Két évvel ezelőtt egy olyan fontos kutatás vette kezdetét, ami meghatározó szereppel bír a magyar múzeumok jövőjét illetően. Ez a Múzeumok Ma 2020, amelynek törekvése a magyar múzeumi szféra állapotfelmérése, illetve a kialakult állapotokkal kapcsolatos szakmai és fenntartói vélemények, reflexiók térképének megrajzolása volt. Ilyen nagy volumenű, a teljes szakmát érintő felmérést 2009 óta nem végeztek, ezért is fontos, hogy a szakma minden tudatosan gondolkodó résztvevője nyomon kövesse a fejleményeket. Interjúnkban Kassai Hajnalt, az EMMI Közgyűjteményi Főosztály főosztályvezetőjét, a kutatás életrehívóját kérdeztük arról, milyen tapasztalatokkal zárult a Múzeumok Ma 2020, és mi lesz az eredmények további sorsa?
Mindenki figyelmébe ajánljuk azt a részeredményeket bemutató sorozatot, amit korábban közzétettünk itt, a Magyar Múzeumok OnLine oldalán is!
Kassai Hajnal 2018 óta vezeti az EMMI Közgyűjteményi Főosztályát, ezt megelőzően a Ferenczy Múzeumi Centrum általános igazgató-helyetteseként, csoportvezetőként (közönségkapcsolati és múzeumpedagógiai csoport) dolgozott. 2008 őszétől részt vett a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának munkájában, mint kulturális menedzser, de korábban tapasztalatra tett szert az Ifjúsági és Sportminisztériumban is, ahol ifjúsági ügyekkel foglalkozott.
Miért tartotta fontosnak, hogy létrejöjjön a MúzeumokMa2020 felmérés?
Két irányból közelítem meg a kérdést. Egyrészt, amikor 2018 szeptemberében beléptem a kulturális államtitkárságra mint múzeumi főosztályvezető, nagyon élénken élt az emléke annak a múzeumokat érintő országos felmérésnek, amit 2008-2009-ben Puczkó László jegyzett. Ez a kutatás elsősorban a látogatók szemszögéből vizsgálta az intézményeket és kifejezetten a látogatóbarát múzeum fogalma, valamint a múzeumok látogatókhoz való viszonya került középpontba. Egyedülálló volt, mert országos szinten mérte fel az intézményeket. Természetesen számos más kutatás is zajlott és zajlik folyamatosan a múzeumi szférában, elsősorban a mostani projektben ugyancsak résztvevő Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ révén. Ezek szintén hiánypótlók, azonban egy-egy részterületre fókuszálnak. Másrészt az ágazatirányító akkor tud releváns stratégiai kérdéseket felvetni, megoldásokat kínálni, ha adatokkal alátámasztva ismeri az ágazatot, amely felett őrködik.
Hogyan fogalmazódtak meg a kutatás irányai, a kérdéskörök?
Amikor elkezdtünk dolgozni a kérdéseken és témákon, hamar kiderült számunkra, hogy a teljes intézményrendszer átfogó állapotfelmérésének elkészítése lehetetlen vállalkozás, annak ellenére, hogy megpróbáltuk kiszélesíteni a kérdések körét. A megbeszélések során arra jutottunk, hogy elsősorban az alapfeladat-ellátásra és a stratégiaalkotásra fogunk koncentrálni, továbbá a szolgáltató múzeumok 10 év óta eltelt igényeit és irányait helyezzük középpontba, valamint hangsúlyt fektetünk az emberi erőforrás menedzsment kérdésekre. Ez utóbbi intézményeinkben érezhetően fontos és feszítő téma. Meghatároztuk a vizsgálati témák ezen hármas egységét, ezután a feltárás mélységét igyekeztünk minél jobban körülhatárolni. Mindezekből kiindulva munkatársakat, középvezetőket, országos intézmények vezetőit, valamint megyei hatókörű városi intézmények vezetőit kérdeztünk meg annak érdekében, hogy a kapott válaszok több szemszögből nyerjenek alátámasztást.
