A Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület 2023. május 8-án és 9-én rendezte a jubileumi X. Országos és VI. Nemzetközi Múzeumandragógiai Konferenciát Miskolcon Múzeumi tükröződés: Társadalom és környezet címmel. A szakmai program megvalósító partnere volt az EPALE Magyarország Támogató Szolgálat is, A felnőttkori tanulás elektronikus európai platformja projekt megvalósítója.
Az Egyesülettel közös idei munka folytatásaként a felnőttkori tanulás kortárs múzeumi lehetőségeit esettanulmányok, interjúk, jó gyakorlatok révén vizsgálták a múzeumandragógiai szakemberek, többféle témakörben. A közösségi múzeumi működés, a digitális tanulási környezet, a fenntarthatóság, a különböző korosztályok múzeumi megszólítása és az ő ismeretszerzési esélyeiket támogató marketing területén rövid szakmai tanulmányok, konkrét eseteket és példákat bemutató módszertani ajánlások születtek közel egy tucatnyi szerző tollából. A Magyar Múzeumok Online folyóiratban indított tematikus sorozatunkban ezekből az írásokból közlünk válogatott tanulmányokat.
Az egyetemisták nem számítanak rendszeres múzeumlátogatónak, noha több szempontból is fontos látogatói bázist jelentenek. Mit lehetne tenni annak érdekében, hogy a fiatalok ezen csoportja a múzeumok aktívabb látogatóbázist alkosson és jobban érdeklődjön a múzeumok iránt? Milyen kép él a mai fiatalság fejében a múzeumokról? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Hegedűs Anita, a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék oktatója, a Móra Ferenc Múzeum PR-referense, aki doktori disszertációjában a hallgatók és a múzeumok kapcsolatát vizsgálta. Interjúnkban őt kérdeztük múzeumi munkájának indulásáról, a kutatásai tapasztalatairól, tanulságairól.
Kezdjünk egy kicsit messzebbről: honnan eredeztethető a múzeumok iránti érdeklődése?
Ez tulajdonképpen már gyerekkoromtól indult, sokat jártunk múzeumba a családommal, szüleimmel. A kedvencem a Helikon Kastélymúzeum volt Keszthelyen, kisebb koromban mindig elmentünk, amikor a Balatonnál jártunk. A közelebbi kapcsolatot viszont az egyetemen találtam meg, amikor harmadéves koromban tanított Medgyesi Konstantin, aki a Móra Ferenc Múzeum szóvivője volt, és gyakornokként elkezdtem dolgozni az intézményben. Nagyon sokat tanultam tőle, terelgetett a szakmai utamon akkor és a későbbiek folyamán is – tulajdonképpen neki köszönhető, hogy megszerettem a múzeumi kommunikációt.
Olyannyira, hogy egyetemi tanulmányaim után hivatalosan is beléptem a múzeumi kommunikáció világába: az évek alatt egyre több feladatot kaptam, 2016 óta pedig én vagyok a múzeum PR-referense. Úgyhogy tulajdonképpen a múzeumok szeretete már gyerekkoromban elindult, de valójában itt, a szegedi egyetemi éveim alatt, egy gyakornokságnak köszönhetően erősödött fel. Ezért is szoktam azt javasolni a hallgatóimnak, hogy az egyetem alatt ki kell próbálni mindenféle gyakornoki munkát, mert lehet, hogy egy ilyen gyakornoki tapasztalat adja majd meg a lökést egy bizonyos hivatás irányába.
Volt másik gyakornoksága is?
A Szépművészeti Múzeumban is voltam gyakornok és rádióztam is az egyetemi éveim alatt. Először egy kisközösségi rádióban Szegeden, utána pedig Kiskunfélegyházán az ottani helyi kereskedelmi rádióban voltam néhány évet szerkesztő-műsorvezető. Ez is segített abban, hogy kommunikációs szakemberként jobban átlássam ezt a szektort, mert nagy segítség egy PR-esnek, egy szóvivőnek, hogyha látja a „másik oldalt”. Én például nagyon jól beleláttam abba, hogy egy újságírónak, egy riporternek milyen típusú elvárásai vannak egy interjúalannyal szemben, amit aztán később a PR-es munkám során kamatoztatni is tudtam.
