A Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) ünnepélyes keretek között idén is átadja a Közösségi Múzeum elismeréseket. A kitüntető címet azon muzeális intézmények vehetik át, amelyek „közösségi részvételi alapon” működnek, vagy már letették a „társadalmiasítás” alapjait, azaz bevonják munkájukba a helyi lakosságot, civil szervezeteket és egyéb partnereket.
A MOKK 2019-ben kezdeményezte a „Közösségi Múzeum” elismerés bevezetését a hazai múzeumi világban. A megtisztelő elismerést eddig már 33 muzeális intézmény vehette át 2019-ben és 2020-ban. 2019-ben 19 magyarországi muzeális intézmény teljesítette a szükséges feltételeket, 2020-ban a Múzeumi ReStarton pedig 14 intézmény vehette át az elismerő címet:
Várjuk azon működési engedéllyel rendelkező muzeális intézmények jelentkezését, amelyek tevékenységeit és működését a településük lakói aktívan segítik, pozitív irányba befolyásolják, és mindez meg is jelenik a múzeum dokumentumaiban.
Mehosszabbított jelentkezési határidő: 2021. október 20.
A közösségi részvételre alapozott működés korunk kulturális intézményei előtt álló nagy lehetőség. Ha nyit a közösségek felé, a múzeum a harmadik hely lehet az otthon és a munkahely után, erősödik az együttműködés a településen működő társintézményekkel, civil és egyházi közösségekkel, vállalkozásokkal, „kívülről” több hatás, ember, közösség, program jut be a múzeumba, jobban megismerik az emberek. A közösségi részvételen alapuló működés lehetővé teszi a közösség számára az aktív részvételt a település társadalmi-kulturális életében, hogy a lakosok cselekvő, résztvevő polgárként éljenek.
Az elismerést elnyerő intézmények jó gyakorlatait a honlapunkon mutatjuk be, amelyhez bemutatkozó segédlet [link:05] áll rendelkezésre.
Legyen az Ön intézménye is a díjazottak között!
Az elismerő címek ünnepélyes átadására idén Esztergomban a 19. Országos Múzeumpedagógiai Konferencián kerül sor 2021. november 8-án, hétfőn délelőtt.