A Magyar Múzeumok OnLine oldalán olvasható az a 17 részes sorozat, amely beszámol a kutatás részeredményeiről. Akkor még egy folyamat közepén pillanthattak be az olvasók a felmérésbe. Hogyan zajlott és milyen tapasztalatokkal zárult a kutatás?
Említést kell tennem arról a két meghatározó, ugyanakkor nem várt, vagy részben várt, a körülményeket nagyban befolyásoló változásról, melyek éppen a kutatás évében zajlottak: az egyik a COVID 19-es járvány berobbanása – ez kétségkívül többszörösen hatással volt a múzeumi intézményekre. A többi közgyűjteménnyel szemben a múzeumoknak saját bevételi kötelezettségük van. Ez azt hozza magával, hogy a fenntartó olyan időszakban is elvárja a bevételtermelést, amikor kívülálló okok miatt csökken a látogatószám. Ezzel párhuzamosan az egyéb gazdaságracionalizáló, normatív-típusú támogatások szintén csökkentek. Ha mindehhez még azt is hozzávesszük, hogy az önkormányzati fenntartású múzeumok dolgozóit egyéb – nem múzeumi – tevékenység ellátásába is bevonták; hogy kollégáink számos esetben hosszabb-rövidebb időre home-officeba kényszerültek; hogy a megszokott feladatellátás új irányokat vett, mint például az online jelenlét megerősítése vagy a nagyszabású kiállításszervezés helyett a múzeumi háttérfeladat-ellátás, világosan kitapintható, hogy az intézmények mindennapjai nem voltak könnyűek.
Ezekben a hetekben zajlottak a fókuszcsoportos beszélgetések, valamint a mélyinterjúk, melyek különleges látleletet adtak számunkra. Ne feledkezzünk meg egy másik – a kulturális szakterületet alapjában megváltoztató – döntésről, ami ugyancsak ebben az időszakban történt, ez pedig a munkatársak közalkalmazotti státuszból munkáltatói munkaviszonyba történő átlépése volt. Az intézményvezetőknek néhány hetük volt a feladatot levezényelni. Ők a felmérés során első kézből tudtak beszámolni tapasztalataikról, nehézségeikről, a kihívásokról.
A mélyinterjúkból azt szűrtük le, hogy a közalkalmazotti státusz kivezetése – a legtöbb intézményben – nem okozott akkora nehézséget, mint amekkora félelem övezte az erről megjelenő első híreket. Továbbá az is kiderült, hogy a vezetők meg tudtak birkózni a feladattal még úgyis, hogy nem volt felkészülési lehetőségük. Itt jegyzem meg, a változás igényét a szakma évekkel ezelőtt megfogalmazta, az ágazatirányítás részéről is sejthető volt az akarat, mégis, amikor a döntés megszületett – mindannyian villámcsapásként éltük meg.
Melyek a legfontosabb eredmények, amelyeket kiemelne?
Ezek közül csupán néhányat emelnék ki: a kutatás megmutatta, hogy az intézmények és az intézményvezetők stratégiához való hozáállása ambivalens, sőt tovább megyek – a vezetők számára a legtöbb esetben korántsem világos, hogy milyen előnyeik származhatnak abból, ha rendelkeznek jól kidolgozott intézményi stratégiával. Az is kirajzolódott, hogy továbbra is általános a múzeum szolgáltató szereplővé válásának igénye, ezt azonban a múzeumok tevékenysége kevéssé tükrözi. Mondhatjuk, hogy az intézmények az igények megfogalmazása szintjén jobban állnak, mint a megvalósítás terén. A harmadik ilyen szembeötlő megállapítás a turizmushoz való hozzáállásuk: önmagát szinte minden intézmény turisztikai desztinációként értelmezi (munkatársak és vezetők egyaránt), de amikor rákérdeztünk, hogy van-e turisztikai stratégiájuk, van-e célrendszerük, illetve kapcsolódnak-e céljaikhoz tevékenységek, komoly hiányosságokkal találkoztunk.
