Hogyan segíthetek? – kérdezi a New Amsterdam szerethető és emberi sorozatának kórházigazgatója a széria elején, és azután mindig, mottót teremtve a gyógyítás, a támogatás, a gondoskodás velünk élő missziójának. De nemcsak orvos és nővér tud segíteni. És nem csak gyógyítva lehet segíteni.
MÚZEUMOK ÉS EGYETEMEK EGYÜTTMŰKÖDÉSE – JÓ GYAKORLATOK PÉCSRŐL címmel a Pulszky Társaság harmadik alkalommal szervezett online együtt gondolkodást. A Múzeumandragógiai Tagozat 2024. évi műhelymunkasorozata a felsőoktatás és a múzeumok közötti kapcsolatok, együttműködések feltárására, az egyetemek és múzeumok kooperációjában megvalósuló projektek és tanulási lehetőségek bemutatására, a múzeumi tanulás felsőoktatási munkába való integrálásának gyakorlataira, továbbá a kérdéskörrel kapcsolatos kutatások eredményeinek megismertetésére irányult. A résztvevőket dr. Koltai Zsuzsa, a Pécsi Tudományegyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Humán Fejlesztési és Művelődéstudományi Intézet, Művelődéstudományi Tanszék tanszékvezetője, adjunktusa köszöntötte, akinek meghívására és összefogó szervezésének köszönhetően jó gyakorlatokról, inspiratív tapasztalásokról való beszámolók adták a sorvezetőjét az együtt gondolkodásnak olyan témákban, mint készségfejlesztés, múzeumi tanulás, felsőoktatás és múzeumi gyakorlat szimbiózisa.
Négy előadás mentén zajlott a konferencia, és mind a négy prezentáció valamilyen sikeres, jó élményeket adó, további tervekre feljogosító projektről, működésről, összefogásról számolt be, melyek ily módon mind-mind ösztönzően hatottak a hallgatóság körében helyet foglaló szakemberekre, sőt, minden bizonnyal egymásra is, és sajátos, önreflexív módon önmagukra is – visszacsatolva, hogy érdemes volt, jól csinálták, megcsinálták és csak így tovább, segíteni, adni, támogatni, fejleszteni érdemes és fontos.
Az első előadó Hoffmanné Toldi Ildikó (osztályvezető, múzeumpedagógus, Janus Pannonius Múzeum, Közművelődési és Múzeumpedagógiai Osztály) volt, Reflektív gondolkodás és tudásmegosztás a múzeumban címmel. Miként lehet hallgatókat bevonni a múzeumi reflektív gondolkodás módszereinek kidolgozásába? Miként lehet hallgatókkal együtt keresni és létrehozni a múzeumi tudásmegosztás újabb színtereit? Alakulhat-e közösség a hallgatók között közös múzeumi projektekben való részvétel folyamán? A bemutatót irányító alapkérdések mentén Hoffmanné Toldi Ildikó arról számolt be, hogy az amúgy most (is) pezsgő Pécs városában a 120 éves múzeumhoz számos esemény csatlakozik, ezek között szerepelnek szép számmal olyan kezdeményezések, melyekben a múzeum egyetemistákkal dolgozik együtt. Ildikó olyan – az ICOM 2022-ben elfogadott múzeumdefiníciójából is ismerős - kulcsszavak mentén dolgozik és gondolkodik, mint a közösségi részvétel, a változatos tapasztalat, a reflektív gondolkodás és a tudásmegosztás. Ezek, mint zsinórmértékek, mint igazodási pontok, egyszersmind megfogalmazható célok vezetik munkájukat a 12 állandó kiállítással, számtalan programmal, különböző helyszíneken kommunikáló, gazdag gyűjteményben, melynek legújabb kincse a Látogatóközpont. A Janus Pannonius Múzeum felvállalt küldetése, hogy minél több szállal kapcsolódjon az egyetemhez, mely már önmagában példaértékű, de így még egyirányú utca marad, egy felkínált és jó szívvel, szakmai érzékkel adott szolgáltatás, ám a csak kifelé áramlás helyett mindig jobb a kölcsönhatás, az oda-vissza impulzus. Így jöhetett létre egy korábbi gyakorlatot tovább fejlesztve, a találkozás, az eredetiség, a valódiság, a pillanatba vetettség, a sűrítettség mentén, mint csomópontok, igazodási pillanatok kapcsán újra szálazott PTE kurzus, mely egy hat alkalmas, egyetemistáknak meghirdetett tanfolyam, öt különböző kiállítás