A párizsi Marmottan Monet Múzeum, Paul Marmottan műgyűjtő egykori otthona, Jean-Baptiste-Camille Corot (1796 – 1875) portréit mutatja be egy tematikus kiállítás keretében. Jóllehet Corot éppen a tájképei révén vált kiemelkedő jelentőségű művésszé a tizenkilencedik század derekán, a kékes-szürke lombjain átszűrődő fénnyel, a levegő vibrálásának érzékeltetésével sajátos hangulatot teremtett vásznain. Ő az első festőművész, akit Proust az Eltűnt idő nyomában megidéz: az író rendkívüli jelentőséget tulajdonít a művésznek, Swann-nak, regénye hősnek ugyanis birtokában van egy Corot festmény. Jean Santeuil című befejezetlen kisregényében Proust egy olyan festmény hangulatát és képi világát írja le, amely Corot vásznait juttatja eszünkbe, bár ez a festmény a valóságban nem létezik.
1886-ban, tizenkét esztendővel a festő halála után huszonnyolc képét bocsátják árverésre. Ezek közül csak egyetlen egy ábrázol alakot, a Fiatal görög lány című mű. Pont ennek a festménynek nem akad ekkor vevője, s az egykor alul értékelt alkotás ma a kiállítás ékessége, a festő legjelentősebb portréjaként tartják számon. Corot műhelye rejtett zugaiban helyezte el az alakokat, arcokat ábrázoló vásznait, féltette őket a kíváncsiskodó tekintetektől, még kevésbé szánta eladásra ezeket a műveit. Leginkább akkor fordult a portréfestészet személyesebb műfaja felé, ha az időjárási viszonyok nem tették lehetővé, hogy a szabadban fessen és kénytelen volt a műtermében munkálkodni. Bár modelljeit zárt térben festette, az alakok és portrék gyakran mintáznak meg egy belső tájképet.
Fiatal görög lány
Egyetlen egy, a portré sorozatban bemutatott festmény ábrázol ténylegesen tájat, A nimfák tánca című Musée d’Orsay-tól kölcsönzött alkotás. Ezen a festményen is női arcok tekintenek felénk, férfiakat szinte elvétve festett Corot. A Nimfák tánca előtt a Melankólia, Költészet, Történelem, Olvasó lány és Zingara portréja látható a kiállítótérben. Ezek a portrék nem allegorikus alakok, jóllehet erős nosztalgikus hangulatot sugároznak, s a háttérben helyenként fölsejlik a festő itáliai ifjúságának emléke. Corot általában a szabadban fest, ahogyan majd az impresszionisták, de nem annyira a természet után, mint inkább saját belső vízióit követve alkot. Max-Pol Fouchet francia műkritikus szavait kölcsönözve azt mondhatjuk, hogy „női alakjai nem allegorikus teremtmények. Corot érzelmeiből jönnek világra, azok kivetüléseként. A festő teljés lelkével részt vett az alkotásban, így szeméremből tartózkodott a portrék kiállításától, és nem azért, mert kevesebbre becsülte ezeket a műveit.”A Fiatal görög lány képe 1870 és 1873 között készül el, Emma Dobigny, a festő legfontosabb modellje – aki a Kékruhás hölgy című festményen is szerepel –, ekkor húsz éves.
Kékruhás hölgy
A hölgy a Montmartre-on él, Degas-nak és Puvis de Chavanne-nak is modellt áll: egyszerre pajkos, mosolygós és durcás teremtés. Corot mindig azt a köztes sávot keresi meg, amely a látvány és az ő saját belső érzelemvilága között húzódik, s éppen az alak révén válik lehetővé számára ennek a térnek a megalkotása. Ez a tér azonban egy belső teret mintáz meg, nem annyira a modell világának a része. Corot már nem tekinthetjük romantikus festőnek, ahogyan még impresszionistának sem, hiszen érzelmes meditációból, az emlékeiből merít ihletet. A műtermi munka közben és a szünetek alatt Emma folyton énekelt, beszélt, viháncolt, amit Corot kitörő lelkesedéssel vett: „éppen ezt a mozgalmasságot kedvelem benne, én nem vagyok a részletek kidolgozásának mestere, sokkal inkább az életet szeretném ábrázolni. Olyan modellre van szükségem, aki egyfolytában mozog.”
A kiállítás első egységében számos, aprólékos realizmussal készült portré kap helyet, amely családtagokat, ismerősöket ábrázol, bár a női alakok azok, amelyek Corot finom és törékeny stílusát a leginkább kifejezik. Mitológiai környezetben, allegorikus tárgyak között ábrázolt lányok ők, akik Tiziano vagy éppen Poussin görög és bakháns világát idézik fel. A testek itt hangsúlyos szerephez jutnak, ezek a figurák ugyanis nem légies kontúrban merengő alakok, hanem igazi hús-vér lények. A test legkifejezőbben az egyik mesterműben mutatkozik meg, a Bakháns nő leopárddal című festményen, mely az 1860-as évek végén készült. Egy meztelen tiziánói alak fekszik elnyúlva előttünk, felemelt kezében – mint valamiféle ecsetet – egy madártetememet lógat egy leopárd orra elé, melyet egy gyermek lovagol meg. Mit ábrázol ez a festmény? A szimbólumtól az eleven jelenség felé haladva, a rejtélytől a látvány felé közeledve egy érzet keríti hatalmába a nézőt, mégpedig az, hogy táplálni kell azt az állatot, amelyet szelídítünk vagy épp távol kívánunk tartani magunktól. A hatalmas vagyont és még életében elismertséget szerző festő ars poétikája lehetne ez a metafora, mely a gyermekség, a gyermeki lét és az alkotás lényegi összefüggésére mutat rá. A kisfiú hajkoronáját eközben néhány, hanyagul odavetett ecsetvonás formázza meg.
forrás: Philippe Lançon:
Musée Marmotten Monet, Párizs: Corot. A festő és modelljei
A kiállítás megtekinthető 2018. július 8-ig.