A doktori disszertációját a múzeumok és az egyetemisták kapcsolatának témájában írta – az interjú készítésekor éppen a beadás előtt áll. Hogyan kezdődött ez a kutatás?
Ez a doktori téma lassan 10 éve merült fel bennem, 2014 környékén. Szerettem volna doktori kutatásokat folytatni, viszont kicsit keresgetnem kellett, hogy pontosan mi is legyen ez a téma. Abban biztos voltam, hogy a múzeumokkal kapcsolatban szeretnék kutatni, hiszen ez nem csak a szakmám volt, hanem valamilyen szempontból a szenvedélyemmé is vált. Azt is tudtam, hogy egy olyan témát érdemes keresnem, ahol tudok valami újat mondani.
Szerencsére nagyon sokféle izgalmas kutatás létezik – nemzetközi és hazai is – a múzeumok kapcsán, 2014-ben viszont az egyetemisták és a múzeumok kapcsolata még kevésbé kutatott terület volt. Erről akkoriban nem találtam mélyebb vizsgálatokat (azóta már születtek kiváló kutatások ezen a területen is), miközben én a mindennapjaimban azt tapasztaltam, hogy a hallgatók alapvetően ódzkodnak a múzeumoktól. Már akkor is tanítottam az egyetemen, és a Kommunikáció Tanszéken voltak múzeumi jellegű kurzusaim.
Sokat beszéltünk a megváltozott, újfajta múzeumi világról, a látogatóközpontú intézményekről, interaktív kiállításokról és különböző múzeumokba is ellátogattunk. A hallgatók nagyon meglepődtek, hogy ez mennyire más, mennyivel érdekesebb világ, mint amit ők tapasztaltak iskolás korukban. Ezek a negatív iskolai élmények mélyen bevésődtek a diákokba, viszont a kurzusok segítségével ebből ki tudtak billenni. Számomra ez komoly motivációs erő volt, úgy éreztem, hogy ezt érdemes kutatni.
A cél is itt fogalmazódott meg bennem: láttam ezt a kutatási zónát a múzeumi szférában, másrészt benne voltam ebben a világban mind a két oldalról – az egyetem, illetve a múzeumok oldaláról is. Úgyhogy ez volt a nagy kihívás és a nagy cél, hogy megpróbáljak rávilágítani olyan jelenségekre, amelyek a későbbiekben hasznosak lehetnek a múzeumok számára is.
A doktori kutatása alapján Ön szerint mi lehet az oka, hogy a hallgatók nem szívesen járnak múzeumba?
A doktori kutatásomat a szegedi egyetem hallgatóinak körében végeztem – a kutatás nem volt reprezentatív, de úgy gondolom, hogy a tapasztalatok így is érdekesek lehetnek. Meglepőek voltak a különbségek a kérdőíves kutatás és a korábbi fókuszcsoportos kutatásaim között, mert a fókuszcsoportos kutatásoknál mindig elhangzottak negatív iskolai múzeumi élményekkel kapcsolatos gondolatok. A kérdőíves kutatásom résztvevői között azonban ez a jelenség nem volt jellemző: aki iskolás csoporttal ment múzeumba, az inkább pozitívabb élményekről számolt be.
Ugyanakkor azt is fontos látni, hogy ez a kutatás nem csak magyar hallgatókkal készült, hanem külföldi és kettős magyar állampolgárságú diákokkal is. Így változhat az állampolgárság alapján is, hogy ki hogyan emlékszik vissza ezekre a látogatásokra. Az biztos, hogy múzeumpedagógiai szempontból most már teljesen mások a múzeumok, mint régen voltak. A kutatás továbbá azt is kimutatta, hogy a családi minta nagyon sokat jelent. Akiket a családjuk gyermekként nem vitt rendszeresen múzeumba, azok nem lettek múzeumlátogatók egyetemista korukban.