megtekintésével, és figyelem, itt jön a nagy ötlet: a végén egy önreflektív napló megírásával. A múzeum munkatársainak kérdései által irányított záró reflexió narratívája nem igazán a kiállítások anyagára fókuszál, sokkal inkább a kurzus alatt megélt személyes állapotokra, élményekre, a kitettségre és belevetettségre, a valódi találkozásokra, arra, hogy a múzeumlátogatás mennyiben közösségi és mennyiben egyéni folyamat. A szubjektív feljegyzés ötlete azért is formabontó, mert így a psziché, a mentális megélés oldaláról vizsgálja a múzeumlátogatást, mint a művészetekkel, a történelemmel való találkozás egyik útját, és teszi ezt még az önalakítás, az önidentifikáció időszakában, így tehát azon túl, hogy egy olyan generációra hangolódik, melyet már másként kell megszólítani, mint szüleiket, nagyszüleiket, a naplókból visszacsatolást kapva, e generációhoz kreál kulcsot. Elvehetetlen csodája, hogy kommunikációra, érzelmek, megélések megnevezésére, beazonosítására tanít – a múzeumi kiállítások ürügyén. Mondani sem kell, hogy már a fenntarthatóságon dolgoznak Ildikóék, a siker egyértelmű, a tíz fős csoportokra egymás után jelentkeznek a hallgatók.
Ugyancsak Hoffmanné Toldi Ildikó mesélt egy másik remek kezdeményezésről, ez pedig az 50 órás közösségi pedagógiai gyakorlat: hét pedagógusnak készülő fiatal jelentkezett a projektekbe, az ötven órányi teljesítés, kipróbálás, megélés élő múzeumi programok, élő társasjátékok, iskolai projektnapok, őszi szüneti programok, családi napok segítségeivé emelte őket. Ez szintén egy varázsprogram, amely, ha meg tudna gyökeresedni, egy igazi win-win projekt lehetne, mindenki csak nyerne általa. A múzeum és közönsége lelkes segítőket, a pályájuk elején lévő fiatalok pedig tapasztalatot, motiváló élményeket, önreflexív pillanatokat. Az előadás zárásaként még Hoffmanné Toldi Ildikó elmondta: ezekben nincs előkép, nincs recept, mit hogyan kéne tenni, a saját útjukat tapossák ki napról napra, hónapról hónapra, de végtelen örömmel teszik.
A következő előadást Pásztor Andrea (történész, főmuzeológus, Janus Pannonius Múzeum, Új- és Legújabbkori Gyűjteményi Osztály) jegyezte, A Janus Pannonius Múzeum és a PTE együttműködése a Genius Loci című állandó kiállítás példáján keresztül címmel. A múzeum történeti osztályán szoros együttműködésben dolgoznak az egyetemmel, mely összefogást egy konkrét eseten keresztül mutatta be. Három hete nyílt meg új kiállításuk, a Széchenyi tér közepén álló Látogatóközpontban, az emeleti kiállítótérben 11, ikonikus baranyai helyszínek nevét viselő teremben, a régészet, a helytörténet, a néprajz tematikájában. Ebbe a kiállításba vonták be az egyetemistákat, így az elméleti oktatás gyakorlati részének megtapasztalását kínálva a hallgatóknak. A munka elején felkérték a Műszaki és Informatikai Kar belsőépítészeti tanszékét a kiállítás belsőépítészeti terveinek elkészítésére. A tanszékvezető, dr. Borsos Ágnes vezetésével PhD-hallgatók készítették el a földszinten kialakított pénztár, múzeumshop és értékmegőrző funkcionális bútorainak terveit, valamint az emeleti kiállítóterek vitrinjeinek, álfalainak kiviteli terveit. Ezt követően felügyelték és segítették a kivitelezési folyamatot.
A kiállítás szakmai részébe a PTE BTK Történettudományi Intézetét vonták be. A hon-és népismeret szakos hallgatóknak meghirdetett kurzuson egy bemutató órát követően, gyakorlati helyszínként „használva” a múzeumot, A hely szelleme – Genius Loci című állandó kiállítás digitális terepasztalára álmodjanak meg és dolgozzanak ki tartalmakat. Egyéni és közösségi kutatómunka indult, melynek során a mindennapi élet volt a vizsgálat tárgya, a hét hallgató munkája egyszerre jelentett kihívást és megújulást a múzeum és az egyetem számára.
