Mi minden történik egy zárt múzeum ajtaján belül? - a Damjanich János Múzeum közelebbről

MŰHELY

2020-12-01 18:00

Bár a Damjanich János Múzeum kiállításai bezártak az aktuális járványhelyzet által, az intézményben a munkatársak változatlanul végzik munkájukat. A következő hónapokban törekszünk izgalmas tartalmakat nyújtani az online térben az érdeklődőknek és a jelenlegi helyzet idején összefoglalóan mutatjuk meg, mi minden zajlik az egyes szervezeti egységeken belül.

 

Az 1934-ben alapított szolnoki Damjanich János Múzeum régészeti gyűjteményének magját a Hild Viktor-féle hagyaték képezi, mely a múzeumalapító Balogh Bélának és a Hild-örökösöknek köszönhetően 1934-ben került a városi közgyűjteménybe.


A múzeum egész Jász-Nagykun-Szolnok megyére kiterjedő régészeti gyűjtőkörrel rendelkezik, azaz mi felügyeljük a Közép-Tisza vidék rendkívül gazdag régészeti örökségét.A Tisza és számos mellékfolyója által uralt terület bővelkedik élővízben és termőföldben, így nincs olyan régészeti korszak, mely ne hagyott volna jelentős emléket e megyében. A 19. század végén elindult, így több mint 100 éves múltra visszatekintő régészeti ásatások során mezolitikus vadásztáborok, korai és késői újkőkori falvak, rézkori temetők, bronzkori réteges telepek, vaskori sírok, hatalmas kiterjedésű szarmata falvak, gazdag gepida temetők, többszáz síros avar temetők, magyar honfoglalás kori temetkezések, Árpád-kori, jász és kun települések, a szolnoki, törökszentmiklósi várak késő középkori emlékei kerültek elő.


A régészeti osztály legfontosabb feladata a megyében zajló építési munkálatokhoz kapcsolódó megelőző feltárások, leletmentések biztosítása. Az elmúlt évtizedben a feltárt terület nagysága meghaladta a 35 hektárt, a kibontott objektumok száma pedig tízezres nagyságrendű. Dolgoztunk a tiszai árvízvédelmi tározók és töltésáthelyezések területén, autópályák, autóutak, vasúti pályák, gázvezetékek, csatornázások nyomvonalán, ipari parkok bővítése során, építkezésekhez és bánya-nyitásokhoz kapcsolódóan. Az utóbbi évek nagy erőpróbája pedig a 11. században alapított és a 18. század folyamán nyom nélkül elpusztult szolnoki földvár kutatása volt.A Damjanich János Múzeum régészeti osztálya jelenleg több országos és nemzetközi kutatási projekten is dolgozik. Egy 2018-as megelőző feltáráson Európa legöregebb, épen fent maradt fabéléses kútját tártuk fel, mely a középső neolitikum időszakára datálható. Ennek apropóján a Magyar Nemzeti Múzeum dolgozóival közösen kezdtünk neki az idős famaradványok konzerválásának, és az ősi ácsolási technológia vizsgálatához.


Múzeumunk számos külföldi egyetem régészeti tanszékével is szoros kapcsolatot tart fenn, hogy csak a legfontosabbakat említsem: a lengyelországi Jagelló Egyetem, a dániai Aarhus Egyetem, valamint két kínai egyetem a Peking Egyetem 北京大学考古文博学院考古学及博物馆学 és a Jinggangshan Egyetem 江西省吉安市井冈山大学人文学院. A két utóbbi egyetemmel egy hosszú évek óta működő cserediák programot indítottunk el, melynek során magyar és kínai régész és muzeológus hallgatók lehetőséget kapnak a másik ország régészeti feltárásain és kutató munkájában való részvételre.


