Martina Lehmannová az ICOM cseh nemzeti bizottság irodájának vezetője, az 2022-ben megvalósuló 26. ICOM közgyűlés főszervezője. A budapesti MusemDigit konferencián november 23-án találkozhattunk vele személyesen. A mostani interjú tükre a globális muzeológia jelenének: koronavírus, online muzeológia, párbeszéd a látogatókkal, a múzeumok szerepe a kortárs társadalmi problémák megvitatásában, múzeumépületek és nyilvánosság, új múzeumi definíció, fenntarthatóság, technológia, és persze az ICOM-konfernecia szervezése. Azaz, érdemes végig olvasni!
Köszönöm, Martinova Lehmannová, hogy elfogadta a felkérést és hogy interjút készíthetek önnel. November 23-24-én kerül megrendezésre a MuseumDigit digitális innovációról és digitalizációról szóló konferencia a Magyar Nemzeti Múzeumban, amelyen Ön is előad, bemutatja a jövó évi, Prágában megrendezésre kerülő 26. ICOM Általános Kongresszusának programját mint a nemzetközi esemény főszervezője.
Az idei MuseumDigit konferencia fő fókusza a változás, megújulás. Az elmúlt időszak, a Covid és egyéb hatások. valóban sok változást vonzottak magukkal. Mit gondol, milyen kihívást jelentett ez a múzeumoknak általában?
Valóban rengeteg változást hozott a Covid-19 pandémia a múzeumi szektor életébe is. De úgy gondolom, hogy ezeket mindenekelőtt kihívásként kell felfogni. Elsősorban azért, mert ennek rengeteg pozitív hozadéka volt az elmúlt időszakban, mint például az online kommunikáció fejlődése és egyre növekvő fontossága. Ez sokban megkönnyítette a kapcsolattartást mind a munkatársakkal, mind a látogatókkal. A szociális hálón pedig a múzeumok még több embert tudtak elérni, mint eddig. Ezáltal folyamatosan növekedett a múzeumi inkluzivitás mértéke is, szélesebb és változatosabb látogatói közönséget értek el ezeken az online platformokon. Az is jól érzékelhető, hogy az információáramlás gyorsabb és árnyaltabb lett ez idő alatt. Mindemellett, egy dolog továbbra is megoszthatatlan maradt az online térben, az pedig nem más, mint az autentikusság. Ez a múzeumi érték nagyon fontos, és nem lehet átvinni az online térbe. Ezért törekednek most a múzeumok arra, hogy összekössék az online (gyors és aktív) teret az offline, fizikális, autentikus térrel, a múzeummal (gyűjtemény, tárgyak) magával.
Tehát, ha jól értem, úgy gondolja, hogy ez a trend, amit az elmúlt időszakban láttunk, inkább a digitalizálásban és az új technológiák múzeumi használatának módjában, mintsem a múzeum küldetésében bekövetkezett változás? Egyfajta digitális forradalom?
Úgy gondolom, mindaz, ami online, az online világban történt – mint már említettem – nagyon nagy hatással volt a múzeumokra. Az egyik talán legfontosabb és kiemelkedőbb hatása ennek az, hogy az online világ új elvárásokat állított fel a múzeumi munka minőségével szemben. Míg korábban nagyon egyszerű volt egyes tárgyakat csak úgy időről-időre kiállítani, ma már ez így nem lehetséges, mély kutatásra, kontextualizálásra, értelmezésre és elemzésre kell törekedni.
Mert ez a kulcsa annak, hogy tudjunk beszélgetni a látogatóinkkal, ehhez pedig ismernünk kell az alapanyagot, a gyűjteményt, amivel rendelkezünk. Ezáltal tudjuk őket a saját látogatói szerepük megértésére segíteni. Nem szabad csak úgy tárgyakat kirakni, hanem párbeszédet kell kezdeményezni. Én úgy látom, hogy a Covid-19 hatására egy új út nyílt meg a párbeszéd felé. Innentől fogva a múzeumnak a látogatóira úgy kell gondolnia, mint valakire, akivel beszélgethet, és nem egy olyan intézményként, amely a látogatóihoz beszél. Itt az ideje, hogy velük beszéljünk, nem pedig hozzájuk, hogy aktív szerep jusson nekik, mert ez egy beszélgetés, egy párbeszéd.
Mindezt összefoglalva, Ön szerint beszélhetünk egyfajta múzeumi fordulatról?