Tehát nem csak az iskolának, hanem a családnak is nagyon fontos a hatása. Emellett a kutatásban megjelent a társak szerepe is: kiderült, hogy sokszor nincs kivel eljárniuk a hallgatóknak múzeumba, azaz ha nincs a kortársak közül senki, akivel elmenjenek, akkor nem szívesen látogatnak el. Tehát nagyon-nagyon sok tényező áll a háttérben, amelyekre részben fényt derített a kutatás.
Ön szerint hogyan lehetne megváltoztatni a hallgatókban az esetleges negatív múzeumképet? A tárlatvezetéseknek például van ehhez elég erejük?
Szerintem igen, viszont ez sem mindegy, hogy milyen típusú tárlatvezetésről van szó. Azt gondolom, hogy azoknak a hagyományos tárlatvezetéseknek az ideje lejárt a fiatalok megszólítása szempontjából, amikor teljesen egyirányú a kommunikáció, csak a tényekre alapoz és nincs narratíva, nincsenek történetek. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy az egyetemisták nagyon szívesen mennek el történetalapú, úgynevezett storytelling-jellegű tárlatvezetésekre – amikor elhangzik minden fontos információ az adott témával kapcsolatban, ugyanakkor sok történetet is mesél a tárlatvezető.
Ha történeteket hallunk, akkor egyrészt könnyebb a figyelmünket fenntartani, másrészt pedig a történetek segítségével jobban meg tudjuk jegyezni az információkat, jobban tudunk kötődni a témához – ez természetesen igaz az egyetemistákra is. Ezt jómagam is tapasztaltam, hogy amikor például egyetemista napok alkalmával tartok tárlatvezetéseket, akkor az effajta történetalapú vezetések azok, amelyekre nagyon jól reagálnak a hallgatók. Végighallgatják, végigkövetik a vezetést, a végén pedig szoktak olyan visszajelzések jönni, hogy „hogy telt el ilyen gyorsan ez az egy óra”, „nem is vettem észre, hogy már ennyi az idő”.
Emellett olyan tárlatvezetéseket is szeretnek, amelyek interaktívabbak, amikor esetleg ők is jobban bevonódnak. Tehát azt gondolom, hogy a tárlatvezetések megfelelő eszközök lehetnek a hallgatók múzeumképének megváltoztatása kapcsán, de ez csak egyfajta kiindulási pont lehet, ennél összetettebb stratégia szükséges a megszólításukhoz.
Fiatal látogatók a Munkácsy-kiállításon. Móra Ferenc Múzeum, 2012. Fotó: Hegedűs Anita
Az előbb említette, hogy három csoportot is vizsgált a kutatása során. Tapasztalt-e a csoportok között valamilyen eltérést, hogy kinek milyen élményei vannak a múzeumokkal kapcsolatosan?
Nagyon érdekes kérdés, hogy a külföldi, a magyar vagy a kettős állampolgárságú magyar hallgatókat milyen módszerekkel tudják a múzeumok megszólítani, hiszen alapvetően ugyanazzal az eszközzel, eszközcsoporttal nem lehet mindenkit egyformán elérni. A kutatás során azt tapasztaltam, hogy alapvetően a külföldi diákok intenzívebb múzeumlátogatók. Nagyon sok háttértényezője van ennek, például a külföldiek közül sokkal többen jönnek nagyvárosból, úgyhogy eleve több múzeumlátogatási lehetőségük van.
Azonban összességében azt lehet mondani, hogy még a külföldieknél sem magas a rendszeres múzeumlátogatók száma. Kevesen vannak, akik tényleg rendszeresen járnak múzeumba, miközben a túloldalon nagyobb arányban ott vannak azok, akik soha nem járnak. A kettő között találjuk azokat a hallgatókat, akik úgynevezett alkalomszerű látogatók, akik lehet, hogy ha van egy nagy, blockbuster-jellegű kiállítás, ami sokakat érdekel, arra elmennek, illetve érdekes, hogy inkább utazásaik során járnak múzeumba, de a lakhelyük vagy tanulmányaik közgyűjteményeibe nem igazán látogatnak el.