A legmeglepőbb eredmény az volt – ezt aztán a fókuszcsoportok és a mélyinterjúk finomították – amikor megkérdeztük az intézményvezetőket, hogy 10 év múlva hol látják intézményüket? Csak kis százalékban határozták meg önmagukat, mint kutató- vagy tudományos műhely. Azt a következtetést vontuk le, hogy a fenntartónak való megfelelés, a bevételteremtés, a szolgáltatói szerep ellátása egyre inkább háttérbe szorítja a múzeumok legfontosabb alapismérvét – a tudományosságot. Ezzel biztosan van dolga az ágazatirányításnak.
Hadd emeljek ki még egy momentumot: a kutatásban megkérdeztük mindegyik célcsoportot arról, mit várnak el az irányítótól – elsősorban a minisztériumtól. Bizony, ez nem kevés! Van azonban néhány olyan elem, ami visszatérő igényként jelent meg: ezek a világos szabályozások/világos keretek és a képzések biztosítása. A Múzeumi Főosztály igyekszik megfelelni ezen elvárásoknak, folyamatban van a Múzeumi Spektrum kidolgozása, amely a szakmai működés ügyrendjét szabályozza. Már lehetőség van online képzés keretében megismerni annak tartalmát, valamint megkezdtük a múzeumok tevékenységéhez kapcsolódó jogszabályok felülvizsgálatát és az új ügyrend alapján azok frissítését, módosítását.
Emellett az elmúlt évben öt különböző témában tartottunk online képzéseket – akár teljes szakmák számára – ezekbe széles munkatársi gárdát tudtunk bevonni; folyamatban van a stratégiaképzési kurzusunk, melynek online és kontakt elemeit is megjelenítjük; kidolgoztuk és frissítettük a digitalizálási Fehér Könyvet, aminek fontos szerepe van az ágazati szintű egységes digitális gyűjteménykezelésben.
Továbbá egységesítettük a munkaterv és munkabeszámoló dokumentációját; a stratégiák kidolgozásához szintén segítséget nyújtunk az intézmények számára; finomítottuk és frissítettük a statisztikai adatszolgáltatást – mindezzel elősegítve a szakma egyutas feladatellátását. Tettük ezt nem csupán azért, hogy a munkatársak munkáját megkönnyítsük, hanem azért is, hogy hosszú távon az ágazatból összehasonlítható adatokat nyerhessünk ki.
A felmérés egyik fontos célja a szakmai és kultúrpolitikai döntéshozatal adatokkal és érvekkel történő megtámogatása, valamint a jövőbe mutató szakmai fejlődési irányok kijelölése volt. Mi következik most, hogy lezárult a kutatás?
A kutatáshoz kapcsolódik egy vállalás is: ajánlásokat fogalmazunk meg annak a logikának és módszertannak mentén, ahogy az egyes témákat is kijelöltük. Ennek megfelelően négy plusz egy publikációban jelenítjük meg ezeket, és nagyon bízom abban, hogy az ajánlásokon keresztül az eredmények még pontosabban kirajzolódnak.
Az ajánlásokat itt a Magyar Múzeumok OnLine oldalán is lehet olvasni a jövő héttől. Februárban a munkatársak számára fogalmazzuk meg azokat az elvárásokat, melyek elősegítik a múzeumszakma fejlődését; márciusban a középvezetőket szólítjuk meg – arra fókuszálunk, hogy miként szükséges kialakítani munkarendjüket ahhoz, hogy az intézményben eredményesebben tudjanak dolgozni. Áprilisban következnek a (fő)igazgatók, akik a fenntartóval történő kapcsolattartásért és kapcsolatépítésért felelnek és akiktől szélesebb kitekintést várunk egy eredményes intézmény működtetése érdekében. Májusban a fenntartók felé megfogalmazott követelményeket publikáljuk – bizonyos szempontból talán ez lesz a legizgalmasabb, ugyanis itt elsősorban az önkormányzatokat szükséges érzékenyítenünk, annak érdekében, hogy múzeumaink jó gazdáivá válhassanak.
