EN facebook

Megnyílt a Magyar Kosárlabda Múzeum Budaörsön

FEJLESZTÉS

2022-11-06 15:00

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) budaörsi székházában kapott helyet az október végén megnyílt Magyar Kosárlabda Múzeum.

 

A 2022. október 28-ai avatóünnepségen Gyurta Dániel, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) miniszteri főtanácsadója hangsúlyozta, olimpiai bajnok úszóként pontosan tudja, hogy Magyarország pozitív megítélésében a sportnak kiemelten nagy szerepe van.


A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja közölte, az olimpiához és a kosárlabdához kötődő jó eredmények azért is fontosak, mert örömöt okoznak valamennyi magyarnak.


Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) elnöke azzal kezdte, hogy megtisztelő olyan kosaras legendák jelenlétében ünnepelni, mint a közönség soraiban ülő Németh Ágnes, Boksay Zsuzsa, Kiss Lenke vagy Dávid Kornél.


"Ez az első ilyen múzeum, amely ugyanakkor jó példával ösztönözheti a többi sportágat arra, hogy megmutassák saját történelmüket" - tette hozzá.

 

Szalay Ferenc, az idén 80 éves MKOSZ vezetője arról beszélt, hogy a magyar sportpolitika jelentősége nem csak a létesítményfeltételek javításában lakozik.


"2010-ben még csak egy iroda voltunk a Magyar Sport Házában, most pedig saját székházunk van, amely a sportágunkra jellemző összefogás eredménye" - jegyezte meg az elnök, utalva arra hogy tavasszál átadták a Magyar Kosárlabdázás Házát, azaz az MKOSZ székházát Budaörsön, ahol már méltó helyet alakíthattak ki a mintegy 500 relikviát bemutató tárlatnak.

 

A képen balról jobbra: Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége elnöke, Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetsége elnöke, fideszes európai parlamenti képviselő, Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri főtanácsadója, Szvoboda László, a kivitelező Spektakulart Kft. ügyvezetője és Lugossy Norbert, a Magyar Kosárlabda Archívum Alapítvány kurátora


A mintegy 130 meghívottat videóüzenetben köszöntötte Hódi László, az 1955-ben Budapesten Európa-bajnok válogatott tagja. A Sydneyben élő sportember hangsúlyozta, a 67 évvel ezelőtti Eb-n sem a saját egyéni sikerükért, hanem minden magyarért harcoltak.


A kosárlabdát a 110 évvel ezelőtti hazai megjelenésétől kezdve a napjainkig bemutató állandó kiállítás összeállítására az MKOSZ Lugossy Norbertet, a Magyar Kosárlabda Archívum Alapítvány kurátorát és Dobor Dezső sportriportert kérte fel.

 

Az egykori kosarasok, családjaik, a klubok közreműködtek a múzeum létrejöttében, és számos emléktárggyal gazdagították azt. A 300 négyzetméteres, interaktív elemeket is tartalmazó, Magyarországon egyedülálló tárlat olyan különlegességeket rejt, mint az Európa-bajnok magyar férfi válogatott 1955-ös Eb-döntőjének eredeti jegyzőkönyvét, amelyet a FIBA főtitkára hozott el a tavaszi székházavatóra.

 

A Magyar Kosárlabda Múzeum kiállítása a szövetség székházában; forrás: MTI/Szigetváry Zsolt


Láthatja továbbá a nagyközönség a mindmáig egyetlen magyar NBA-kosarasnak, Dávid Kornélnak azt a cipőjét, melyben először lépett pályára a Chicago Bullsban. A valaha volt egyik legjobb európai center, a sportági Hírességek Csarnokába beválasztott Németh Ágnes szinte valamennyi érmét a múzeum rendelkezésére bocsátotta. Megtekinthető továbbá a 100 éve kiadott szabálykönyv, a női válogatott legelső mérkőzésének a jegyzőkönyve, az 1955-ös magyar arannyal zárult Eb népstadionbeli jegye, Puskás Ferenc levele a Bp. Honvéd kosarasaihoz, továbbá Kassai Ervinnek a nemzetközi játékvezetők szövetségétől kapott Oscar-díja is.

 

Dávid Kornél egykori kosárlabdázó és Szvoboda László, a múzeumot kivitelező Spektakulart Kft. ügyvezetője a Magyar Kosárlabda Múzeum avatásán; forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

 

 

Borítókép forrása:

MTI/Szigetváry Zsolt

látogató, technika, téma, természet
2022-07-17 16:00
Az év kiállítása, emlékezet, kiállítás, látogató, Pulszky Társaság, téma
2022-11-02 16:00
kiállítás, programajánló
2020-02-11 07:00