AZ ÉV KIÁLLÍTÁSA 2022 díjat november 3-án adják át a Ludwig Múzeumban. A Pulszky Társaság 2010-ben alapította a címet, mellyel évről-évre muzeális intézmények kiállítások megvalósításában megnyilvánuló tudományos felkészültségét, kreativitását, a közönséggel való kapcsolatteremtő képességét jutalmazza, egy múzeum állandó vagy időszaki kiállítását kiválasztva. A már megszokott három kategóriában folyik a megmérettetés, 4 millió forint alatti illetve feletti bekerülési költségű állandó vagy időszaki és virtuális kiállítások pályázhattak az elismerésre. A 11 jelölt már csak arra vár, hogy a díjátadón fény derüljön az eredményre. Addig is ismerjük meg őket, drukkoljunk nekik!
Lássuk most a 4 millió forint alatti bekerülési költségű kategóriából a Hátsó füves – Egy eltűnő futballvilág képei című tárlatot. A sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum kiállításának tartalmáról, szemléletmódjáról, látványáról Szathmáry-Király Ágnes perspektíváján kaphatunk betekintést.
Nehéz eldönteni ki adta a kezdőrúgást ahhoz, hogy a Hátsó füves a múzeumi pályán ilyen nagyot játsszon. Bár alapvetően futballtörténeti–szociofotó kiállításként indult a Petőfi Irodalmi Múzeum Kazinczy Ferenc Múzeuma részéről, de tudatosan építgetvemára a közösségi tárlat kategória minden ismérve ugyanúgy illik rá.
Újság hasábjairól a kiállítótérbe
Eleve adott volt egy, a falusi labdarúgás világának múló vagy gyökeres átalakulásának utolsó előtti pillanatait megörökítő fotó- és cikksorozata Nemzeti Sport hasábjain. Készítői öt évet dolgoztak a több mint százötven helyszínt érintő gyűjteményen. Többszörösen díjazott közös alkotásuk megjelent kötetbe válogatva és bemutatkozott a Magyar Olimpiai és Sportmúzeumban is. Azonban a téma küldetését igazán akkor teljesítette be, amikor megérkezett új helyére, a zempléni múzeumba. Csillag Péter, a Nemzeti Sport újságírója és fotóriporter kollégái, valamint Ringer István főmuzeológus és munkatársai vállvetve küzdöttek a kiállítás létrehozásáért, azzal a szándékkal, hogy közösséget építenek köré, és a tárlatként bemutatott múltat újjáélesszék a falusi pályák felezővonalán innen és túl.
View this post on Instagram
A kiinduló műfaj a vidéki futballvilág lenyomatait kereső szociofotó, és az azt kiegészítő történetek. A képek által megörökített valóság – a rangadóra frissen festett girbe-gurba középvonal, a nádasban landoló labda, a szerelme játékáért aggódó nő, a pályára legelni kihajtott juhnyáj, az összecsapás utáni baráti sörözés az ellenféllel, vagy a templomi ünneplőben szurkoló tömeg a vasárnapi meccsen–túlmutat a sport keretein. Minden felvétel éles korrajzot és szociológiai látleletet kínál.
„Ha a futballt mint jelenséget – kivételesen – nem showbiznisz, médiatér vagy a nemzeti büszkeség koordinátarendszerében értelmezzük, hanem a hovatartozás, a játék, a valós kockázat, a kiszámíthatatlanság, a dráma, a jóleső fáradtság, a közös élmény, a közös ünnep megélésének lehetőségeként tekintünk rá akkor egy egészen más világot látunk. Ebbe a varázslatos és ritka tapasztatlatba vezetnek be ezek a fotográfiák, ahol a nehézségek leküzdését sajátos derű színezi át, ahol az együtt akkor is jelen van, amikor egyedül álló játékost vagy magányos szurkolót látunk a pálya szélén.” – írja a gyűjteményről Kalla Zsuzsa, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgató-helyettese.
A sorozat által bemutatatott amatőr csapatok sorsa meglepő élességgel tárja elénk a kistelepülések társadalmi kihívásait: a falusi oktatás küzdelmeit, az elvándorlás hatásait, az öregedő lakosság megváltozott igényeit, a cigányság kiútkeresését.
Az önálló tárlatként is helytálló fényképek témájába a vidéki bemutató új életet lehelt. A múzeumi térben a vizualitáson túl a téma fizikai megjeleníthetősége is fókuszba került. Az érintett közösség bevonása tehát nélkülözhetetlenné vált.