Az együttműködésről az egyetem részéről a kurzus oktatója, dr. Pilkhoffer Mónika (egyetemi docens, PTE BTK Történettudományi Intézet, Modernkori Történeti Tanszék) számolt be. Hozott értékként említette többek között a Z generáció figyelmének felkeltését és fenntartását, mely önmagában is érzékeny pontja a múzeumpedagógiának, pláne, hogy kiderült: a hallgatók tapasztalat és előképzettség híján vannak, ezért a tanároknak kellett betölteni a kezdetekben kialakult űrt a tudás és a kreativitás között. A megvalósítás során önállóságra, gyakorlatiasságra törekedtek, projektmódszerrel dolgoztak, melynek során a tanárok csak szervezők, segítők voltak. A diákok rendkívüli szabadságot kaptak, ezért a záró szemináriumokból hiányzott az egységesség, viszont változatosság, egyediség, unikalitás, eredetiség jellemezte őket. A múzeum szakmai segítséggel támogatta a hallgatókat, az egyetem rendszeres konzultációkkal, az órákon pedig Pécs múltjának beható ismeretével igyekeztek megágyazni a résztvevők kompetenciájának, legyen az szintetizálás vagy önálló kutatás. A végeredmény a múzeum számára: egy, a Z generáció által létrehozott narratíva egy állandó kiállításban, az egyetem számára pedig: élményszerű megélése alkotásnak, újra hangolásnak, egy adott narratíva kibontásának, és kísérlet arra, hogy vajon a hallgatók által egy szeminárium keretében készített anyagok munkafolyamata milyen másfajta formáját kínálja az ismeretszerzésnek, milyen kompetenciákat fejleszt, illetve milyen nehézségekkel jár.
A harmadik előadó Dezső Krisztina (osztályvezető, Pécsi Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont, Történeti Gyűjtemények Osztálya) Kiállítások, múzeumi órák, egyetemi rendezvények – a pécsi egyetem történeti gyűjteményeinek programkínálata címmel prezentálta működésüket, gyakorlatukat, elkötelezettségüket, hogy egyetemistákkal dolgozzanak együtt – tanulva és tanítva, tanítva és tanulva. A szakmai hallgatóság a színes prezentáció során megismerhette a PTE EKTK Történeti Gyűjtemények Osztályához tartozó Klimo Könyvtárban és a Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjteményben folyó szerteágazó munkát és azt a programkínálatot, mellyel hozzájárul az osztály az egyetem különböző programjaihoz, rendezvényeihez, egyetemi kurzusaihoz. A programok között a kiállításlátogatások és idegenvezetések mellett különböző múzeumi órák, tematikus vezetések, a gyűjteményekre alapozott online elérhető múzeumpedagógiai tartalmak is szerepelnek. A Klimo Könyvtár az első magyar nyilvános könyvtár volt, 1774-es alapítású, az egyetem kezeli és működteti. Falai között a kutatás, a tárlatvezetések, a kurzusokhoz kapcsolódó programok, a múzeumpedagógiai órák, a tematikus vezetések, az egyetem központi rendezvényeit célzó aktivitások vállalt és állandóan fejlesztett törekvések. Ahogyan a Nemzetközi Oktatási Központ nyelvtanulóinak, a különféle szakmai heteknek, konferenciáknak, egyetemi eseményeknek is gyakori helyszíne a Könyvtár, úgy biztosít online elérhetőséget az általános és középiskolás korosztály számára, segítve a beiskolázást, a hallgatói képzést.
A Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény 2006-ban jött létre, öt fős osztállyal, 2010-ben kapott működési engedélyt, kiállítóterében az egyetemtörténethez kapcsolódó kiállítások láthatók. A Gyűjtemény modern módon elmegy látogatóihoz, egyetemi karokra kihelyezett kiállításokkal, utazó tárlatokkal helybe viszi a kultúrát, a művészetet, a történelmet. Itt is hasonló programokkal, tárlatvezetésekkel, múzeumpedagógiai órákkal, kurzusokhoz kapcsolódó rendezvényekkel és egyetemi eseményekkel igyekeznek még szorosabbra húzni a köldökzsinórt, mely az egyetemhez, a tanításhoz, a felnövekvő nemzedék edukálásához fűzi őket. Részt vesznek a Múzeumok Éjszakáján, a Fényfesztiválon, Múzeumok Őszi Fesztiválján, a Kulturális Örökség Napokon, igyekeznek minél többet tenni az egyetemi identitás építésében, mindig magasabbra tenni azt a bizonyos lécet, amit úgy hívnak, múzeumandragógia.