A múzeummal kapcsolatban milyen kép él az egyetemistákban?
Ez egy annyira izgalmas kérdés, hogy mindenképpen szerettem volna beletenni a kutatásba. Arra kértem a kitöltőket, hogy írják le azt vagy azokat a kifejezéseket, amelyek először eszükbe jutnak, ha azt a szót hallják: múzeum. Nagyon sok szó érkezett minden egyes állampolgársági csoportból, ezeket kategorizáltam különböző szempontok alapján. A leggyakoribb kifejezések nem meglepő módon a múzeumok alapfunkciójához tartoztak, ilyen például a kiállítás, a művészet, a kultúra, a történelem – tehát klasszikusan erre gondolnak, hogyha a múzeum szót hallják. Voltak nagyon pozitív és nagyon negatív kifejezések is: a pozitív kifejezések között szerepelt az érdekes vagy az interaktív, a negatív kifejezések között viszont még mindig megjelent a poros, az unalmas, a hideg. Ez is azt mutatja, hogy nagyon sokféle tapasztalata van a hallgatóknak a múzeumokkal kapcsolatban és ezek a tapasztalatok más és más módon hatnak rájuk.
Vajon fel lehet fedezni kapcsolatot a negatív asszociációk és a negatív iskoláskori múzeumi emlékek között?
Szerintem van ilyen összefüggés, de a kutatás kérdőíves mivolta nem hagyott arra lehetőséget, hogy ennek jobban utána tudjak kérdezni. Viszont a korábbi fókuszcsoportos, interjús kutatások alapján azt mondhatom, hogy látható ilyen összefüggés. Ezek kiscsoportos interjúk voltak, melyek során a hallgatók kifejezték, hogy szerintük a múzeum egy unalmas tér. Ezt azzal indokolták, hogy sokaknak rosszak voltak az iskolai osztálykirándulások során szerzett élményeik, amikor kötelező programként kellett múzeumokban körbejárni például osztálykirándulásokon. Azt gondolom, hogy ezért is fontos az újfajta múzeumi felfogás, az interaktív kiállítások: ahol természetesen a műtárgyakat továbbra sem szabad megfogni, de ahol már sokkal több műtárgymásolat van, digitális vagy különböző múzeumpedagógiai jellegű eszközök kapnak szerepet.
Ön szerint hogyan lehetne a fiatalokat informálni a múzeumokról, azok kiállításairól, eseményeiről?
Ez egy nagyon fontos kérdés, amit szintén próbáltam megvizsgálni a kutatásban. Mindenki azt gondolja, hogy a fiatalokat kizárólag a közösségi médián keresztül, azon belül is az Instagram és a TikTok eszközeivel lehet elérni, a Facebook egyre veszít népszerűségéből a fiatalok körében. A közösségi média ereje valóban megmutatkozott (noha meg kell jegyeznem, hogy amikor ez a kutatás készült, akkor a TikTok még nem volt ennyire erőteljes platform, ezért a nem szerepelt a kutatási kérdésekben).
A Facebook bizonyult a legerősebb információszerzési forrásnak a múzeumi információk szempontjából a megkérdezett egyetemisták körében. De fontosnak tekintették a kitöltők a plakátot, a köztéri hirdetéseket is. Szintén kiderült, hogy a múzeumi honlapokat általában csak azok használják, akik rendszeres múzeumlátogatók, így az egyetemisták széleskörű elérése kapcsán nem relevánsak. Mindezek alapján én azt gondolom, hogy kiemelkedően fontos a megfelelő kommunikációs csatornák és a kommunikációs stílus kiválasztása, ha ezt a korosztályt szeretnénk elérni.
