Menedék a tüdőszanatóriumban

GYŰJTEMÉNY

Kiscelli Múzeum
2018-04-15 16:18

 A nyitóképen: Anna Margit: Magány, 1967, vászon, olaj

 

 

 

A balatonfüredi Vaszary Galéria és a BTM Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár közös kiállítása Dr. Levendel László gyűjteményét állítja középpontba.

Levendel László személyes környezetében – a Korányi Intézet orvosi szobájában és otthon – az 1960-as évektől gyűltek a képek és a szobrok, így élete végén mintegy százötven műtárgy vette körül. Az együttes azonban nem szokásos gyűjtői attitűdből született: nem becses művek gyűjtésének a vágyából jött létre, hanem az alkotók és orvosuk közötti szellemi és érzelmi kötelékek szövevénye formálta.

A választásokban nem az ő gyűjtői ízlése vagy pénztárcája, hanem a világháborús traumákat túlélő, többszörösen kifosztott és meggyötört emberek közös identitása tükröződik. A Levendelékhez került tárgyak a trauma-élményekre adott művészi reflexiók, melyeknek összegyűjtése mindkét fél – orvos és művész – közös szellemi hátországát feltételezi.

 

 

Anna Margit: Bohócfríz, 1966, vászon, olaj

 

 

A gyűjtemény elsősorban emberi szövetségek, egymásba szövődő, érintkező kapcsolatok lenyomatait hordozza, kiállítóterük pedig a korszak alternatív nyilvánosságának sűrűn látogatott helyszínei: Levendel személyes terei a Korányiban és a Városmajor utcában. Az örökösöknél és a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtárban letétként őrzött, a maga teljességében fennmaradt műtárgyegyüttes olyan időkapszula, amely magában foglalja egy – az 1950-es évek végétől az 1990-es évekig élénken működő – mára szertefoszlott kapcsolati kultúra nyomait.

 

Levendel László 1989-ben A túlélő címmel tette közzé visszaemlékezéseit. A címválasztás jól érzékelteti, hogyan látta és láttatta saját életútját, amely a túlélő felelősségének szorongató tudatában, a megpróbáltatásokra adott válaszként a humanista értékek jegyében, mások nyomorúságának enyhítésében telt. Mindazok – művészek, alkohol- és tüdőbetegek, neurotikusok, hajléktalanok, politikai üldözöttek –, akiknek sorsán orvosként, műgyűjtőként, reformerként így vagy úgy lendíteni igyekezett, maguk is hasonló terheket cipelő túlélők voltak. Kivéreztetett nemzedékek megmaradt tagjai és utódaik.

 

A tüdőgyógyász, alkohológus Levendel doktor rendkívül széles érdeklődési körének, nyitottságának köszönhetően tájékozott volt a kortárs kultúra számos területén. Ismeretei többségére is kiterjedt kapcsolatain keresztül tett szert: író, festő, színész, természet- és társadalomtudós betegei révén számottevő tudással rendelkezett a kortárs művészeti jelenségekről, a társadalom állapotáról. Aktívan részt vett az úgynevezett második nyilvánosságban a magánlakásokon szervezett kulturális, társadalmi eseményeken.

Levendel László kapcsolatrendszere, társadalmi szerepvállalása sokat elárul gyűjteményének alakulásáról, személyiségéről. Művészbetegeivel kialakított szorosabb kapcsolatát a hosszú lefolyású betegség természete tette lehetővé, s bár akkoriban ellenséges eszmének számított, s a kifejezést nem is használta, mégis: holisztikus szemlélete vezette: az embert egységben látó, a testet és lelket–szellemet egyszerre gyógyítani igyekvő szándék.

A közeli orvos–beteg viszony kialakulása is magyarázza, hogy a Levendel-gyűjteményben szereplő művek többsége meglehetősen intim: nem feltétlenül kiállításra szánt, nagy méretű munkák, sokkal jellemzőbbek a kisebb, szemlélődésre alkalmas, személyes hangvételű alkotások. A művek kiválasztását biztosan befolyásolta az orvos személyisége is, a művészbetegek ismerték orvosukat, és idővel annak gyűjteményét is.

 

A kiállítás felvázoljáa a pártállam ellen fellépő reformmozgalmakban mélyen involválódó Levendel László gyűjteménye körül a művekben kitapintható sorsközösséget, és a tágabb társadalomlélektani hátteret is, amelyben megszülettek.

 

 

Levendel László (1920–1994)

 

 

A fiatal orvos a Korányiban, 1950-es évek ©Levendel

 

Pest sűrűjében nevelkedett négygyermekes, szegény zsidó családban. Kamaszkorában Felsőgödre költöztek, innen járt be a Markó utcai Bolyai főreálba, később a Kölcsey Gimnáziumba.