A tárgy és a történet is mi vagyunk
A már készülő tárlatnak hamar híre ment Füzértől Olaszliszkáig. Vas lelátó fa ülőkével, játékvezetői relikviák, az utolsó meccs pályájának sarától ázott focicipő, labdát árokból mentő piszkavas, vagy épp egy komplett öltöző berendezése került sok-sok új történettel kiegészülve a múzeumi kiállítótérbe. Majd egyre távolabbi vidékekről is érkeztek felajánlások: a kiállítás nyitányául szolgáló, a méltó felütését megadó kasszabódé is megérkezett a Pécsváradi Spartacus SE sporttelepéről. Utóbbi nem más, mint a tyukodiak által is használt, újragondolt telefonfülke, amely jól példázza a szegénysorsú vidéki amatőr labdarúgás „alternatív infrastruktúrafejlesztési” vívmányait.
Ehhez a tárlathoz nem készült előre megírt forgatóköny, nem egy történetet mesél el. Nincsenek tárgyleírások. Kapaszkodók vannak – cikkrészletekbe, rövid magyarázatokba vagy játékokba rejtve.
A régi tárgyakkal együtt emlékek és élmények költöztek be a múzeumi térbe. Ezek alapján maguk a látogatók definiálják a tárgyakat, a vidéki amatőr futballéletet. Talán éppen ez a titka ennek a népszerű tárlatnak: mindenki, akinek valaha a pályán vagy a lelátón köze volt az amatőr focihoz, az úgy lép be ide, mintha a saját fotóalbumát csapná fel, ahol hirtelen életre kel minden. A teljes koncepció arról árulkodik, hogy a kurátorok és a látványtervezők célja az volt, hogy a valós műtárgyakat kiindulópontként használva szubjektív élményeket csaljanak elő a látogatókból. Ennek érdekében nem bíztak mindent a véletlenre, a garantált pontszerzésre mentek. A mindössze két teremnyi, kisebb enteriőrökre tagolt kiállításba így került be emlék- és élménycsalogatóként az egyszerre több érzékszervre is ható, a műfüves pálya fölé magasodó régi lelátó, ahol szabad a szotyolázás és bátran megpörgethető a kereplő; de ilyen a kispad is, amelyre ülve az egykori játékos fülébe újra zúg a drukkerek zaja.
Az élmények „levezetésére” a kiállítótér végében kialakított, a tárlatot lezáró Harmadik félidő bisztróban nyílik lehetőség. A régi focis aranyköpésekkel és mezgyűjteménnyel dekorált falak között rendhagyó előadásokat szervezett a Kazinczy Ferenc Múzeum, meghívva ismert játékosokat, edzőket, bírókat, elemzőket, sportriportereket. Történeteik közben nemcsak a közönség szisszent fel néha, de a sörös üveg is.
Tárlatként indult és küldetés lett belőle
A téli hónapok alatt, 2022 tavaszára a Hátsó füves köré szerveződő közösségben a nosztalgia akkora akaraterőt érlelt, hogy futballmentő túrát indítottak nyolc Sátoraljaújhelyhez közeli zempléni településen. Zempléni Főnix néven hívták ki ellenfeleiket, a papíron már nem létező csapatokat, falusi együtteseket, akik erre az alkalomra újra összeálltak. Így telt meg élettel a nyáron Hercegkút, Bodrogolaszi, Tolcsva, Makkoshotyka, Hollóháza, Füzér, Mikóháza és Olaszliszka focipályája és lelátója. A mérkőzésekről beszámolt a helyi, a megyei sajtó, és rendszeresen hozta beszámolóit az eseményekről a Nemzeti Sport is: „Pisont Istvánnal támad a Zempléni Főnix”. A régi futballünnepek hangulatát megidéző esemény egyúttal alkalmat teremtett a helyi futballtörténelem bemutatására egy-egy kamarakiállítás és pódiumbeszélgetés segítségével, valamint lehetőséget adott a település kulturális, zenei, természeti és gasztronómiai értékeinek megismertetésére.
A Hátsó füves futballmentő túra labdáját sikerült olyan magasra rúgni, hogy az UEFA is felfigyelt rá. A Magyar Labdarúgó Szövetség jelölte „a legjobb társadalmi kezdeményezés kategóriájában” az Európai Labdarúgó Szövetség által kiírt Grassroots Awards-on.
A Covid világjárvány alatt, 2020-ban Közösségi Múzeumi-díjban részesített PIM Kazinczy Ferenc Múzeuma ismét bebizonyította, hogy sikeresen tud kommunikálni és együtt dolgozni közönségével, és közösséget építeni belőlük, velük együtt. A Hátsó füves is bizonyítéka annak, hogy működik az az új múzeumi szemlélet, amit Brad Dunn, a Field Múzeum kreatív igazgatója úgy foglalt össze a MuseumDigit 2020 konferencián: „Múzeumként minél inkább élünk azzal a lehetőséggel, hogy sokféleképp, sokféle történetet tudunk elmesélni, annál nagyobb lesz a jelentőségünk és ismertségünk a helyi és nemzeti közösségben. Az emberek történetek révén kapcsolódnak egymáshoz, történeteken keresztül tanulnak.”
