECEN, kiállítás
2020-02-15 20:00
MúzeumTrip - DEBRECEN, interjú, természettudomány
2020-02-17 20:00

Legnépszerűbb cikkek

látogató, múzeumtörténet, téma
2018-03-12 19:00
helytörténet, régészet
2018-12-15 09:00
fénykép, helytörténet, restaurátor, állományvédelem
2019-01-10 16:00