Egymásra épülő módszerrel fedeztük fel az utolsó előtti Lépcsőszeminárium alkalmán a Ludwig Múzeum Mintázat és Dekoráció kiállítását, amely a hippi hullámban égő hetvenes évek New York-i underground világába kalauzol el minket. Az első lépcsőfokon elengedtük hétköznapi gondjainkat, hogy belépést nyerhessünk a múzeum terébe, meghalljuk a hangjait, majd feljebb lépve elkezdtük használni magát a nyelvet. Hogyan is történt mindez pontosan?
Az irodalomSZEMLÉLET és a Ludwig Múzeum rendezte harmadik Lépcsőszeminárium ezúttal is egy remek kezdeményezésként tett kísérletet arra, hogy a kiállítás terét eltérő szemszögekből, megannyi kérdéssel övezve ismerhessük meg. Így most is lehetőség nyílt arra, hogy az oktatás és a múzeum különböző szereplői párbeszédbe léphessenek.
Mindehhez a színes Pagoda nevű teremben gyülekeztünk, ahol egy nem mindennapi feladat várt ránk a köszöntő után. Egyfajta meditációs gyakorlattal irányítottuk érzékeinket a múzeum terére. Csukott szemmel hallgattuk a fehér termek neszét percekig. A ráhangolódás után mindenki elvehetett egy kitűzőt, amin a kiállítás egy-egy mintázatát ábrázolta, és azzal a kezünkben vagy már a ruhánkon, keresésre indultunk.
Fotó: Ludwig Múzeum, 3. Lépcsőszeminárium; Szabó Zsófia
Vajon melyik szegletben leljük azt a tárgyat, amelynek egy részletét látjuk a kitűzőn? A mű megtalálásának örömét nem egyedül éltük át, ugyanis egy tárgyhoz egy csapat rendeltetett, amelynek feladata a tárggyal kapcsolatban egy nyelvi játék egyéni megoldása volt. A különböző kulturális mintákkal teli gyönyörű csempepadlónál rímelő mondatokkal bővítettük a tárgy értelmezését, a queer és keresztény szimbolikát ötvöző celofán kapunál felszólító, a fekete-fehér absztrakt olajfestménynél tagadó, s a teázás inspirálta utolsó képnél pedig felkiáltó mondatokkal utaltunk a műalkotásra. Egyszóval a tárgyat játékosan, a nyelv segítségével fogadtuk be.
Fotó: Ludwig Múzeum, 3. Lépcsőszeminárium; Szabó Zsófia
Fotó: Ludwig Múzeum, 3. Lépcsőszeminárium; Szabó Zsófia
Fotó: Ludwig Múzeum, 3. Lépcsőszeminárium; Szabó Zsófia
A nyelv és a tárgy kapcsolatának kérdéséről szólt a játékos feladat utáni beszélgetés is, amelyen előtérbe került többek között a befogadónak az a félelme, hogy egy múzeumi tárgyról valójában milyen nehéz is beszélni. A kérdések megválaszolásánál Petró Zsuzsanna, a kiállítás budapesti segédkurátora, a pedagógia felől pedig Somogyi-Rohonczy Zsófia, D. Nagy Heléna és Király Zsuzsanna igyekeztek segíteni a válaszok megtalálásában. A kérdést továbbgondolva párhuzamot vontunk a nyelv mintázatai és a kiállításon szereplő konkrét mintázatok közé. Hiszen mintázatokat használunk a mindennapokban is, amikor gesztikulálunk, mozgunk, vagy éppen beszélünk. A nyelv és a mintázat kapcsolódásán felül szembetűnő, hogy a kiállított tárgyak közötti tér is egyfajta minta, ami tovább bonyolítja a kiállítás öngerjesztő ritmusát. A múzeumpedagógia oldaláról szó esett olyan ötletekről, amelyekben a gyerekek a kiállított tárgyakhoz a nyelv segítségével kapcsolódnának. Egyfajta ilyen tér felderítés lenne, az, hogy a gyerekeknek bizonyos szavak segítségével lehetőségük lenne leírni a tárgyakat. Vajon milyen melléknevekkel ruháznák fel azokat? Másfajta interaktív múzeum látogatás lehetne, ha a gyerekek minden kiállított tárgyhoz egy-egy zenét, dallamat köthetnének, vagy fordítva és a zenéhez kereshetnék meg a hozzá illő művet.
Fotó: Ludwig Múzeum, 3. Lépcsőszeminárium; Szabó Zsófia
Kíváncsian várom, hogy mi lesz a Lépcsőszeminárium lezáró alkalmának a kulcsfogalma az eddigi látás, tér és nyelv mellé a múzeumi lépcsők következő mintázatán a Kassák Múzeumban!