Mindaz, ami a Covid-19 pandémia következtében történt nagy fordulatot jelentett, legalábbis annak tűnt, mert óriási hatással volt életünkre: a kijárási tilalom, bezártak múzeumok stb. Ez egy nagyon mozgalmas időszak volt; értelmezhetjük fordulatként vagy inkább egy töréspontként. De mégsem hiszem, hogy a múzeumi szektorban egy valós fordulatról beszélhetnénk. Mivel például ez a párbeszédi gondolkodás már jóval korábban is jelen volt. Már nagyon régóta, de intenzívebben a 2019-es Kyoto-i ICOM Általános Kongresszusán került elő az a téma is, hogy szükségünk van egy új ICOM (International Council of Museums) múzeum definícióra. Az ehhez kapcsolódó tudományos diskurzusok pedig mind egyetértettek abban, hogy ehhez egy valami nagyon fontos, az pedig nem más, mint a párbeszéd. Párbeszéd a múzeumi szakemberek, a múzeumi intézmények, múzeumok és látogatóik és még sok más szereplő között. Ez egy olyan folyamat, ami nem új, hanem folytatódik, az elmúlt időszak pedig inkább csak felgyorsította.
Köszönöm. Látom, hogy már Ön is érzi, hova szeretnék kilyukadni ezekkel a kérdésekkel. Az ICOM 26. Általános Kongresszusának egyik legfőbb kérdése, amelyre szerintem a múzeumban dolgozók mind nagy izgalommal várnak, az új ICOM múzeum definíció. Ugyanis a múzeum definíciójának kutatási eredményeit az általános kongresszuson jelentik be. Mit gondol, miért olyan nagy kihívás számunkra egy új múzeumi definíciót találni? Miért ennyire fontos ez a szakmának és milyen nehézségek elé állít minket?
Nagyon sok oka van, hogy miért ennyire fontos az új múzeumi definíció megtalálása. Elsősorban azért, mert szükségünk van egy alapkőre, amire aztán majd építhetünk, és az ICOM múzeum definíció egyfajta alapkőként is szolgál. Emellett az is nagyon fontos, hogy a múzeumi szakma számos képviselője közösen keresi a definíciót, párbeszédet folytatnak, hisz a definíción keresztül tudják majd meghatározni önmagukat is. De nem csak nekik van szükségük egy új definícióra. Vannak olyan múzeumhoz köthető, múzeumokért felelős emberek, akik támogatják a múzeumi szektort, de nem szerves részei ennek, mint például az állam, a kulturális minisztérium, a regionális önkormányzatok, egyesületek, magánszemélyek. Ők mind nagy hatással vannak a múzeumi szakmára, főleg, mert ők adják a legmeghatározóbb pénzügyi támogatásokat, ők a fenntartók. Számukra is elengedhetetlenül fontos egy olyan definíció megszületése, ami mindenki számára jól érthető. A jól érthetőség és az új meghatározás fontosságát támasztja alá az a tény is, hogy sok országban az ICOM múzeum definíció beépült a kulturális és múzeumi intézményekre vonatkozó jogszabályokba.
És hogy miért ennyire nagy kihívás ezt megtalálni? Mert nagyon sok különböző ember számára kell egy jó megoldást találni, ami nem könnyű, hiszen rengeteg nézőpont, igény és gondolat találkozik. Ráadásul a világ múzeumainak mind más és más feladatai, céljai és problémái vannak.
Azt hiszem, mindannyian egyetérthetünk abban, hogy a múzeumoknak erejük van, és ez a 26. ICOM Általános Kongresszus szlogenje is: "A múzeum ereje" („The power of museums”). A „power” egy trükkös szó, jelenthet erőt és hatalmat is, van emögött valamilyen konkrét szándék, vagy csak véletlen egybeesés?
Valamilyen szinten igen, egy véletlen egybeesés, de egy jó véletlen. Amikor kitaláltuk ezt a témát, akkor egyértelműen a „power” szó pozitív jelentéstartalmaira gondoltunk. Már 2017-ben, sőt korábban is szóba került a téma, hogy mi is a múzeumok ereje. Az ehhez kapcsolódó beszélgetések során mind egyetértettünk, hogy a múzeumoknak igenis nagy erejük van, ráadásul kétféle: hardpower és softpower. A hardpower, mint például a kulturális örökségek védelme, a softpower pedig a civil diskurzusok erősítése, a kulturális változások támogatása és felgyorsítása. A múzeum mindemellett aktív szereplője is lehet a kortárs társadalmi problémák megvitatásának. Ezek jártak a fejünkben, amikor elhatároztuk, hogy ezt a témát választjuk másik fontos gondolatunk és érzésünk az volt, hogy a legtöbb múzeum úgy gondolja, hogy ők csak megfigyelői a társadalmi történéseknek, passzív szerepük van, esetleg hozzászolnak egy-egy témához, de nem lesznek aktív szereplők. Nos, mi mégis úgy gondoljuk, hogy ez nem így van. A múzeumoknak van hatalmuk, ahhoz, hogy aktívan részt vegyenek ezekben a diskurzusokban és van erejük, ahhoz, hogy változást hozzanak.
