EN facebook

Moholy-Nagy László könyvbemutatót tartott a Móra-múzeum

KÖTET

2021-11-24 20:00

Képek és háttérképek címmel jelent meg Szabó Tamás kötete Moholy-Nagy Lászlóról. A könyv a nagyalföldi, azon belül is a szegedi éveket helyezi középpontba, így a Móra-múzeum két ikonikus alakja: az egykori igazgató, Móra Ferenc és az egykori könyvtáros, Fischhof Ágota szerepéről is sokat megtudhatnak az olvasók. A kötetet 2021. november 24-én, szerdán 17 órakor mutatták be a Móra-múzeumban.

 

Moholy-Nagy László Nagyalföldhöz kötődő időszakát állítja középpontba Szabó Tamás restaurátorművész frissen megjelent kötete. A kiadvány a művész születésétől kezdve az 1919-ig tartó időszakra kalauzolja el az olvasót – kiemelten pedig a szegedi évekkel foglalkozik. Így kiderül, milyen kapcsolatot ápolt Moholy-Nagy Móra Ferenccel, valamint hogy milyen nagy hatást gyakorolt rá Fischhof Ágota. A gyönyörű asszony volt hazánk első szakképzett, női könyvtárosa, aki Móra igazgatósága idején dolgozott a szegedi Kultúrpalotában. Moholy-Nagy László róla festette a gyönyörű, „Tahiti Madonna” című alkotását 1919-ben.

 

 

A kiadvány archív fényképekkel, dokumentumokkal és műtárgyfotókkal gazdagon illusztrált. A bevezetőt Moholy-Nagy László lánya, Hattula Moholy-Nagy írta. A „Képek és hátterek – Moholy-Nagy László a Nagyalföldön 1895 – 1919” című könyvet november 24-én, szerdán 17 órakor mutatták be a Móra Ferenc Múzeum dísztermében.

emlékezet, helytörténet, örökségvédelem, tárgy, történelem
2021-10-23 20:30
gyűjtemény, látogató, történelem
2021-05-12 07:00
gyarapodás, képzőművészet, látogató, művészettörténet, tárgy
2021-07-02 20:00