Az elmúlt években a régészeti kutatások iránt érdeklődő civilek tettrekészsége hívta életre közösségi régészeti programunkat, melynek során a régészeti munkában tevékenyen részt venni kívánó amatőr régészeket a múzeum sikeresen integrálta kutatási tevékenységébe. Legyen az akár egy régészeti lelőhely topográfiai felmérése, egy ásatáson a leletanyag szortírozása és csomagolása, vagy akár fémkereső műszeres kutatás, ezekre a munkákra számos, mindig lelkes, a kultúra iránt érdeklődő jelentkező áll rendelkezésünkre.


Római díszedény darab (Terra sigillata) vadászjelenettel

 

A különböző tudományos tevékenységek meghatározó szerepet töltenek be a múzeumi munka során. A látogatók számára kevésbé megfigyelhető tevékenységek képezik a muzeológusok munkáját. A néprajzi és történeti múzeumi munka alapja a kutatás, a gyűjtemények kezelése, azok nyilvántartása, a tárgyak adatainak (név, kor, használati hely, méretek) felvétele, a leltárkönyv kezelése, nagy mennyiségű szakirodalom és levéltári dokumentumok feldolgozása, egyéb források böngészése. Mindezek eredményével találkozhatnak a látogatók egy-egy kiállításban. Változatos gyűjtemények összeállításával kívánják a muzeológusok bemutatni, hogyan éltek, öltözködtek az emberek, milyen használati tárgyakat alkalmaztak különböző társadalmi rétegek.

 

A DJM történeti gyűjteménye viszonylag késői keletkezésű: 1965-ben jött létre, s kezdettől szakmuzeológus gondozza. A XVIII. századtól a jelenkorig terjedően gyűjti a Szolnok város és a megye múltjára vonatkozó tárgyi, dokumentum- és képi emlékeket. Értelemszerűen döntő része a XX. századból származik. Igen sokoldalú, számos idő- és tematikus réteget, tárgytípust magában foglaló gyűjtemény, melyről szinte lehetetlen rövid összefoglalást nyújtani, így csupán legjelentősebb együtteseit mutathatjuk be itt.


Tárgyi és dokumentumgyűjteményünket jelenleg több mint 32 ezer leltári tétel alkotja, ennek mintegy 40%-a tárgy, 60%-a dokumentum.


Egyik legjelentősebb együttesünk az 1948-ban feloszlatott ipartestületektől került a gyűjteménybe, s magában foglalja az egykori céhektől megörökölt tárgyakat és dokumentumokat is. Céhes és ipartestületi zászlók, céhlevelek, -ládák és -pecsétek, vándorkönyvek, számadáskönyvek és tagnyilvántartások tartoznak ide. Kiss Gábor költő, árvaszéki ülnök, 1944-45-ben helyettes polgármester irathagyatékát is még a gyűjtemény önállósulása előtt szerezte meg a múzeum. Nemcsak a két világháború közti Szolnok poétájának, szellemi élete egyik fontos alakjának, a Verseghy Irodalmi Kör elnökének kéziratai jutottak így közgyűjteménybe, hanem sokirányú irodalmi kapcsolatainak és hivatali működésének dokumentumai is. A Közoktatásügyi Minisztérium nyilvánította védetté 1952-ben Kontsek Károly nagyrévi hagyatékát. A pozsonyi származású zongoraművész-lelkész családi örökségét hozta 1939-ben missziós működési helyére, a hírhedtté vált tiszazugi kis faluba. XIX. századi üveg- és porcelánkészletek és egyedi darabok, kottái és hajdani könyvtára is múzeumunk különböző gyűjteményeit gazdagítják. A szolnoki születésű Csekey István jogászprofesszor, az önálló észt állam alkotmányának megalkotója tartui tartózkodása idején összegyűjtött könyveit és folyóiratait a rendszerváltás előtt idelátogató észt kutatók is forgatták.


