A mértékadó hadtörténeti szakirodalom szerint az 1920-as „visztulai csoda” a világ sorsát döntően meghatározó tíz összecsapás közé tartozik – hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton Budapesten, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Díszudvarán.
Németh Szilárd a Magyarország és a „visztulai csoda” – magyar segítség a lengyel–bolsevik háborúban című kiállítás megnyitóján azt mondta: száz esztendeje két világ ütközött meg egymással. „A keresztény-nemzeti-polgári civilizáció a sok évszázados európai örökségével felvértezve állt szemben az internacionalista baloldal diktatórikus, birodalmi törekvéseivel” – fogalmazott, megjegyezve: „pontosan úgy, mint napjainkban”.
„Az első világháborúban a vesztesek oldalára került, belpolitikai válságba sodort, majd bolsevik terrort elszenvedni kényszerült, idegen megszállás alá kerülő, területileg-emberileg megcsonkított, gazdaságilag kifosztott és katonailag tönkretett Magyarországnak becsületbeli üggyé vált lengyel barátaink szabadságharcának megsegítése”.
A magyar nemzet a kezdetektől fogva kiállt a lengyelek mellett. A magyar kormány 1918-tól mintegy 30 ezer puska, 350 géppuska, 7 200 000 lőszer, 19 löveg, 23 ezer tüzérségi lőszer és műszaki felszerelés szállításával segítette a lengyeleket. Az utolsó szerelvény 1919. március 22-én indult Lengyelországba.
1919–1920 fordulóján a magyar kormány engedélyezte a legnagyobb múlttal és gyártókapacitással rendelkező hazai hadiüzemnek, a Weiss Manfréd Acél- és Fémműveknek egy több tízmilliós lőszermegrendelés legyártását és Lengyelországba szállítását. A magyar szállítmány 1920. augusztus 12-én érkezett meg. Augusztus 15-én a lengyel haderő világraszóló győzelmet aratott – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve: „a keresztény Lengyelország testvéri magyar segítséggel újra megteremtette államiságát, megvédte nemzeti önállóságát és negyedszázadra megakadályozta Európa bolsevik megszállását”.
Kovács Vilmos, a múzeum parancsnoka bizakodásának adott hangot, hogy a kiállítás révén sokan megismerik a történteket, amelyre a magyaroknak különösen büszkének kell lenniük. A tárlatot – amelynek megvalósításában a Lengyel Hadtörténeti Múzeum és a budapesti Lengyel Intézet is sokat segített – a tervek szerint Lengyelországban is bemutatják, közölte az ezredes.
Jerzy Snopek lengyel nagykövet úgy fogalmazott: „a magyar nemzet az egyetlen olyan nemzet, amelyre minden pillanatban számíthatunk”. Ez a csata azért is fontos, mert megállította a bolsevizmus, a kommunizmus offenzíváját – emelte ki a nagykövet, aki arról is beszámolt, hogy Lengyelországban hamarosan emlékparkot avatnak a „visztulai csoda” emlékére.
Az ütközetsorozat emlékére augusztus 15-ét 1992-ben lengyel állami ünnepnek nyilvánították, a lengyel hadsereg napjaként ünneplik.
Forrás: HM HIM - MTI - www.3szek.ro - hirtv.hu