Egy külföldi hallgató Benczúr-festményt fényképez. Móra Ferenc Múzeum, 2018. Fotó: Hegedűs Anita
Az Instagramra, Facebookra, TikTokra külön figyelmet kell fordítani és véleményem szerint az sem mindegy, hogy milyen hangvételben kommunikálunk ezeken a felületeken. Hiszen ha a múzeum ezeken a platformokon hivatalosabban, távolságtartóbb hangnemben kommunikál, akkor az nem annyira lesz produktív, mivel egy olyan közösségi felületen vagyunk, ahol a könnyed hangvétel a jellemző. A kutatási eredmények alapján úgy vélem, hogy érdemes merészebbnek lenni és változtatni a hagyományos beszédstíluson, hagyományos online tartalmakon és így az egyetemistákat is jobban el lehet érni – azt gondolom, hogy nagyon jó úton haladnak napjaink múzeumai.
A kutatásából kiderült, hogy a hallgatók mit szeretnének csinálni, megtapasztalni egy múzeumi látogatás során?
Igen, és érdekes eredményekre derült fény. Egyrészt kíváncsiak és nyitottak a nem hagyományos múzeumi programokra, például a detektív játékokra vagy a szabadulószobákra, de a történetalapú tárlatvezetések szintén népszerűek. Emellett pozitívan értékelték az AR-VR típusú, kiterjesztett valóságra épülő múzeumi tartalmakat is. Szintén szívesen járnak múzeumi kávézóba, étterembe, de például a múzeumi bolt nem különösebben érdekli őket.
Tehát azt gondolom, hogy egyrészt ez a kínálat fejleszthető, módosítható, hogyha szeretne egy múzeum egyetemistákat is megszólítani, másrészt pedig fel kell mérni, hogy milyen kiállításokat, rendezvényeket szeretnének a hallgatók. Alapvetően inkább a fotó-, történelmi, régészeti, természettudományi jellegű témák érdeklik őket. A Múzeumok Éjszakája programjain viszonylag kevesen vesznek részt; a külföldiek pedig szinte egyáltalán nem – jellemzően fennállnak a nyelvi akadályok, mivel a programok, illetve a kommunikáció is magyar nyelven zajlik.
Biztos vagyok benne, hogy sok további, izgalmas eredményt rejt még a kutatás, de az időnk rövidsége miatt már a jövőről kérdezném: van-e olyan kutatási kérdés, ami érdekelné a jövőben a múzeumokkal kapcsolatban?
Nagyon örülök, hogy ezt a kutatást sikerült megvalósítani és hogy ilyen érdekes eredmények születtek. Azt gondolom, hogy mindenképpen érdemes tovább folytatni ezt a kutatást és vannak is terveim ezzel kapcsolatban. Érdemes lenne további kérdőíves vizsgálatokat végezni más egyetemek tekintetében is, kifejezetten izgalmas lehetne összehasonlítani a nagy vidéki egyetemi városok hallgatóinak múzeumképét. Emellett lehetne egy kicsit más oldalról, a múzeumi kommunikáció oldaláról is vizsgálódni, hiszen kiderült, hogy a célközönséget, az egyetemistákat sok esetben nem érik el a különböző kommunikációs csatornákon keresztül a múzeumi információk. Izgalmas lenne ennek utánajárni, hogy akár a hazai, akár a nemzetközi múzeumi életben milyen kommunikációs stratégiák mentén működik a múzeumi tájékoztatás. Bízom benne, hogy lesz még erre lehetőségem!
Köszönöm a beszélgetést!
ABSTRACT
MUSEUMS FROM THE PERSPECTIVE OF UNIVERSITY STUDENTS – A DISCUSSION WITH ANITA HEGEDŰS
University students are not considered to be regular museum visitors, even though they represent an important part of the visitor base for several reasons. What can be done to raise the interest of this group of young people towards museums and make them become a more active part of the visitor base? What kind of image does the youth of today have about museums? These were the questions Anita Hegedűs, lecturer of the Department of Communication and Media Studies at the University of Szeged and PR consultant of the Móra Ferenc Museum, sought answers for in her doctoral thesis examining the relationships between students and museums. In our interview, we asked her about the beginnings of her museum career as well as the experiences and lessons learned from her research.
Az interjút Miszlai Dorina, a Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakos hallgatója készítette.
Az interjú 2023 .szeptemberében készült a Pulszky Társaság és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal együttműködése révén.
Borítókép forrása: hetikozelet.wordpress.com