A hardpower kapcsán fontos még beszélnünk a múzeumok térben elfoglalt helyéről is. Általában a múzeumi épületek a város legszebb épületei.
Igen, mint például Prágában a Nemzeti Múzeum.
Igen, persze, de a Magyar Nemzeti Múzeumnak is csodálatos épülete van, vagy a Szépművészeti Múzeumnak az Andrássy út végén, de az Iparművészeti múzeum is csodálatos épülettel rendelkezik. Ezt fontos tehát tudatosítanunk, hogy a múzeumok igenis kiemelkedő szerephez jutnak a köztereken. A közterek alatt nem csak külső, hanem belső tereket is értem. A múzeumok belső terei nyilvános terek, bárki bejöhet, vehet jegyet, sőt vannak olyan múzeumok, amik ingyenesen látogathatók, így mindenki, aki múzeumba akar menni, megteheti. A nyilvános tér óriási hatalom, amely bármely társadalmi interakció színtere lehet: itt lehet találkozni másokkal, beszélgethetünk stb... A betérőkkel párbeszédet kezdeményezhetünk a kiállítások, vagy beszélgetések, konferenciák során, amelyeken nagyobb társadalmi problémákat és kérdéseket tehetünk fel, vitathatunk meg.
A szórakozás szintén egy fontos eleme a múzeumok erejének. Az ICOM jelenlegi múzeum definíciójának is az utolsó szava a szórakozás. Sokan azt gondolják, hogy ha szórakozni akarunk, akkor színházba, moziba vagy bárba kell menjünk. De a múzeumokban is lehet szórakozni. Pont emiatt a múzeumi nyilvános tereket rengeteg érdekes programmal töltjük meg: kiállítások, előadások, koncertek, felolvasóestek, beszélgetések, és még sok minden.
Tehát a múzeum egy nyilvános multidiszciplináris tér, és ez nagyon fontos és szükséges, hiszen ez a multidiszciplinaritás is egy nagy erő és hatalom.
A konferencia 4 altémája is reflektál erre a gondolatra, a multidiszciplinaritásra. Hiszen több más terület kérdéseit is magával vonja, mint a fenntarthatóság, társadalom, technológia, management. Jól értem, hogy az altémákban is a múzeum ereje jelenik meg, csak tágabban, kibontva?
Igen, természetesen, hiszen a múzeumok ereje egy hatalmas téma, ráadásul ez lesz a jövő évi Múzeumok Világnapjának is a témája, ehhez is szerettünk volna kapcsolódni. Elsősorban - ahogy már említettem - a múzeumoknak nagy hatalma van a nyilvános térben és a társadalomban. Többek között ezért is választottuk a múzeum és társadalom elnevezésű altémát. Hiszen a múzeumok beszélhetnek, sőt kell is beszélniük különböző társadalmi problémákról.
Tekinthetünk rájuk akár mint a társadalom morális és etikai értékeinek hordozóira. Ugyanis a múzeumoknak megvan az a nagyszerű lehetőségük, hogy képesek megfelelően feldolgozni olyan nehéz témákat is, amelyekkel a társadalomnak szembe kell néznie. Sok olyan múzeum van például, akik emléket állítanak valaminek, az Első Világháború vagy a Második Világháború szomorú eseményeinek, hasonlóképpen, mint a Terror Háza Budapesten. Ezek a helyek mind nagyon fontosak a társadalom számára, mert nem felejthetjük el, ami a múltban történt, ezekről beszélnünk, beszélgetnünk kell. Erre a feladatra, az emlékek megtartására a jövő számára, a múzeumok a legjobb platformok.
Térjünk át a második altémára, ami a Fenntarthatóság: Múzeumok és reziliencia. Mit kell erről tudjunk?
