A Magyar Földrajzi Múzeum múzeumpedagógusa háromrészes cikksorozatában mesél munkájáról, céljairól. Bemutatja tevékénységét, lehetőségeit, hogy hogyan hozza közelebb a földrajzot a látogatókhoz. A múzeumpedagógia igazán összetett feladat. És hogy hogyan lehet jól csinálni? Most kiderül!
A cikksorozat első részében igyekeztem bemutatni, hogy mi is az a múzeumpedagógia, ki alkalmas múzeumpedagógusnak, illetve hogy személy szerint nekem melyek a legfontosabb céljaim múzeumpedagógusként.
A célokat kijelöltük: múzeumok megkedveltetése, földrajz megszerettetése, általános műveltség bővítése és a közös magyar identitás erősítése. Lássuk a nehézségeket! Azt már említettem, hogy be kell vonzani az osztályokat (ez egy külön, sok kreativitást igénylő munkája a múzeumpedagógusnak). Megérkeznek a diákok, akiknek (tisztelet a kivételnek) semmi kedvük ehhez az egész múzeumlátogatáshoz, előre úgy állnak hozzá, hogy ez „dögunalom”, kidobott idő lesz az életükből. Innen szép nyerni!
Következő kihívás, hogy adott idő (általában 45-60 percem) van arra, hogy lenyűgözzem őket, azaz elérjem a kitűzött céljaimat, s ezt nagyon fontosnak tartom, mert egy iskolában tanító pedagógusnak sok lehetősége (hetek, hónapok, akár egész tanév) van ugyanerre, hogy megvalósítsa a céljait. Nekem egy esélyem van, most vagy soha, és a felelősség is hatalmas. Ha a diák rosszul érzi magát, unatkozik, tehát igazoltnak véli az előzetes fenntartásait, akkor nemcsak a Földrajzi Múzeumba nem jön többet, hanem összességében a „Múzeumba” nem fog szívesen elmenni és később felnőttként, családosként sem fog ellátogatni ezekbe a kulturális intézményekbe. Szeretném felhívni a múzeumpedagógusok figyelmét, hogy a felelősségünk sokkal nagyobb, mint talán elsőre gondolnánk!
Több kisebb-nagyobb nehézség is lehet még, mint például a nagy osztálylétszám, a kiállítótér szűkössége, a múzeumi tárgyak védelme és ezekkel összefüggésben, hogyan tudom megoldani, hogy interaktív legyen a foglalkozás. A múzeumi kiállítások többsége nem úgy lett kialakítva, hogy 30-35 fős csoportok, főleg nem izgő-mozgó gyerekek játszótere legyen, pedig én azt szeretném, hogy jól érezzék magukat, amit nem segít elő, ha az elején befeszülnek, mert befenyítjük őket, hogy „nem kiabálsz, nem rohangálsz, nem nyúlsz semmihez, legjobb, ha levegőt sem veszel”. Nem ez a jó módszer, de éppen ezért jó, ha a múzeumpedagógus elsősorban pedagógus, mert akkor ért a gyerekek nyelvén, s úgy tudja elérni ezeket a dolgokat, hogy mind a berendezés, mind a kiállított tárgyak, mind a jó hangulat megmarad.
A fő feladat szerintem nem lehet más, mint az ÉLMÉNY, így nagybetűkkel. Ha nem nyújtunk élményt a diákoknak (de akár a felnőtteknek), akkor nem kedvelik meg a múzeumot, s a kitűzött fő célunkat nem tudjuk elérni. A múzeum egy kulturális-oktatási intézmény, amely (a benne dolgozó munkatársakkal egyetemben) szolgáltatásokat nyújt a társadalom számára. Az én filozófiám az, hogy ha csinálunk valamit, akkor azt vagy tegyük nagyon jól, vagy csináljunk valami teljesen mást. Ez nem könnyű, de ha mindenki így gondolkodna a saját pozíciójában, akkor nagyon sikeres országot építhetnénk.
A cikksorozat harmadik, befejező részében ennek az élményalapú oktatásnak a gyakorlati kivitelezéséről lesz szó.
Képek forrása: Magyar Földrajzi Múzeum
