EN facebook

Megújult az Ócsai Tájházegyüttes

Beruházás

2023-04-23 07:00

Az állami természetvédelem feladatköre az elmúlt években jelentősen bővült, hiszen a védett fajok és élőhelyek megőrzése mellett egyre több feladatunk van a régészeti, az épített és a kulturális örökség védelme, a szemléletformálás, a környezeti nevelés, a természetvédelmi bemutatás és az ökoturizmus területén is - mondta Rácz András, az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős államtitkára csütörtökön Ócsán a szaktárca tájékoztatása szerint.

 

    Az Agrárminisztérium és a nemzeti parkok feladatkörébe tartozik egyebek mellett a 38 ezer külterületi régészeti lelőhely őrzése a 250 fős természetvédelmi őrszolgálat segítségével. Emellett az épített és a kulturális örökség területén is szélesedik az állami természetvédelem hatásköre, hiszen számos skanzen, tájház, várrom, kolostorrom, kastély, illetve nemzeti emlékhely is a nemzeti parkok gondozásába tartozik - fogalmazott Rácz András. Hozzátette: jelenleg mintegy 700 ökoturisztikai létesítményt tartanak nyilván Magyarországon, amelynek felét a nemzeti park igazgatóságok működtetik.

 

    Országosan évente 1,6 millió regisztrált látogatót fogadnak a nemzeti parkok, környezeti nevelés tekintetében pedig éves szinten 200 ezer gyereknek nyújtanak programokat - ismertette.

 

    Az államtitkár kiemelte, a társadalom növekvő ökoturisztikai igényeinek az állami természetvédelem megújult intézményrendszerrel próbál megfelelni, többek között a jelenleg átadott Ócsai Tájházegyüttes felújított épületeivel.

 

 

    Rácz András méltatta a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkáját, amely 34 ökoturisztikai bemutatóhelyet üzemeltet, látogatószáma pedig évről évre növekszik, tavaly rekord értékkel meghaladta a 213 ezer főt. A nemzeti park a KEHOP és a VEKOP programokban mintegy 5 milliárd forint forrást felhasználva 15 nagy volumenű beruházást valósított meg több mint 5 ezer hektáron javítva természeti környezet állapotát. Emellett a határon átnyúló Interreg és a LIFE programokban 2,2 milliárd forint összeg felhasználásával 9 fejlesztést hajtott végre a nemzeti park.

 

    A KEHOP és VEKOP operatív programok keretében az elmúlt európai uniós pénzügyi perspektívában csaknem 40 milliárd forint összeggel több mint 100 beruházást valósítottak meg nemzeti parkjaink országszerte, 180 ezer hektár hatásterületen - mutatott rá az államtitkár.

 

    Rácz András hangsúlyozta, az állami természetvédelem erőfeszítése - a nemzeti parkok 1300 munkatársával - rendkívül fontos, azonban szükség van a helybéliek, az országgyűlési képviselők, a megyei önkormányzatok, a polgármesterek, valamint a helyi civil és társadalmi szervezetek munkájára, amelyre számítunk a jövőben is - fogalmazott az államtitkár az AM közleménye szerint.

helytörténet, programajánló, tájház
2023-04-22 10:00
gyűjtemény, muzeológia, műhely, néprajz, tájház, természet
2022-10-21 14:00