Hamar előkerültek a fényképek, a feljegyzések, kották, kézzel írt versek és más személyes tárgyi emlékek, amelyek mind kiegészítették a zalaegerszegi Göcseji Múzeum Nőnek lenni akkor… című időszaki kiállításában bemutatott hölgyek élettörténeteit.
Teadélutánra invitáltuk azokat a városlakókat, akik ismerték és kedvelték a kilenc bemutatott nő valamelyikét, esetleg családjuk vagy szüleik révén ismernek olyan történeteket, amelyek kitűnő forrásanyagnak bizonyulnak a történészeink számára. Bevallom, ehhez hasonló programot még nem szerveztünk, így a muzeológusok is izgatottan várták a találkozót. A kiállítóteret alkalmi kávéháznak rendeztük be, és a meghirdetett időpontban kedvesebbnél kedvesebb emlékező lépett be az intézménybe.
Az összekovácsolódás és a kötetlen hangulat megalapozása érdekében egy rövid tárlatvezetésre hívtuk a közönséget, akik javarészt nyolcvan évesnél idősebb zalaegerszegiekből álltak. Végigsétáltunk az enteriőrökön, közben a kurátorok röviden felidézték a kilenc huszadik században élt hölgy alakját és élettörténetét. Persze nem mindenkire emlékezhet az utókor, hiszen Festetics Máriáról nem nagyon lehet emléke még az idősebb generációnak sem, ahogy Hegedűs Klári színésznő is elég régen elhagyta az országot, és habár Brazíliában 99 évesen hunyt el, Magyarországra csak kétszer látogatott vissza a második világháború után. Dr. Kovács Malvin, a város első gimnazistalánya és első doktornője pedig fiatalon halt meg, családtagjai a holokauszt áldozatai lettek, egyetlen oldalági leszármazottja jelenleg Budapesten él.
A fényképész Saly-lányokról, Farkasovszky Terike tánctanárról, Fráter Blanka óvónőről, Grész Irma iskolaigazgatóról és Háry Emma költőnőről viszont annál több emléke van néhány zalaegerszeginek. Utóbbi unokatestvére is eljött a rendezvényre, és magával hozta Emma utolsó kézzel jegyzett versét, amit egészen eddig féltve őrzött a család. Ez alkalommal viszont meghallgatta a közönség a költemény néhány sorát:
„Gyorsan repülnek felettünk az évek,
nem tudjuk jövőnk mit hoz még, mit ád?
De jó, vagy rossz jön, soha nem feledjük
a szülőföldünk harangszavát.”
A vendégek leginkább a Saly-lányokra emlékeztek, ugyanis házuk külső megjelenése sokszor szóbeszéd volt a városban. A vadszőlővel sűrűn benőtt belvárosi házikó, a belső tér kialakításának sötétsége és sejtelmessége, a rengeteg tárgy sokakból egy elvarázsolt kastély érzését váltotta ki. A három nő habitusa eltérő volt, Margit volt a közvetlen és barátságos, nem csoda, ha az ügyfeleket ő fogadta és intézte a műterem ügyeit. Ilonka, aki a fényképeket készítette és Mariska, aki retusált, sokkal zárkózottabb volt. Igaz, idős korukra mindhárman elzártan élték az életüket, emberkerülők lettek, férjhez sohasem mentek és gyermekeik sem születtek. De Farkasovszky Terike tánctanár óráira is tisztán emlékeznek az idősebbek. Elárulták, hogy a keringő és más klasszikus táncon túl még ha halk zene és csukott ablakok mellett is, de Terike megtanította a fiataloknak a latin-amerikai táncokat. Ő ugyanis haladt a korral, figyelte a nyugat divatját, ezért pedig nagyon hálás volt az ifjabb generáció, egyfajta titkos összekacsintás volt ez közöttük.
Fráter Blanka óvónő életét és lakásának enteriőrjét egy nyugdíjas óvónőtől hallottuk, talán nem bántom meg azzal, hogy stand-uposokat megszégyenítő előadásmódban. Olyan sok bájjal és humorral adta elő a történeteket, hogy tisztán magunk elé képzeltük Blanka néni sötét ruháját és finom csipkegallérját, a titkon az óvoda udvarán tartott tyúkokat (hiába, a pedagógus bért akkor is ki kellett egészíteni, sőt még azt is megtudtuk, hogy a főtyúkot Katalin Annának hívta és többször verseket szavalt neki), a nappalija tömörfabútorait, a minden télen csodaszámba menő karácsonyfáját.
Ennyi fantasztikus történetet honnan is tudnának meg a fiatal történészek, ha nem annak a generáció tagjaitól, akik a szívükben elraktározták ezeket az eseményeket és finom részleteket, és ha kérik, akkor elmesélik. A rendezvény végén egy 84 éves néni megköszönte nekünk a meghívást, és elmondta, mennyire hálás, hogy megszólítottuk a nyolcvan év felettieket. Ugyanis ők úgy érzik, a fiatalok szinteleírták őket, pedig mennyi tanácsot és életbölcsességet adnának és milyen sokat mesélnének, ha kérnénk! Megegyeztünk, hogy folytatása mindenképpen lesz a rendezvénynek. Más témában és időpontban, de hívjuk még őket teadélutánra a múzeumba.
Borítókép:
