Európa nagyvárosaiban szinte elképzelhetetlen a közlekedés metró nélkül. Lépcsőn le, mozgólépcsőn fel, kanyargós alagutak és összekötő folyosók vezetik a tömeget egyik teremből a másikba. Sok esetben vizuálisan is tetszetős hely a föld alatti világ: a gerendázat, a színek, a szimmetria, a letisztult formák sokunknak különleges élményt nyújtanak. A bécsieknek azonban ezek a terek mást is jelentnek.
Falmozaikok, festmények, szobrok, régészeti objektumok és installációk lepik meg a közlekedő közönséget néhány állomáson. A bécsi földalatti hálózatban a művészet is megtalálta a helyét. Ha valaki a napokban az adventi vásárok miatt az osztrák fővárosba utazik, érdemes a helyszínek között néhány állomást metróval is megtennie, és ha figyelmes, kellemes meglepetésben lesz része. Ahogy lenni szokott, ahol a kortárs képzőművészet felbukkan, ott tükröt tart elénk. Elgondolkodtat, szokatlan szemüvegen át mutat be egy-egy társadalmi problémát, ráirányítja a figyelmet néhány feledésbe merült témára. A projekt időben első darabja egy hatalmas, 360 négyzetméteres üvegfal, ami „A természet keletkezése” címet viseli. A felületet csaknem négymillió miniatűr mozaikkőből állították össze, és a Föld természetrajzát mutatja be. A Volkstheater metróállomáson így izgalmas térbe jutunk és a színek, valamint a formák varázsa közben eszünkbe jut a természet korához viszonyított meglehetősen rövid életünk.
Ken Lum kanadai művész merészet álmodott, furcsa mód a statisztikát hívta a képzőművészet mellé társtudománynak. A Karlsplatz megállónál a „Pi” elnevezésű médiainstalláció egyszerre mosolyogtat meg és kólint fejbe. Itt minden a számokról és a statisztikáról szól. Embernagyságúnál is nagyobb tükörfelületeken olvassuk az adatot, hogy ott, abban a pillanatban hány ember él a Földön. A LED-kijelzőknek köszönhetően hol fogyatkozó, hol növekvő szám mögött emberi sorsok állnak, olyanoké, akiket nem is ismerünk, mégis közösséget vállalunk velük. Azt a számot is látjuk, hogy tárgyévben statisztikailag mennyi eurónyi pénzt költöttek fegyverkezésre a világon, mellette pedig látjuk, hány alultáplált gyermek él a Földön. De egy másik tükörfalon azt is megtudhatjuk, hogy adott esztendő január elsejétől mennyi bécsi szeletet fogyasztottak el az osztrák fővárosban, mennyi könyvet kölcsönöztek ki, és hogy hányan gyúltak szerelemre aznap Bécsben.
Egy hihetetlen régészeti látványossághoz is eljuthatunk az óvárosi Stephansdom metrómegállóban. Ötvenegy évvel ezelőtt a földalatti építése közben fedezték fel a Vergilius-kápolnát. Csekély összeg ellenében (gyerekeknek ingyenes) a föld alatt egy gyönyörű koragótikus 12 méter magas belső tér fogadja a betérőt, s képzeletben máris 1220 körüli időben járhatunk, a nyüzsgő fővárosból egy csodaszép és csendes szakrális térbe léphetünk.
Az alkápolnát a 14. században egy gazdag kereskedőcsalád imakápolnaként használta, a 18. századra létezése teljesen feledésbe merült. A 20. században aztán jött a metróépítéssel az újrafelfedezés. Jelenleg a Bécsi Múzeum gondjaira bízták a különleges épületet, s jó gazda módjára interaktív elemekkel, multimédiás állomás segítségével, közérthető kiállítással és sok izgalmas információval látják el az érdeklődőket.
Csodák márpedig vannak. Bécsben sétálva, kicsit„alámerülve” és utánajárva ezek a varázslatok minket is megérintenek, ha hagyjuk.
Borítókép:
