EN facebook

Megújult a szentesi Fridrich Fényírda épülete

TÉMA

2024-09-21 07:00

Megújult a szentesi Koszta József Múzeum ipartörténeti bemutatóhelye, a Fridrich Fényírda épülete.

 

Irsai Farkas László múzeumigazgató elmondta, hogy idén ünnepelték a fotóműtermet alapító Fridrich János fotográfus születésének 150. évfordulóját. A jubileum adott lehetőséget arra, hogy a múzeum az önkormányzat által biztosított többlettámogatásból teljes egészében felújítsa a műterem tetőszerkezetét.

 

A maga nemében szinte egyedülálló napfény-fotográfiai műterem belső tereit öt esztendeje újították fel, és most már az épület külseje is az eredeti, 1905-ös állapotnak megfelelően fogadja az érdeklődőket.

 

A Fridrich Fényírda egyike azon kevés helyszíneknek, ahol a látogatók az eredeti, 20. század eleji eljárással készíthetnek portrét magukról – jegyezte meg a szakember.

 

 

Fridrich János 1874-ben született Edelényben, a fotográfia alapjait inasként Miskolcon sajátította el, majd végül 1893-ban telepedett le Szentesen. 1904-ben kezdte el saját üvegtetős műtermének építését a főtér közelében, ahol a következő évtől kiváló minőségű zsáner- és csoportképeket készített. Haláláig több mint fél évszázadon át Szentes és környékének fotográfusa volt, és szoros kapcsolatot ápolt a térség képzőművészeivel, köztük a múzeum névadójával, Koszta Józseffel.

 

1959-es halálát követően iparát legidősebb leánya Massányiné Fridrich Erzsébet vitte tovább, aki egészen 1985-ig működtette a műtermet eredeti funkciójában. Ezután az ipartörténeti bemutatóhely - hosszú hányattatás után - Rózsa Gábor mérnök, muzeológus kitartó munkájának köszönhetően menekülhetett meg, nevét a fényírdát övező tér őrzi.

fénykép, gyűjtemény, múzeumandragógia, tárgy, technika, téma
2024-08-29 07:00
gyűjtemény, ipari örökség, kiállítás, külföld, látogató, technika, téma, természettudomány, történelem
2023-07-03 18:00