Az ajánlások készítése során egyértelműen kirajzolódott, hogy van egy ötödik célcsoport is, ez pedig a jogalkotó és az ágazatirányítás. Számukra is megfogalmazunk ajánlásokat. Ezeket nem fogjuk publikussá tenni, azonban a Múzeumok Majálisán mindenképp utalni fogunk rá és kiemelünk néhány olyan elemet, amelyek biztosan részei lesznek. A kutatócsoport ezt az anyagot előreláthatóan szeptemberben fogja benyújtani a kulturális államtitkárság aktuális államtitkárának.
Választ adva tehát a kérdésre: a kutatás legfontosabb eredménye ezen ajánlások elkészülése.
Az ajánlások mellet a teljes kutatás elérhető lesz? Tervezik, hogy megjelenik publikáció formájában? Milyen fórumokon találkozhatunk majd a kutatással?
A publikálási forma tekintetében továbbra is az online formát helyezzük előtérbe – hasonlóképpen az eddigi megjelenésekhez. A kérdőívek számtalan – még fel nem dolgozott kérdéskört vizsgáltak, minden bizonnyal még lesznek további megjelenések.
Továbbá fontosnak tartjuk, hogy egyes részadatok, összefoglalók angolul is megjelenjenek, ezeket szeretnénk bemutatni az ICOM különböző fórumain. Ahogyan az elején említettem, a MúzeumokMa2020 kutatás nem teljeskörű, mégis kellően átfogó ahhoz, hogy mintaértékű legyen mások számára a nemzetközi szcénában.
A felmérés elején több elvárás is megfogalmazódott. Így például dr. Tóth Arnold, a Pulszky Társaság ügyvezető elnöke úgy fogalmazott: “a kérdőív minél nagyobb számú kitöltésével talán tudunk segíteni abban, hogy kifejezzük véleményünket a gyűjteményi terület jelentőségéről." – Egy másik megállapítása a körülmények és az elvárások összehangolására vonatkozóan pedig az volt: “Van egy nagyon komoly elvárás a múzeumi intézményekkel szemben: legyenek igazi versenylovak, és úgy vegyenek részt a kulturális és szórakoztató iparban, mint ahogyan az igazi nagy szereplők teszik. Ugyanakkor az „istállói tartás” körülményei nem mindig versenyló minőségűek.”
Mennyire tudta ez a felmérés ezeket az elvárásokat lekövetni, ezek mentén megfogalmazni szempontokat?
A kérdőívet elegen kitöltötték ahhoz, hogy az eredményekre úgy hivatkozzunk, mint alátámasztott, a teljes ágazat bemutatását átfogó kutatás. Ez egyértelműen segíti célunkat, hogy az eredményeket bemutassuk a jogalkotónak, az ágazatirányítónak, valamint a fenntartóknak.
A versenylovakról szóló felvetésben komoly igazságok vannak, bár - bevallom - a kifejezést nem tartom igazán szerencsésnek. Viszont szívesen visszakérdeznék: vannak olyan állapotban intézményeink, hogy Derbyn indítsuk őket? Van-e olyan állapotban a személyi állomány, hogy megbirkózzon a valóban nem alacsony elvárásokkal? És mi lesz öt – tíz – tizenöt év múlva: gondoskodunk-e kellő felelőséggel az utánpótlásról, hogy a most létező struktúrák túlélhessenek? Milyen szervezetfejlesztésekben gondolkodjunk, hogy versenyképesek legyünk/maradjunk? Ezen felvetések tekintetében nincsenek jó híreim – a kollégák ezeket nem veszik kellően komolyan. Pedig ez belső ügy – nem fenntartói felelősség.