Az utolsó előadó dr. Minorics Tünde (adjunktus, PTE BTK Humán Fejlesztési és Művelődéstudományi Intézet, Művelődéstudományi Tanszék) volt, előadásának címéül a Nemzetiségek ételei a Közösségszervező képzés asztalán gondolatot választotta. A PTE Közösségszervezés BA szakos képzés keretében a két féléves Nemzetiségek a mai magyar társadalomban című kurzus volt a prezentáció főszereplője, melyet az egyetem az első félévi elméleti alapozást követően összekapcsolt a Rendezvényszervezés kurzussal. A szemeszter záróeseménye a Nemzetiségi Nap megszervezése, amelynek népszerű eleme többek között a nemzetiségi gasztronómia.
A feladat nem csupán az egyes ételek elkészítése volt, de a kapcsolatfelvétel a nemzetiségi közösségekkel, szervezetekkel, a cél pedig egy minél színesebb és kreatívabb módszerekkel történő felmutatása az egymás mellett élő népcsoportoknak. A nap megszervezése, akár egy élesben történő szakmai gyakorlat, akár egy monumentális rendezvény levezénylése, az egyetemtől kapott hátizsák utolsó darabjaként, egy életre kíván muníciót biztosítani diákjai számára. Az átjárást érzékelhetővé, az információkat megélhetővé varázsoló projekt során a hallgatók összekapcsolják az ismereteket, az eddig megszerzett tudást és készségeket, végre minden mindennel összeér, ez a nagy finálé, ez életük rendezvénye. A főszereplő pedig 13 nemzetiség kortárs megjelenítése. És hogy sikeres lesz-e? Hogy elmennek-e rá elegen? Nos, ha jól megszervezik, minden bizonnyal.
Népszerűsítés, tanulás, tapasztalás, szórakozás, élmény, fejlődés, ez mind kéz a kézben jár ebben a csereüzletben, melyben egyszerre rendezői és részvevői a hallgatók az eseménynek. Ez egyszerre önálló és csoportos projekt, rengeteg elemmel, és minden hallgató checklistje, elintézendő listája más-más hozzávalókkal és módszerekkel teszi végül teljessé a mindenki által közösen teremtett, közösen konstruált, közösen alakított eseményt. A projektpedagógia során a hallgatók aktívan részt vesznek a tudás átadásában, miközben a saját maguk által felépített ismeretekre, saját magukra reflektálva hoznak létre egy programot, mely a többiek információira is reagál, így a Nemzetiségi Nap egyszerre egyéni megnyilvánulás és közösségben tanusított alkalmazkodás.
Aktivitás, reflektálás, interpretálás, konstruktivitás, megvitatás, egy közös produktum felé haladva, majd lezárva egy önálló prezentációval. A projekt, melynek kezdőkérdése az volt, hogy ki mit tud a családjáról, a felmenőiről, és amire a válasz inkább a semmi, mintsem a valami felé közelített, végül olyan gazdag prezentáció lett, melyben a gasztronómiai bemutatók mellett installációk, tárgyi válogatások, viselet- és mesterségkultúrával kapcsolatos kiállítások, társas- és kvízjátékok, ételkóstolók mesélték el a roma, az örmény vagy éppen a szerb nemzetiségek történetét. A tavalyi eseménynek az egyik legnagyobb meglepetése a Somogy megyei Ecseny községet bemutató terem volt, ahol is a témáért felelős hallgató olyan mértékben tudta motiválni a közösség tagjait, hogy a település nagy része mikrobusszal érkezett a programra, sváb viseletben, hurkát és kolbászt töltöttek, rétest és kalácsot készítettek, és úgy általában komplett költségvetést szántak a jeles napra. Nemzeti öntudat, kompetencia, közösségben gondolkodás, egyéni erőforrásokra építés – ezt mind-mind tanítja a kezdeményezés, mely méltó koronája volt a szakmai konferenciának.
Hogyan segíthetek? – kérdezi Dr. Max Goodwin a New Amsterdamban, a mi remek, hazai múzeumi szakembereink pedig úgy teszik fel a kérdést: Segíthetek-e így? És már mondják is a módszert, az ötletet, mely által a betonból is virág nő, és amelynek köszönhetően felnőhet egy generáció, melynek tagjai majd inkább azt kérdik: Így segítsek vagy másként? Mert analizálnak, szintetizálnak, közösségben gondolkodnak és egyénként bátrak.
A múzeumokon nem fog múlni. Ez sem.
