Múlt hét csütörtökön megvalósult az első Lépcsőszeminárium, amely az intézménytörténet szempontjából a legrégebbi lépcsővel rendelkező Magyar Nemzeti Múzeumban zajlott. Nagyon sokan érkeztek, közöttük egyetemi hallgatók, gyakorló pedagógusok, múzeumi szakemberek. Most egy fiatal résztvevő szempontjából olvashatunk az első alkalomról.
Léptél már ki a múzeum teréből? Ha igen, akkor hová érkeztél? Mi egy lépcsőre.
Többek között a kiállításhoz való személyes kötődésünkről, a kiállított tárgyhoz való kapcsolódásunkról is szó esett a Lépcsőszeminárium beszélgetés-sorozat első alkalmán. A program természetesen nem is indulhatott volna máshonnan, mint a Magyar Nemzeti Múzeum napsütötte lépcsőiről, majd folytatódott különböző múzeumi tereken, más és más gondolatok összefonódó folyamán át.
Az irodalomSZEMLÉLET részéről Kárpáti Bernadett moderálta a beszélgetést, amely során partnerei voltak: dr. Fisli Éva, történész, muzeológus, a Kötődések kurátori koncepciójának kidolgozója, Suba Eszter, múzeumpedagógus, Berényi Mariann főosztályvezető és Jakab Péter, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumának történelemtanára.
Az irodalomSZEMLÉLET által felkarolt Lépcsőszeminárium egy lehetőség arra, hogy alternatív látogatói útvonalakat térképezzünk fel, több eltérő perspektívából nézhessünk kiállításokat, legyünk akár tanárok, kurátorok, múzeumpedagógusok, látogatók vagy érdeklődők. A Magyar Nemzeti Múzeum alkalmán a kötődések kulcsszó segítségével az állandó kiállításon helyet kapó tárgyakhoz kapcsolódva beszélgettünk arról, hogyan lehetne másképp gondolkodni egy kiállításról, ezáltal segítve és inspirálva a pedagógusok munkáját, a befogadókat. Miképpen tudnánk mindenki számára megfoghatóvá, továbbgondolhatóvá tenni a megkövesedett fogalmakat? Egyszóval hogyan lehetséges mozgásba hozni a tárgyakat, a kiállítás terét?
Milyen úton is zajlott ez az első nyitott diskurzus? A vakító őszi napsütésben találkoztunk a Nemzeti lépcsőjén, hogy mindenki elvegyen egy vidám, színes poharat. Ez szimbolizálta azt, hogy melyik csoport tagjai leszünk a szeminárium során. A csoportok mind egy-egy #-et képviseltek, amelynek szellemében néztük meg az állandó kiállítás on belül megszólaló Kötődések című alternatív "útvonal-kiállítás" kiválasztott darabjait. A vallás, család, kölcsönhatás, foglalkozás és etnikum hashtag új megvilágításba helyezték a megszokott tárgyakat. A bizánci Monomakhosz-korona, vagy az Árpád-kori családfa megszólalt, és mi kommunikációt kezdeményeztünk vele.
Ezután egy harmadik térben, a Lapidárium színes párnákkal díszített lépcsőin vethettük össze feltörő gondolatainkat. Mit láttunk másképp, milyen fogalmi hálót mozgattak meg bennünk a látottak, a kurátori koncepció? A továbbgondolás folyamán elindult egy párbeszéd. Párbeszéd a család jelentéséről, arról, hogy hogyan kapcsolódik ez a fogalom a bizánci koronát díszítő családképhez, vagy épp a tulipán szimbólumát jártuk körül. Nem is vettünk észre, de ez a virágmotívum rengeteg helyen feltűnik a kiállítótérben. Fel is vetődött a gondolat, hogy meg kellene keresni az összeset! Ugyancsak izgalmas szempontként került szóba a kiállítás kronológiájából való kilépés lehetősége, amely kapcsolódott ahhoz a kérdéshez, hogy vajon a tanulás folyamatába ezt miként tud bekapcsolódni? Megkezdődött egy aktív eszmcsere arról, hogy diákok számára milyen interaktív feladatokat lehetne a tárgyakhoz kapcsolni? Vajon egy hashtag, fotó, vagy szelfi a kiállítás tárgyához kapcsolódóan, tudja-e motiválni a tanulást, az ismeretszerzés változatos és élvezetes oldalát? Melyek egy kiállítás tanulás szempontjából értelmezhető funkciói?
A számtalan felvetett kérdés sűrűjében járva érdemes akár tovább is építeni a Kötődések végtelen útvonalát, s egy újabb lépcsőt beemelve akár egy másik kiállításhoz kapcsolni, azzal vetni egybe ezeket.
Még három alkalommal kínálkozik a lehetőség az aktív gondolatcserére. A következő Lépcsőszeminárium a Petőfi Irodalmi Múzeumban kap színteret, amelynek központjába az örök varázsló, Csáth Géza és alkotásai kerülnek.
