EN facebook

Méltón búcsúznak a Néprajzi Múzeum tárlatai: Mozaik Múzeumtúra Nappal és családi hétvégével várnak mindenkit

PROGRAMAJÁNLÓ

2017-11-30 11:00

Igazán különlegessé varázsolja december első hétvégéjét a Mozaik Múzeumtúra és a Néprajzi Múzeum: az érdeklődők rengeteg ingyenes programon vehetnek részt a múzeum háromnapos búcsúprogramján, melynek célja, hogy a Kossuth téri épület bezárása előtt utolsó alkalommal lehetőséget nyújtsanak az itt folyó sokrétű tevékenység megismerésére.

 

 

December 1-én, a Mozaik Múzeumtúra Napon számos érdekességgel, hasznos információval, a kreativitást is fejlesztő programmal várjuk a szerencsés, sikeres regisztrációval bekerülő általános- és középiskolai osztályokat és kísérő pedagógusaikat. A diákok 9 órától különleges zenés és mesés tárlatvezetéseken fognak részt venni a Néprajzi Múzeum kiállításain, ezek mellett pedig érdekes előadásokra is lehetett jelentkezni. 9 órától több rendhagyó múzeumi óra is kezdődik különböző helyszíneken, melyek egy központi témát, a kontinensek kutatóit járják körül. Szó lesz többek között az inka-, a sámán- és indián kultúrákról is, melyeket neves néprajzkutatók mutatnak be. 11 órától a zenés színházé lesz a főszerep a Néprajzi Múzeumban, ahol a Magyar Népmese Színház A szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack – avagy Katinka kertje című zenés mesejátékán keresztül fedezhetik fel a gyerekek a magyar nép régi tárgyait. A pedagógusoknak is igazán különleges programkínálattal jelentkeznek a Mozaik Múzeumtúra Napon: 14 órától, a Digitális pedagógia elnevezésű előadáson a Néprajzi Múzeum digitális segédanyagával ismerkedhetnek meg, s elsajátíthatják, hogyan lehet belefűzni az oktatásba ezeket az anyagokat. Bíró Gábor a kölcsei bábtáncoltató betlehemezésről, Pálóczy Krisztina az énektanításban hasznosítható archív hanganyagokról, Koltay Erika pedig az archívfilm-klipek felhasználásáról fog mesélni a nép- és honismeret oktatásban. A részvétel ingyenes, minden pedagógust szeretettel várnak! 

 

 

Ugyan a regisztrációköteles programok az iskolás csoportok hatalmas érdeklődésének köszönhetően beteltek, ennek ellenére is érdemes lesz ellátogatni a múzeumba, hiszen délelőtt 10 órától folyamatos, nyitott programokkal várják az érdeklődőket: archív felvételeket, kisfilmeket és roma tematikájú játékfilmeket lehet megtekinteni, lesznek kézműves foglalkozások, mesterségbemutatók, különböző hangvételű izgalmas tárlatvezetések, de lehetőség lesz közösségi alkotásra is: óriás szőnyeget és üvegablakot lehet készíteni. Mindemellett egész nap játékosan lehet barangolni és ismerkedni a Néprajzi Múzeummal és annak tereivel a felfedezőlapok segítségével! Az intézmény december első hétvégéje után bezár, így szombaton és vasárnap is színes programokkal várják a családokat, gyerekeket és felnőtteket rendhagyó nyitva tartással, 10 és 21 óra között!

 

A program Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/561206617604491/

Bővebb információk a Mozaik Múzeumtúráról: http://www.mozaikmuzeumtura.hu/

 

A Mozaik Múzeumtúra program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

 

 

 

 

 

múzeumtörténet, néprajz, programajánló
2017-11-21 12:00
emlékezet, programajánló, színház
2017-11-29 15:00
Arany-emlékév, irodalom, kiállítás
2017-11-26 10:00