1980-tól, Tóth Katalin kunszentmártoni háztartásának ’in situ’, azaz teljes tárgyi és dokumentumanyagának megvásárlása után jelentősen módosult a gyűjtemény profilja: ekkor vált az életmód dokumentálása a gyarapítás fontos szempontjává. Az eltelt négy évtizedben számos szolnoki polgári, iparos és munkáscsalád tárgyegyütteseinek begyűjtése jelzi ezt az irányt. Emellett s ennek jegyében fokozott figyelmet fordítunk az eltűnő mesterségek-szakmák hagyományos műhelyeinek, illetve eszközanyagának gyűjtésére is – az aranyozó-képkeretező, szabó- és cipészműhely, borbély- és fényképészüzlet tekinthető teljesnek több töredékes együttes (fazekas, lakatos, cukrász, bádogos stb. szakmák, illetve fűszerüzlet) mellett. Rádió- és televízió gyűjteményünket állandó kiállításon mutatjuk be – ezt egy görög származású rádió- és televízióműszerész gyűjtötte össze, s hagyatékaként kaptuk meg örököseitől.


Az 50-es évek elejétől kezdődően megszűnéséig a Szolnoki Nyomda kötelespéldány-szolgáltatása gazdag forrását jelentette dokumentumainknak: döntően ennek köszönhetjük pl. mintegy 4.000 darabból álló plakátgyűjteményünket, melynek darabjainak zöme nyomdatiszta. Kiemelkednek közülük az 50-es évek (többek között a beszolgáltatásra buzdító) falragaszai, kisnyomtatványai, illetve a kb. 400 darabból álló, a Szigligeti Színház előadásait hirdető kollekció.


Az utóbbi években sikerült megvásárolni egy helyi képeslapgyűjtő csaknem négy évtizeden át gyarapítgatott szolnoki témájú gyűjteményét, mely városunk képének XX. századi átalakulásának felbecsülhetetlen értékű vizuális forrása.


A történeti fotógyűjtemény jelentőségét sem lehet alábecsülni: elődeink dokumentációs céllal készült fényképei mellett befogadta a megyei MHSZ, a szolnoki rékasi úti laktanya és hajdani megyei tervezővállalat felvételeit, illetve az egykori Szolnok Megyei Néplap 1972 és 2003 között keletkezett fényképnegatív anyagát is (utóbbi kb. 1 millió kocka mennyiségű). Ezáltal vélhetően az ország egyik legjelentősebb méretű fotógyűjteményévé vált, melynek közzététele s részben feldolgozása is még csak a kezdeteinél tart, a folyamatos digitalizálás azonban jelentősen növeli majd kutathatóságát.

 

Mesélő dobozok címmel rádió-televízió gyűjtemény tekinthető meg a múzeumban. A 250 db-os gyűjtemény a néhai Vasziliádisz Anesztisz magángyűjteménye

 

 

A Damjanich János Múzeum Néprajzi Osztálya

 

I. A gyűjtemény


A műtárgyállomány két legfontosabb jellemzője az, hogy a teljes Jász – Nagykun – Szolnok megyét átfogja, illetve a gyűjtés kései indulása miatt sokkal erősebb 20. századi jellege, amit csak kiegészítenek 19., olykor 18. századi darabok. A mintegy 15 ezres állományból ezúttal mindössze néhány együttest és tendenciát szeretnék kiemelni. Az 1960-as évek közepén kezdődött meg a célirányos, szakmai gyűjteménygyarapítás. A komplexitás jegyében 1970-ben Szabó László Túrkevén megvásárolta egy tanyai gazdaság teljes tárgykészletét. Nagyon sok néprajzi tárgy múzeumba kerülése köszönhető a Szolnok Megye Néprajzi Atlasza munkálatainak, amely során a megyebeli néprajzosokadatokon kívül tárgyakat is gyűjtöttek a múzeum számára. Rendkívüli népművészeti értéket képvisel az 1970-es években a karcagi dr. Sánta Józseftől megvásárolt nagykunsági bútoregyüttes. Fontos tárgyegyüttes került a gyűjteménybe ajándékozás útján is. Csete Balázs jász-kiséri tanár 1953-ban kéziratai és könyvtára mellett a múzeumnak ajándékozta gyermekjáték-gyűjteményét, amelynek darabjait tanítványai készítették. Később, 1985-ben pedig már a múzeum írt ki gyermekjátékkészítő-pályázatot, s az erre beérkezett anyaggal kiegészítve a Damjanich Múzeum országos szinten is értékes és nagy játékgyűjteményre tett szert. Az Alföldi Fazekas Triennálékdíjazottjainak munkáiról szintén elmondható, hogy háromévente jellegzetes, nagyon jól adatolt, változatos stílusú darabokkal gyarapították a kerámiagyűjteményt. Az 1980-as évek elejétől arra is mód nyílt, hogy a múzeum magángyűjtőktől vásároljon, olykor egész sok darabból álló tárgyegyütteseket (műhelyfelszerelést, teljes hagyatékot). Az 1990-es évektől a gyarapodás mértéke erősen lecsökkent, ám néhány tendencia ma is folytatódik: a kortárs kerámiagyűjtemény gyarapítása, valamint az ún. a „másodlagos népművészet” (egykori népművészeti szövetkezetekben készült, népművészeti boltokban árusított tárgyak) gyűjtése.