Az Anschluss évében, 1938-ban érettségizett. A zsidók egyetemi lehetőségeit korlátozó törvények következtében a jelesen végzett fiatalembert az orvosi kar elutasította. Boncsegéd, kórszövettani asszisztens volt a proszektúrán, nyaranta a visszacsatolt Kárpátalján botanikai gyűjtőutakon vett részt.

1941. június 22-én Hitler megtámadja a Szovjetuniót, Magyarország hadba lép.

Levendel László két nap múlva Kárpátalján házasságot köt a felsőgödi Duna-partról ismert Lichtmann Máriával.

1941 októberében behívják munkaszolgálatra. Az ukrán határvidéken, az akkori Magyarország legmagasabb pontján, a Horthy-csúcson katonai sítábort építenek.

1943 elején a Szilágyságba vezénylik, júniusban mintegy háromezer társával teherhajókon a szerbiai Bor rézbányáiba indítják. A háború végét százan sem élik meg közülük. Munkájuk fejében Magyarország hadianyagok gyártásához szükséges rezet kap, így a rabok a háború elnyújtásáért dolgoznak.

 

1941 és 1944 között hetvenezer francia, görög, bolgár, szerb, albán kényszermunkás, köztük hatezer magyar zsidó és kikeresztelkedett zsidó, jehovista, adventista, nazarénus szolgál a Bor-környéki lágervilágban. A több ütemben érkezett magyar munkaszolgálatosokat kettős, magyar–német őrizet alatt tartják. Levendel vasútépítésen dolgozik, közben felcser, lágerkórházi mindenes. A német visszavonulás nyomán a tábort kiürítik, a foglyokat gyalog nyugat felé indítják. Cservenkán a magyar alakulat kiemeli a „jehovásokat”, a zsidókat előbb kifosztja, majd átadja az SS-nek. Levendel túléli a cservenkai téglagyári vérengzést, amikor október 7. éjszakáján ezer társát mészárolják le az SS alakulatai. Megszökik, eljut Szegedre. Beiratkozik az orvosi egyetemre.

 

Mindeközben 1944. március 23-án a megszállt Budapesten, a Zsidókórházban megszületik Lichtmann Mária és Levendel László kislánya, Júlia. Húgai, Ilona és Ibolya, valamint apósa, Lichtmann Jenő Auschwitzban halnak meg.

1944-ben – ekkor még Borban van – Jávorka Sándor akadémikus botanikaprofesszor közbenjárására, távollétében felveszik az Állatorvosi Karra.

1944 és 1949 között elvégzi a Szegedi Orvostudományi Egyetemet, ahol az 1944-es évet, a vizsgák abszolválása fejében beszámítják a tanulmányi időbe.

1946-ban a szegedi Apáthy István Medikus Népi Kollégium egyik megalapítója, majd 1948-ig

igazgatója.

1951-ben meghurcolják a letartóztatás elől családjával együtt a halálba menekülő Zöld Sándor belügyminiszterrel való korábbi munkakapcsolatuk miatt. Kizárják a pártból.

Büntetésből egy Hódmezővásárhely melletti, a gyógyszeres kezelés hiányában menthetetlenül haldokló tébécéseknek fenntartott szanatóriumba helyezik, ahol kilenc hónapot tölt.

1952 elején munkába áll a budakeszi Korányi Intézetben, ahol haláláig dolgozik.

 

 

Levegőkúra egy iskola-szanatóriumban, London, 1932©FOX PHOTOS / GETTY IMAGES

 

 

A Korányi Intézet

 

A budakeszi határában 1901-ben megnyílt, Korányi Frigyes kezdeményezésére alapított Erzsébet királyné szanatórium királyi védnökség alatt, nagyrészt közadakozásból épült. Az építészeti terveket Czigler Győző műépítész díjtalanul készítette.

A pavilonrendszerben megvalósult épület 1901 októberére készült el teljesen, novemberben már betegeket is fogadtak.

Az első világháború idején a tuberkulózis-helyzet ismét kritikussá vált. 1918-ban újabb százhúsz férőhelyes pavilont hoztak létre a tüdőbeteg katonák kezelésére. A Weiss Manfréd bőkezű támogatásával megvalósult modernista épület tervezője Sándor Móric és a már említett Korb Flóris volt.

Az első korszak igazgatói a park területén lévő villában laktak. A beosztott orvosoknak és egészségügyi alkalmazottaknak szintén bent kellett lakniuk az intézetben, nem nősülhettek, nem mehettek férjhez. Hetente egy nap és egy délután kaphattak kimenőt. A betegek rendkívül szigorú házirend szerint éltek. A nőknek és a férfiaknak tilos volt találkozniuk, a sétautakat úgy tervezték, hogy ez semmiképp se fordulhasson elő. Aki az utasításokat megszegte, távoznia kellett. Rendelkezésre állt viszont a hatalmas beteg-könyvtár és hetente egyszer filmet vetítettek az ebédlőben. Ezek a szabályok csak 1945 után enyhültek.