Ez egy nagyon fontos téma. Elsősorban beszélnünk kell itt a fenntartható múzeumokról, de ugyanúgy részt kell vennünk, illetve a múzeumoknak részt kell venniük, a fenntarthatóságról és rezilienciáról szóló általános és sokszínű diskurzusokban is. Hiszen a múzeumok sok fontos és jó példát tudnak hozni a múltunkból, a jelenünk és jövőnk számára. A szabadtéri múzeumok például jó inspirációforrások lehetnek a fenntartható életmódhoz. Vagy ott vannak a nagy jelentőségű természettudományi múzeumok is, melyek igen jól látogatottak és fontos szerepük van a társadalomban. Mégis úgy vélem, hogy nem kapnak elég teret ahhoz, hogy be tudjanak szállni a nemzetközi diskurzusokba. Az ICOM-nak például csak egy nemzetközi bizottsága van, a NATHIST, amely a természettudományi múzeumokat képviseli. Pedig ezek a múzeumok mégis sok ötlettel szolgálhatnak arra, hogyan és miként kell a fenntarthatóságról gondolkodni. De tulajdonképpen bármilyen gyűjtókörrel rendelkező intézmény aktív szerepet vállalhat fennterthatósági kérdésekben és rámutathat életmódunk hiányosságaira.
Vannak például olyan állatfajok, amik már kihaltak, ezekről csak a múzeumok tudnak adni információt és emlékeket mutatni. A természettudományi múzeumoknak például sok herbárium található, melyek tanulmányozásával, kutatásával gyakorta bizonyítékokat és válaszokat találhatunk a olyan múltbeli és a jelenkori problémákra, mint például a légszennyezettség. A gyűjteményekben rejtőzködő kincsek segítségével visszatekintve a múltba, megérthetjük a természetet és változásait. A nagy természettudományi múzeumok mellett rengeteg olyan regionális és kis múzeum is létezik, akik szintén jelentős természettudományi gyűjteménnyel rendelkeznek. Ezek szintúgy jó kiindulópontok lehetnek a fenntarthatóságról és rezilienciáról szóló diskurzushoz.
A fenntarthatóság és reziliencia témájához szervesen kapcsolódik a harmadik altéma: Jövőkép: múzeumok és vezetői szerepek. Az utóbbi időben a vezetői szerep kérdése szintén nagy trendként jelenik meg a múzeumi szakmai diskurzusokban, mi ennek az oka? Miért lett pont ez a harmadik altéma?
A téma, hogy Hogyan kell vezetni egy múzeumot? valóban nagy trend volt az elmúlt 2 “világjárványos” évben. Hiszen időről-időre, és ez mindig is így volt, jön valamilyen válság. Azt viszont sosem tudhatjuk pontosan, milyen válság fog jönni. Ilyen helyzetekben válnak igazán fontossá a jó vezetők, mert ők a válság helyzetben is képesek sikeresen és jól működő múzeumokat vezetni. Az ehhez szükséges készségek viszont csak nagyon nehezen meghatározhatók. Fontos erről a kérdésről beszélgetni, hogy jó vezetőket találjunk, képezzünk. Ez a vezetőket is segíti abban, hogy egyre jobbá váljanak, bővítsék képességeiket és fejlesszék önmagukat.
Azt hiszem a megosztás és megvalósítás is fontos a múzeumi vezetői szerepben és a múzeumokban általában. A negyedik altéma a Megvalósítás: múzeumok és új technológiák. Azt már a beszélgetésünk elején részben említettük, hogy mennyire fontosak az új technológiák a múzeumok világában. Szeretne esetleg ehhez még valamit hozzáfűzni?
Az új technológiákról beszélve két nézőpontot különböztethetünk meg, sokféle technológiáról beszélhetünk. Hozzá vagyunk szokva, hogy rögtön a kommunikációs technológiákról beszéljünk, melyek segítségével könnyebbé vált az ötletek megosztása. De sok más technológiai újítás is fontos a múzeumok számára, mint például a kiállított és raktárakban tárolt tárgyak védelmét szolgáló technológiák. Az állományvédelem technikai eszközei, a légkondicionálóktól a lopás elleni berendezésekig sok mindent ölelnek fel. Nemcsak a tárgyakat, a gyűjteményt, de a látogatók is meg kell óvni bizonyos támadásoktól (mint például a 2014-es belgiumi támadás). Emellett egyre erősebb az a tendencia, hogy mindent dokumentálni kell, ami a múzeumban történik, így a látogatók múzeumlátogatását is. Erre alkalmas technológiákról is beszélnünk kell (pl. cctv kamerák). Az ilyen jellegű dokumentációnál nagyon fontos az adatok védelmének kérdése is. Tehát bőven ad nekünk ez a téma is megtárgyalni valót.