 

Az ezredforduló óta eltelt időszakot jellemzi és a gyűjtemény összetételében, alakulásában is jelentkezik a múzeum és közönsége kapcsolatának megváltozása. Az utóbbi két évtizedben nyilvántartásba vett tárgyaink zöme ajándékozással került a gyűjteménybe, ami azt is jelzi, hogy az intézmény bekerült a köztudatba. 2004 óta a múzeum va-lamennyi gyűjteményét szakszerű műtárgyraktárban: a külső raktár tíz és a belső raktár két helyiségében tudjuk tárolni és feldolgozni.

 

II. Kiállítások

 

A ma is álló két néprajzi állandó kiállítás mellett évi rendszerességgel rendezünk időszaki kiállításokat és fogadunk vendégtárlatokat. Külön figyelmet fordítunk a népművészeti örökséget fel-dolgozó, tovább folytató kortárs mesterek, népi iparművészek munkájára.

 

III. Kutatások

 

A Néprajzi Osztály történetének jelentős részében munkaközösségként működött és tagjai több tudományággal összefogva komplex kutatások résztvevői voltak. Ezek közül az egyik első az 1969-ben megkezdett jászdózsai kutatás, melynek eredményeit összefoglaló tanulmánykötet 1973-ban “Jászdózsa és a palócság” címmel jelent meg, Szabó László szerkesztésében. 1972-ben kezdődött a néprajzi szempontból addig szinte fehér foltnak számító Tiszazug másfél évtizedes kutatása, amely-nek eredményeit konferenciák sora és számos kiadvány jelezte. Közülük önálló kiadványok Botka János: Csépa története, a Tiszazugi Füzetek megjelent kötetei, Csépáról a palóc kutatás keretében megjelent tanulmánykötet (szerk.: Barna Gábor), valamint a “10 éves a Tiszazug kutatása” című, eredményeket és feladatokat összefoglaló munka (Szabó László szerkesztésében). Az utolsó évek termése a Kunszentmárton és a Tiszazug kisiparát elemző kötet (szerk.: Szabó László és Bereczki Ibolya) és A Tiszazug földművelése című, a konferencián elhangzott előadásokat tartalmazó kiadvány (szerk.: Szendrei Eszter és Bereczki Ibolya, Múzeumi Levelek 45-46. szám). Az ezredforduló után a Tiszazug kutatásának második üteme is elkezdődött, ennek négy tanulmánykötet lett az eredménye. 1974-ben jelent meg a Szolnok Megye Néprajzi Atlasza I.1 és I.2 kötete. Ez volt Ma-gyarországon az első publikált néprajzi atlasz, melynek I.1 kötete (A/4-es formátum) tartalmazta a kommentárokat magyar és német nyelven, szövegközi rajzokkal és 386 fotóval, illetve két fejezetben mutatta be a megye történetét. Az I.2 kötet (A/3-as formátum) 288 fekete-fehér térképet közöl, amely típusrajzokkal szemlélteti megyénk anyagi kultúráját, 75 kérdéscsoportot dolgozva fel 65 településen. A tervezett, következő kötetre csaknem harminc évet kellett várni, míg 2001-ben meg-jelent az SzNMA II.1 kommentárokat tartalmazó kötete (A/4-es formátum), mely a szellemi néprajz, társadalom és árucsere vizsgálatát tűzte ki célul, majd 2005-ben az utolsó, II.2. kötet. 