1942-től a zsidó származású orvosokat munkaszolgálatra vitték. A német megszállás után zsidó beteget nem vettek fel, a már bent fekvők közül többet elhurcoltak. 1944 karácsonyán a szovjet hadsereg elfoglalta Budakeszit és hadikórházat rendezett be az intézetben. Az ott rekedt mintegy százötven tébécés a helyén maradhatott.

Az 1940-es években felfedezett tuberkulózis elleni gyógyszereket az 1950-es években vezették be. Mivel a sztreptomicin nagyon drága volt, kiutalásáról külön bizottság döntött. 1949-ben hozták létre a tüdősebészeti osztályt, amely 1957-ben kapott külön épületet.

Az egykori szanatórium ma Országos Korányi Pulmonológiai Intézet néven a tüdőgyógyászati ellátás centruma.

 

 

Az 1961-es kiállítás a Korányiban

 

1961-ben az egykor ott ápolt képzőművészek alkotásaiból rendezett kiállítás nyílt a Korányiban. A hivatalosan is elismert festők – Derkovits Gyula, Dési Hubert István vagy Szőnyi István – mellett a klasszikus avantgárd örökségét folytató, 1948 után háttérbe szorult alkotók is jelen voltak. A tárlat jelentőségét többek között az adta, hogy a modern irányzatok szakintézményi keretek között az 1957-es Tavaszi Tárlat óta nem mutatkozhattak be.

A speciális helyszín és az egyéninek mondható koncepció – mely az egykor itt kezelt művészek leleteire is alapozott, s a merészebb, absztraháló formanyelvet összefüggésbe hozta a betegséggel – a bemutatkozást orvosi védelembe vonta. A kiállítást előzetesen engedélyező Aradi Nóra azonban feljelentést tett Dr. Simonovits István egészségügyi miniszterhelyettesnél, mikor az 1957 óta Párizsban tartózkodó Bálint Endre műveit is meglátta. Levendel László ellen fegyelmi eljárás indult.

 

 

 

Sikuta Gusztáv: Késember, é. n., vászon, olaj

 

 

A tárlatot nem várt érdeklődés kísérte, a látogatók tömegesen zarándokoltak a Korányiba.

Bár Levendelék 1961-es orvosi köntösben prezentált, nem zsűriköteles kiállítása jobbára csak ürügy volt, hogy az 1948 után a nyilvánosságból kiszorított absztrakt művészek egy szűkebb nyilvánosságban megjelenhessenek, a tárlat a rendezők gyógyító környezetről vallott korszerű nézeteiről tanúskodott.

 

Szobrok a parkban

 

Levendel László művészetpártoló, művészetszervező tevékenységének nyomait az Országos Korányi TBC Intézet számára készült, általa kezdeményezett műalkotások is őrzik.

Sok esetben ő képviselte az Intézetet a műalkotásokat zsűriző Bizottságban, a helyszíni szemlék, a tervek bemutatásakor jelen lehetett. Határozott elképzelései voltak a Korányiba kerülő művekkel kapcsolatban. Bizonyos művészeket maga ajánlott (Gyarmathy Tihamér, Jakovits József vagy Bálint Endre). Az alkotók így nem csupán keresethez jutottak, de annak lehetőségéhez is, hogy műveik nagyobb formátumban megvalósulhassanak.

Levendel nem csupán a szellemileg és egzisztenciálisan ellehetetlenített művészek pártolására törekedett, hanem a tüdőbetegek számára terápiás hatású környezet kialakítása éppúgy célja volt, mint az egykor az intézetben kezelt, már nem élő művészek helyi kultuszának megteremtése.

 

 

 

Kurátorok: B. Nagy Anikó, Káli-Trutz Enikő

Projektvezető: Róka Enikő

 

 

Menedék a tüdőszanatóriumban

Dr. Levendel László gyűjteménye

A balatonfüredi Vaszary Galéria és a BTM Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár közös kiállítása

2018. március 24. – július 1.

Helyszín: Vaszary Galéria

 

 

képzőművészet, gyarapodás
2018-04-13 09:00
képzőművészet, kiállítás
2018-04-10 17:00
helytörténet, kiadvány, múzeumpedagógia, múzeumtörténet
2018-04-10 09:00

Legnépszerűbb cikkek

látogató, múzeumtörténet, téma, állapot
2018-03-12 19:00
arisztokrácia, gyarapodás, tárgy, történelem
2017-12-12 12:55
beruházás, intézmény, liget, látogató
2018-02-12 14:30