Lesz lehetőség a megfogalmazott ajánlásokra reflektálni a szakma résztvevőinek?
Mindenképpen. A publikációkhoz kapcsolódott egy e-mail cím, melyre vártuk az észrevételeket. Továbbá az aktív párbeszéd reményében, valamint annak ösztönzésére igyekeztem én magam is számos alkalommal jelen lenni fontosabb szakmai eseményeken: részeredményeket bemutató prezentációkat tartottam; előadásokat vállaltam szakmai konferenciákon, ahol igyekeztem - a szakmai eseményhez kapcsolódóan – az adott helyzethez kapcsolódó részterületre összpontosítani.
A Múzeumok Majálisán kifejezetten ennek a kutatásnak biztosítunk majd megjelenést. Mindemellett a Pulszky Társaság, az OKSZ, valamint az MVMSZ saját fórumaikon tovább boncolják majd ezeket a témákat. Egyébként itt is biztatom a kollégákat, hogy fogalmazzák meg véleményüket.
Végül azt is szeretném megkérdezni, milyen személyes tapasztalatai voltak ennek a kutatásnak? Mit lehet remélni, jósolni, milyen hatása lesz ennek a magyar múzeumok jövőjére?
A munkacsoport működése kifogástalan volt, olyan kollégákkal volt alkalmam együtt dolgozni, akik tapasztaltak, ismerik és értik a múzeumok működését, ugyanakkor képesek arra, hogy a folyamatokat ne egy szűk szemüvegen keresztül szemléljék, hanem hátrébb lépve objektíven értékeljenek helyzeteket. Számomra óriási élmény és tanulás volt egy ilyen csapatban dolgozni és innen is köszönöm nekik – ez a személyes szempont.
Szintén pozitív tapasztalat, hogy a munkatársak nyitottan álltak a kutatáshoz. Néhányan felvetették, hogy túlságosan általános kérdéseket fogalmaztunk meg és olyan eredményekre jutottunk, amiket már nagyjából tudott a szakma. Tudni kell azonban, hogy ez természetes része a folyamatnak – mi magunk is percepciókkal indultunk neki a kutatásnak. Ugyanakkor szükséges kiemelni, hogy azok a feltevések, tapasztalatok, amelyeket eddig sejtések szintjén fogalmaztunk meg, most feketén-fehéren – adatokkal alátámasztva papírra kerültek. Amikor ezeket az ágazatirányító megkapja, világosan kirajzolódnak számára a fejlesztési irányok.
Hogy mire fut ki a kutatás? Ha sikerül elérnünk, hogy a vezetők és a középvezetők komolyabban vegyék a szervezetfejlesztési feladataikat; ha rávezetjük a szakmát arra, hogy mindannyiunknak van dolga az utánpótlás nevelésével; amennyiben az országos intézményeknek belátják, hogy vitathatatlan felelősségük van a kisebbek iránt;
ha a munkatársak felismerik, hogy nem azért van szükség stratégiaalkotásra, mert a jogszabályi környezet megköveteli, hanem azért, mert az tudja összerendezni intézményük működését és tevékenységét – akkor a kutatás hosszú távon sikeres lesz. Továbbá, ha az alátámasztott, kielemzett és szakmailag körbejárt eredmények bemutatásával érzékenyíteni tudjuk a fenntartókat. Ehhez biztosítunk olyan tudást, ami segíti az önkormányzatok múzeumokról alkotott felelős gondolkodását. Mindez érvényes a döntéshozók esetében is.
Összefoglalva tehát bízom abban, hogy a kutatás rávilágít egy igen fontos tételre: a múzeumi szcéna minden szintje és területe felelős intézményeink hőn vágyott presztízsének javulásáért.