1977-tel kezdődően 6 nyáron át folytatódott az a kutatómunka, amely páratlan nézőpontból közelítette meg a Tisza menti települések életének vizsgálatát: a kutatócsoport több héten keresztül a Tiszán, csónakon utazva járta be a folyó mente településeit. Első alkalommal Szolnok és Tiszaug között, később kibővítve a vizsgált területet, Tiszafüredtől Tiszaugig. 1985 nyarán kezdődött meg Tiszafüred köz-ponttal a Tisza II. néven ismertté vált, eredetileg történeti kutatási célú, több megye (Borsod – Aba-új – Zemplén, Heves, Szolnok) szakembereit mozgósító kutatás, Szolnok megye kezdeményezésére. A munkafolyamat egyik fontos eredménye az 1992-ben napvilágot látott “Tiszaörs. Tanulmányok a falu múltjából” c. kötet, Szabó István szerkesztésében. Szintén ebből a munkából született az “Abádszalók” c. tanulmánykötet, amelyet Ujváry Zoltán szerkesztett 1996-ban. 1987-ben jelent meg az Európa Könyvkiadó Népművészeti Örökségünk sorozatának első köteteként a Szolnok Megye Népművészete. A több éven át tartó kutatómunkában nem kizárólag a szerzők vettek részt, hanem a teljes megyei múzeumi szervezet munkatársai is. A kötet elnyerte a Művelődési Minisztérium Nívó Díját. Az 1980-as évek közepétől a megyei múzeumi szervezet munkatársai, élükön a Damjanich Múzeum akkori néprajzkutatóival több más megyében szervezett kutatásba is bekapcsolódtak, majd az ezeket lezáró kötetekbe tanulmányokat írtak. (Többek között Mozsgó, Szabadszállás, Kiskunmajsa, Kecel, a Tápió mente, a Garam mente, Ipoly mente, a történeti Gömör megye.)


Az 1960-as évek óta a múzeum néprajzkutatói mintegy 30 önálló kötetet jelentettek meg, 26 kötetet szerkesztettek, tanulmányaik, könyvfejezeteik száma pedig összesen 130 körüli.


A publikált tudományos eredményeken kívül a Néprajzi Osztály számos konferenciának szervezője, rendezője volt, illetve kisebb mértékben az jelenleg is.


Az 1950-es évektől hosszabb-rövidebb ideig a következő néprajzkutatók dolgoztak az intézményben:
Erdész Sándor, Pócs Éva, Csalog Zsolt, Szilágyi Miklós, Füvessy Anikó, Szabó László, Gulyás Éva, Bereczki Ibolya, Sári Zsolt, Bartha Júlia. Jelenleg a Néprajzi Osztály személyi állományát két néprajzkutató (Benedek Csaba, Gecse Annabella), egy néprajzos – múzeumpedagógus (Papp-Tóth Zsanett), egy gyűjteménykezelő (Puskás Zoltán), egy kiállításrendező (Széplaki Szilárd) és egy adatrögzítő (Rácz Zoltán) kolléga alkotja.

