Ez az esztendő - habár nem feltétlenül így terveztem - az inspirálódás éve lett. A rendezvény a harmadik éjszaka volt, amit a múzeumok bűvöletében töltöttem. A június végi magyarországi programot követte az augusztus végi berlini, majd az elmúlt hétvégén az október első szombati napján jelentkező bécsi Múzeumok hosszú éjszakája. Idejét sem tudom, mikor volt lehetőségem legutóbb az osztrák fővárosban akár csak két napot is eltölteni, pedig tőlünk Zalaegerszegről nem elérhetetlen a távolság. Éreztem, hogy szükségem van a látványra és a kulturális közegre, így családommal elindultunk a bécsi éjszakába.
A 15 eurós belépőjegyeket online is meg lehetett rendelni, de a szokásos, régi bevált módszer is működött, miszerint az első kiszemelt múzeumban megvásárolja az ember, és valamennyi - a programhoz csatlakozott - intézményben felmutatja. A karszalagról a bécsiek leszoktak, viszont örvendetes hír volt az, hogy nemcsak a kijelölt autóbuszokra volt érvényes a jegy, hanem valamennyi metróvonalra is, ami nagyban felgyorsította a közlekedést, A-ból B-be való eljutást.
Évek óta el szerettem volna jutni a Klimt Villába, s ha már adta magát a lehetőség, hogy a sétánkat a külvárosból kezdve viszonylag gyorsan be tudtunk jutni a belvárosba, Hietzingben kezdtük meg kulturális barangolásunk sorát. Ez a negyed Bécs elitebb részéhez tartozik, és számos olyan épületet láttunk a környéken, amilyen Gustav Klimt birtokában is volt. A részben neobarokk stílusú fehér villát gyönyörűen karbantartott kert veszi körül, természetesen az elmaradhatatlan rózsákkal, amiket a művész oly nagyon kedvelt. Itt álljunk is meg egy szóra! Klimt imádott rózsáit ugyanis a viszontagságos háborús évtizedek után ismét sikerült nemesítenie egy bécsi kertésznek, és a mai napig Klimt Villa-rózsái néven pompáznak a területen. Itt jön a piaci rés: évente néhány tucat rózsatövet értékesítenek, a bevételből finanszírozni tudják a kert további rekonstrukcióját.
Gustav Klimt tehát ebben a bájosan szép házban élt és alkotott 1911-1918 között, s itt születtek a legismertebb alkotásai. Mindjárt kezdésként, hat órakor tárlatvezetéssel várták a közönséget, Baris Alakus intézményvezető köszöntötte az érdeklődőket. Bemutatta az épületet, elmesélte, hogyan vészelték át a pandémia két - múzeumi szempontból - csendes esztendőjét, hiszen ők is a belépőjegyekből és a szervezett programjaikból élnek. 2020 év elején már tudni lehetett, hogy olyan helyzet előtt áll a múzeumi szakma is, ami rengeteg ötletet és leleményességet kíván meg. Mivel a szalonkoncerteket már leszervezték, nem szerették volna, ha a közönségük elmarad. Kitalálták, ha maszkokat készítenek vagy rendelnek, az emberek talán nem fertőzik meg egymást, és elfogadható megelőzési opciót jelent ez mindenki számára. Felhívták Klimt egyik leszármazottját, aki divattervezőként alkot, és meggyőzték az akkor még merésznek tűnő vállalkozásról. A tervekre és a maszkokra még Klimt-logó is került, és a bécsiek vették, mint a cukrot. Levelek ezrei érkeztek az ország minden pontjáról, egyrészt a különleges szájmaszkért, másrészt a kultúra támogatása céljából. Megjelent az ORF, az osztrák közszolgálati televízió és -rádió stábja, és újságcikkek egész sora látott napvilágot a nagyszerű kezdeményezésről. Két hónapba telt, mire a Klimt Villa munkatársai valamennyi igényt és rendelést teljesíteni tudtak. Aztán egy nap elismerő cikk jelent meg erről a projektről a New York Post egyik oldalán… Mi ebből a tanulság? Talán az, hogy egy innovatív ötlettel és villámgyors reagálással egy kulturális intézményt pénzügyileg évekre meg lehet menteni. A textilmaszk ma is kapható 15 euróért a MusemShopban.
A villában korabeli állapotába visszarendezett szobák, egy koncerteknek és egyéb rendezvényeknek otthont adó szalon és egy állandó kiállítás is látható, amelynek a Klimt Lost címet adták. Azoknak a családoknak, elpusztult vagy nyomtalanul eltűnt alkotásoknak állít emléket a tárlat, amelyeket már csak írásos vagy képi dokumentumok őriznek. A kiállítás felveti a kérdést, vajon jól kezeljük-e a veszteségeinket, és egy érdekes perspektívából mutatja be az akkori élet szereplőit és az elveszett Klimt-alkotásokat.
Jó volt látni, mennyire szívvel-lélekkel rendezi és gondozza a maroknyi kis múzeumi csapat Klimt örökségét, a villát, amiben élt és alkotott, a berendezési tárgyakat és a pompázatos rózsakertet, ahol a mester inspirálódott. A külső kerületi Klimt Villát elhagyva a belváros felé vettük az irányt.
A folytatás következik!
