A cikk első részében a Kádár-korszak híresebb és sajtóvisszhangot kapott múzeumi betöréseit mutattam be, a második részben pedig a korszak legjelentősebb régészeti gyűjteményét érintő lopását, az Aquincumi Múzeum 1973-as kifosztását vizsgálom meg részletesebben. Az esetet 2018-ban az Aquincumi Múzeum időszaki kiállításán dolgoztuk fel.
A betörés
Egy nyugalmas nyár elejei reggelen, 1973. június 5-én a Budapesti Történeti Múzeum ügyeletes régésze a gondnokkal együtt nyitáshoz készült az romkert állandó kiállításában, amikor észrevették, hogy a közel száz éves épület egyik oldalsó ablaka be van törve.
A kiállítóterem ajtaját kinyitva azt tapasztalták, hogy az ott négy éve nyílt kiállítás tárlóinak jelentős részét felfeszítették, üvegeit kiszedték, és a legszebb, de nem egyedi, így nyilván könnyen értékesíthető, kisebb darabokat kiemelték. Ma úgy mondanánk, hogy a cselekmény profi munka volt, mely a szükségesnél nagyobb kárt nem okozott. Az elkövetők pontosan tudták, hogy mit keresnek, a többi, számukra érdektelen tárgyat érintetlenül hagyták.
A nap további része helyszíneléssel telt, és éjszakára a múzeumi szakemberek az eltűnt tárgyakról azonnal dokumentációt állítottak össze fotóval, leltári számmal és méretekkel. Ebből kiderült, hogy összesen 139 db tárgyat vittek magukkal a betörők, de a legnagyobb is alig volt több 30 cm-esnél. Két jókora bőröndben, biztonságos csomagolással is elfért valamennyi lelet.
Mivel a hajnalban esett az eső és a környéken, a sárban még világosan láthatóak voltak az idegen nyomok, a betörés időpontja jól meghatározható volt. Az elkövetők a helyszínen felejtettek egy, a vitrinek felfeszítéséhez használt csontnyelű bicskát is.
A nyomozás a „forró nyomon” nem indult meg. A múzeum biztonságáról a zárt ajtókon kívül mindössze egy helyben lakó gondnok és zárás után szabadon engedett nagy testű kutyája gondoskodott akkoriban. Mivel a kutya koránt sem volt barátságosnak mondható, nem tudni, hogy az esős idő segítette-e a betörőket, vagy más módon altatták el az állat figyelmét.
Az Aquincumi Múzeum 1973-ban
Az 1894-ben megnyílt Aquincumi Múzeum az 1960-as és -70-es években a Budapesti Történeti Múzeum fiókintézményeként működött. Bár a jelentős háborús károkat szenvedett kiállítóhely már 1948 óta újra látogatható volt, a romkert műemléki rekonstrukciója csak 1964-ben kezdődhetett meg. A Fővárosi Tanács, tekintélyes összeggel, évente 4 millió forinttal támogatta a munkákat. A helyreállított romkert és a régi múzeumban berendezett, 1969 tavaszán nyílt új tárlat tavasztól őszig volt látogatható a nagyközönség számára.
A múzeum biztonságát ezekben az időkben egy telepfelügyelő biztosította, aki a múzeumépület mögötti lakrészben élt családjával. A heti váltásban dolgozó ügyeletes régészek, akik többségének állandó munkahelye nem az Aquincumi Múzeumban volt, naponta ellenőrizték a múzeum kiállításait. A nagy óbudai építkezésekhez kapcsolódó munkák, különösen 1973-tól szinte teljes egészében lekötötték a múzeum régészeit.
A múzeumi iratokból kitűnik, hogy az aquincumi kiállítóhely csak kevés figyelmet kapott a Budapesti Történeti Múzeumon belül, a műemléki munkákra szánt fővárosi pénzeket is folyamatosan átcsoportosították, csökkentették. Így a múzeumban egészen az 1990-es évekig nem történtek jelentős fejlesztések, annak ellenére, hogy a kiállítóhelyet évente több mint 60 ezer látogató kereste fel.
Az eltűnt tárgyak és a nyomozás
Az eltűnt 139 db tárgy között elsősorban figurális alkotások, bronz és terrakotta szobrok, márvány és elefántcsont dísztárgyak szerepeltek, jórészt olyanok, melyek a polgárváros első feltárásaiból származtak. Ilyen volt a macellum (húspiac) ásatásán előkerült aranyozott bronz szoborláb, vagy ugyancsak az első ásatások egyikének eredményeként előkerült, sast ábrázoló bronz hadijelvény is.
A legértékesebb alkotások vagy műtárgyak a különböző kisméretű bronzszobrocskák voltak, köztük Mercurius, Minerva és Venus istennő ábrázolása. Komoly értéket képviseltek a bronzmécsesek, köztük egy madarat ábrázoló darab és fém bútordíszek is. A bronztárgyak mellett számos agyagból készült istenszobrocska, főleg Venus istennő ábrázolása is eltűnt. A betörők pénzérméket és több, kisebb, restaurált, gipszbe ágyazott falfestményrészletet is magukkal vittek.
Művészeti érték szempontjából talán a legértékesebb darab egy elefántcsont lapocska volt, amelyet egy szarkofágban találtak a Bécsi úton. Ezen Héraklészt ábrázolják Omphalé, lüdiai királyné társaságában. A mítosz szerint a hős vezeklés képpen éveken át szolgálta a királynőt rabszolgaként női ruhában is.
Az ellopott műtárgyak tudományos értéke is igen jelentős, hiszen ezek jórészt a II. világháború előtti korszak ásatásainak és gyűjtéseinek legszebb darabjai voltak. Eltünésükkel lehetetlenné vált például modern anyagvizsgálatok, készítés technikai kutatások elvégzése ezeken.
Bár az ügy a napilapokban nem jelent meg, a Magyar Televízió „Kék fény” című műsorában és a „Tükör” című hetilapban a rendőrség a lakosság segítségét kérte a felderítéshez.
A betörést követően a múzeumon belül ugyan történt belső vizsgálat a biztonsági hiányosságok miatt, a tárgyak és a tettesek máig nem kerültek meg. Az eset következtében hamarosan megerősítették a múzeum mechanikus védelmét és ettől kezdve fegyveres és kutyás biztonsági őrök vigyáznak a múzeum értékeire egészen a mai napig.
Az akkori értéken számítva 1 millió Ft-ra becsült ellopott tárgyak leírása és képe csak Magyarország az Interpolhoz való csatlakozása után, a 90-es évek közepén kerülhetett fel a nemzetközi körözési listára, de addigra ezeknek már nyomuk veszett. Ezzel együtt nem kizárt, hogy a műtártárgyak még egyszer felbukkannak a nemzetközi műkincskereskedelemben és a fotók alapján azok újra azonosíthatók, visszaszerezhetőek lesznek.
Fotók: BTM Aquincumi Múzeum