 

 

 

 

A Damjanich János Múzeum képzőművészeti gyűjteménye


A szolnoki Damjanich János Múzeum első beleltározott műtárgya 1950-ből való. Kaposvári Gyula, akkori múzeumigazgató begyűjtötte a háborús károkat szenvedett közhivatalok még megmaradt műtárgyait, olykor még az is előfordult, hogy a MÉH telepről, és azt tűzte ki célul, hogy a Művésztelepen megsemmisült kiállítás anyagát pótolja és létrehozza a Művésztelep alapító okiratában megálmodott szolnoki állandó képtárat, amely reprezentálhatná a nagy múltú Szolnoki Művésztelep történetét. A kezdeti időkben a gyűjtés ennek a gondolatnak volt alárendelve. Hagyatékok és műtárgyak felvásárlása, a telepen akkor alkotó művészek munkáinak megvásárlása képezte a múzeumba bekerült műtárgyak zömét. Emellett természetesen gyűjtötték, mint megyei múzeum, a megyei művészet emlékeit is.


Jelentős változást hozott a múzeum gyűjteményezésében a Szolnoki Galéria megnyitása a volt zsinagóga épületében. Itt természetesen a helyi művészek mellett rendre megjelentek a kortárs művészet jelentős alkotói is. A Galériával olyan kiállítótérhez jutott a város és a múzeum, ami művészkörökben még ma is nagy kihívást jelent. Egri Mária művészettörténész munkája során számos országosan ismert művész (Sváby Lajos, Szabó Zoltán, Németh József) mutatkozott be a szolnoki közönség előtt. Természetesen Egri Mária koncepciója szerint ekkor már jelentős alkotások kerültek a múzeum gyűjteményébe ezektől az alkotóktól is. Bár a fő profil még mindig a Szolnoki Művésztelep gyűjtése volt, kezdett körvonalazódni egy kortárs gyűjtemény is. Megkönnyítette a kortárs gyűjtemény gyarapítását az 1975-től megrendezett Szolnoki Festészeti Triennálé létrehozása, ami később, mint Szolnoki Képzőművészeti Triennálé él tovább. A Triennálékon nyertes alkotóktól a megyei és városi tanács segítségével rendszeres volt a vásárlás. Rendszeres gyűjteménygyarapítási lehetőséget kínáltak a hetvenes-nyolcvanas években az állami vásárlások, az úgynevezett kétmilliós vásárlások. Ezek során az állam által felvásárolt művekből a múzeumok választhattak gyűjteményük számára. Így került a múzeum birtokába 1980-ban több mint száz kortárs műalkotás is a Magyar Népköztársaság Képzőművészeti Alapjának adományaként. Ez a forrás a nyolcvanas évek végére kiapadt, s az önkormányzatok támogatása is minimálisra csökkent. Megszűnt a múzeum költségvetésében képzőművészeti alkotások vásárlására elkülönített keret is. Nehezítette a helyzetet, hogy múzeumunk szinte már életveszélyes épületét fel kellett újítani, ami 1996-ra fejeződött be. Gyűjteménygyarapításra, néhány minisztériumi pályázatot leszámítva alig akadt pénz. A múzeumok ebben az időben saját ügyességükre és néhány nagylelkű mecénás nemes lelkűségére voltak, vannak hagyatva. Múzeumunk ebben az időben is jelentősen gyarapodott, elég ha megemlítjük a Boldizsár István hagyatékot, Barcsay Jenő Mednyánszky-gyűjteményét és Szepesházy Kálmán ajándékát, melyben olyan alkotók szerepelnek, mint Csontváry Kosztka Tivadar és Aba-Novák Vilmos mellett Pleidell János és Kunt Ernő.

 

 

 

A Damjanich János Múzeum Könyvtárának fő gyűjtőköre a történelem, régészet, néprajz, művészettörténet és irodalomtörténet. A közel hatvan ezres állományból kiemelkedik a régi könyvek gyűjteménye.

 

A több mint száz nyomtatvány és kézirat egy részét a volt szolnoki ferences rendház kötetei teszik ki, melyeket 1950-ben a papírgyár zúzdájából mentett az akkori múzeumigazgató.


A gyűjtemény olyan különleges darabokat is tartalmaz, mint a teljesen újszerűnek tűnő 1495-ös ősnyomtatvány, vagy a széljegyzetekkel gazdagon ellátott, ugyancsak Johann Amerbach műhelyében készült, Szent Ágoston munkáját tartalmazó egész fatáblás félbőr kötésű kötet.


