A Magyar Múzeumok és a Magyar Földrajzi Múzeum közös, múzeumokat és magángyűjteményeket bemutató sorozatának következő írásában Ébli Gábor a Balaton északi partjának három különleges intézményesült magángyűjteményét mutatja be. Miért éppen ezt a vidéket választották a budapesti gyűjtők, és milyen döntések, szempontok és körülmények vezettek a gyűjtemények látogatható intézménnyé válásához?
A sorozat előzménye a Magyar Földrajzi Múzeum Múzeumok és magángyűjtők kapcsolódása című, 2026. április 21-én megrendezett konferenciája!
Első Magyar Látványtár Alapítvány, Diszel
Időrendben az első példa Vörösváry Ákosé. Édesapja jeles gyűjtő, ő maga is tizenéves kora óta gyűjt. A tárgykultúra kifejezetten széles köre foglalkoztatja. Magasművészet és tömegkultúra, képző- és iparművészet, néprajz és városi, kortárs folklór egyaránt szerepel a kiterjedt kollekcióban. Fő üzenete éppen az ilyen taxonómia elutasítása, és az érték felfedezése a legkülönbözőbb tételekben. Ezért is lett a gyűjtemény neve látványtár, nem magánmúzeum, nem privát kollekció, hanem a szuverén vizuális nevelés fóruma, a látni tanítás, érzékenyítés tere.
Ebből a küldetésből adódik az elkötelezettség a rendszeres kiállítások mellett. Vörösváry Ákos felfogásában egy gyűjtemény csak a nyilvánosság révén éri el hatását. Ezért előbb befogadóhelyszíneken, majd a saját kiállítótér létrehozása óta a Tapolca melletti Diszel egy felújított agrárépületében, egyéni rendezésű, szemléletű kiállítások sorozatával mutatja be a gyűjteményt.
A helyszínre az első szándék egy vidéki kúria volt, történetesen Weöres Sándor szülőfalujában, de ez nem valósult meg. