EN facebook

A nagy aquincumi betörés, 1973

2018-10-01 17:00

Egy 45 évvel ezelőtti, máig felderítetlen bűnesetet mutat be az Aquincumi Múzeum 2018. szeptember 28-án nyílt A nagy aquincumi betörés, 1973 című kamara kiállítása. A tárlat kitér az ellopott tárgyakra, a nyomozásra, továbbá bemutatja a korszak híresebb műkincsekkel kapcsolatos bűncselekményeit Magyarországon.   

 
Egy kora nyári reggelen, 1973. június 5-én az Aquincumi Múzeum ügyeletes régésze nyitáshoz készült az állandó kiállításban, a gondnokkal együtt, amikor észrevették, hogy a közel száz éves épület egyik oldalsó ablaka be van törve. A kiállítóterem ajtaját kinyitva, azt tapasztalták, hogy tárlók jelentős részét felfeszítették, üvegeit kiszedték, és a legszebb, kisméretű, ókori műtárgyak jelentős részét ellopták. A kárfelmérés megállapította, hogy összesen 139 db tárgy tűnt el. Az ellopott kincsek között elsősorban figurális alkotások, bronz és terrakotta szobrok, márvány és elefántcsont dísztárgyak szerepeltek, jórészt olyanok, melyek a polgárváros első feltárásaiból származtak.

 



Mivel hajnalban esett az eső és a környéken és a sárban még világosan láthatóak voltak az idegen nyomok, így a betörés időpontja jól meghatározható volt. A nyomozás tehát még „forró nyomon” nem indult meg. A rendőrség tévében és újságokban a lakosság segítségét kérte a felderítéshez. A korabeli hazai nyomozás ennek ellenére eredménytelenül zárult.


Az aquincumi betörés korántsem számított a korszakban egyedülállónak, az 1960-70-es években a magyar múzeumok vagyonvédelmi helyzete nagyon gyenge lábakon állt. A legtöbb gyűjteményben legfeljebb gondnokokat, esetleg nyugdíjas éjjeli őröket alkalmaztak.  Technikai berendezéseket, riasztó rendszereket sokáig csak nagyon kevés helyen telepítettek.


A kiállításban az aquincumi eseten túl a korszak hasonló múzeumi betöréseinek bemutatása mellett, arra is fény derül, hogy milyen módon folyt a régészeti lelőhelyek fosztogatása, és a leletek kereskedelme, külföldre csempészése, a látszólag szigorú államrendű Kádár-rendszerben. Ugyanabban a korszakban, amikor a híres Seuso-kincsek is kikerültek az országból.   

 

 


A nagy aquincumi betörés, 1973


Kiállítás az Aquincumi Múzeumban


Nyitva 2018. szeptember 28. – október 31.