Egyedi és pótolhatatlan dokumentum Agricola Kristóf szépen illusztrált, 1675-ös keltezésű ferences rendtörténeti kézirata is.


Évente igyekszünk pályázat útján 1-1 kötetet teljesen restauráltatni. Így sikerült helyreállítani Káldy György 1626-os, első katolikus, magyar nyelvű bibliafordítását, illetve Ortelius beszámolóját az Oszmán Birodalom elleni harcokról. Az utóbbi ritkaságát az emeli ki, hogy a kötet hiánytalan, ugyanis a benne lévő metszeteket a történelem során külön-külön is árulták, szétvagdosva a könyvet.

 

 

A múzeum restaurátorai a Jász-Nagykun-Szolnok megyei gyűjtemény restaurálását végzik. Évente két alkalommal gyakorlati bemutatókkal és előadásokkal színesített szakmai napokon ismerhetik meg az érdeklődők a restaurátorok feladatait és a tisztításra, konzerválásra használt anyagokat.

 

 

Számos kiadvány és foglalkoztató társasjáték gazdagítja a múzeumhoz kötődő kutatómunka bemutatását, például az ódon Tabán varázsát átfogó Tabán (P)anno kötet, a Szolnoki Művésztelep Mesterei sorozat részei, az 1973 óta minden évben megjelenő tanulmányok gyűjteményét tartalmazó Tisicum vagy a Fehérhímzéses textilek a Damjanich János Múzeum néprajzi gyűjteményéből a ”Szép menyecskék varrták fejér patyolatból” időszaki kiállításhoz kapcsolódó fehérhímzéseket bemutató tárgykatalógus. Az idén megjelent Szolnok a török korban könyv Bagi Gábor történeti vázlat összefoglalója részletesen mutatja be a várost a török korban.

 

 

 

 

A közönségkapcsolati osztály munkatársai törekszenek köztes pontként működni a muzeológusok kutatómunkája és a közönség között, lehetőséget biztosítva mindannak a tudományos munkának a megismerésére, ami a múzeum zárt ajtaja mögött zajlik.

 

A Damjanich János Múzeum többféle múzeumpedagógiai foglalkozásokat kínál, amelyek a múzeum gyűjteményi anyagára épülnek és az állandó és időszaki kiállításokhoz kapcsolódnak. A régészeti, néprajzi, képzőművészeti, helytörténeti jellegű órák a múzeum kiállítótereiben zajlanak és figyelemfelkeltőbbé tesznek egy-egy tantárgyi tematikát, míg a felnőttek számára elérhető foglalkozások mélyebb ismeretekkel igyekeznek gazdagítani a tárlatokat. Első helyen a régészeti foglalkozásokat kedvelik a múzeumba érkező csoportok a megye gazdag régészeti leletanyagának köszönhetően.

 

 

A Pulszky Társaság által 1996-ban alapított Az Év Múzeuma címet a kiemelkedő szakmai és kiállítási eredményeiért két alkalommal is a szolnoki Damjanich János Múzeum kapta, először 1996-ban majd 2004-ben. Három alkalommal kapott múzeumpedagógiai nívódíjat a múzeum, a Tabán 24., a KépTárMutató és a HátTérKép programért. 2019-ben pedig a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége által felajánlott Múzeumpedagógiai különdíjban részesült az "ÚJRADIZÁJNOLVA" című élményszerű, gyakorlati ismeretátadási programnak köszönhetően.

A Damjanich János Múzeum folyamatosan törekszik megfelelni az egyre növekvő közönségi igényeknek és a kultúra sokszínűségét kínálja a szolnokiaknak és idelátogatóknak egyaránt.

 


A Damjanich János Múzeum állandó kiállításai ->
link a honlapra: https://djm.hu/latogatoinknak/allando_kiallitasok

#muzeumozzaszobadbol, film, néprajz, történelem
2020-03-18 07:00