Azt hiszem még hosszasan tudnánk beszélni a konferenciáról és annak témáiról, nagyon izgalmasnak ígérkezik. Viszont szeretnék egy kicsit mást kérdezni, egy kicsit személyesebbet, hogy belássunk a kulisszák mögé. A majdnem 10 napos hibrid konferencia biztos rengeteg kihívással néz szembe: élő közvetítés, kirándulások, programok és helyszínek koordinálása. Mi a legnagyobb kihívás egy ekkora rendezvény szervezésénél?
Ez abszolút a hibrid forma. Amikor elkezdtük előkészíteni az Általános Kongresszust már akkor tisztában voltunk vele, hogy ez egy nagy kihívás lesz, sok résztvevővel, rengeteg helyszínnel és programmal, tehát ez nem is lett volna újdonság számunkra. De ez az egész helyzet a hibrid formával, nagy kihívást jelent, ennek ellenére mégis nagyon örülünk neki. Az online térben való közvetítésnek köszönhetően befogadóbbak lehetünk és még több ember tud részt venni a 26. ICOM Általános Kongresszuson. Ehhez az is hozzájárul, hogy a kongresszus nem csak angol nyelven zajlik, hanem a főprogramokat az angol mellett, franciául és spanyolul, illetve csehül– lévén, hogy Csehországban lesz – is hallgathatjuk majd. Az ICOM három hivatalos nyelvére való fordítás erősíti az inkluzivitást, és igen egyedi példa.
Nagyon nehéz a világban bármilyen konferenciát találni, legyen itt szó orvostudományi vagy technológiai témákról, amely nem csak angol nyelven zajlik és amelyeknél gondolnak a fordításra. Így tehát azt mondhatjuk, hogy az ICOM inkluzivítása nagyon magas.
A MuseumDigit konferencián biztos még többet tudunk majd meg a 26. ICOM Kongresszusról és annak szervezéséről. Abban biztos vagyok, hogy rengeteg jó történetetek van a szervezéssel kapcsolatban. Utolsó kérdésként arra lennék kíváncsi, van-e valamilyen olyan személyes vicces vagy érdekes története a szervezésről, vagy valami jó élmény, amit szívesen megosztana velünk?
A legtöbb vicces történetünk, insider jellegű, vagyis csak számunkra vicces, azoknak, akik az adott helyzetben jelen voltak, például, amikor valamelyik megbeszélésen voltunk és ez és az történt.
Amit a legjobban élveztünk a szervezés során, az nem kifejezetten vicces történet, de mi nagyon élveztük: az ICOM Általános Kongresszusának a vizuális arculatának a megtervezése volt. Azt szerettük volna mindenképp, hogy ez valami nagyon szép, színes és pozitív legyen és hogy valamilyen szinten kapcsolódjon a múzeumokhoz is. Ezeket elmondtuk a grafikusunknak és folyamatosan ismételtük neki, hogy a múzeumok számára a gyűjtemények nagyon fontosak, ezeket pedig meg kell osztanunk a közönséggel, vagyis azokkal, akik érdeklődnek az ICOM Általános Kongresszusára. Pont emiatt választottunk ki a gyűjteményeinkből pár emblematikus tárgyat, melyekből a grafikusunk színes sziluetteket készített. Ez tehát nem feltétlenül vicces történet, de ezt a feladatot nagyon szerettük és élveztük.
Névjegy
Martina Lehmannová 2007 óta tagja az ICOM-nak, 2015-2020 között a ICOM cseh nemzeti bizottság elnöke volt. Részt vett a Múzeumok és gyűjtemények védelméről és népszerűsítéséről, sokféleségükről és a társadalomban betöltött szerepükről szóló, az UNESCO által 2015-ben elfogadott ajánlás elkészítésében. 2002-ben szerezte diplomáját a brünni Masaryk Egyetem bölcsészettudományi karán történelem és művészettörténet szakon. 2001-2011 között a brünni Morva Galéria bútor- és textilgyűjtemények kurátoraként, 2006-tól pedig kurátorként dolgozott a brtnicei Josef Hoffmann Szülőházában és a brünni Dušan Jurkovič Villában. 2012-2014 között a Prágai Városi Múzeum iparművészeti gyűjteményének kurátora volt. 2015-2017 között a prágai Iparművészeti Múzeumban dolgozott. 2017-2020 között a Lidice Emlékhely igazgatója volt. Számos időszaki és állandó kiállítás, 19. és 20. századi építészeti, iparművészeti, formatervezési és gyűjtési szakszöveg szerzője és társszerzője.
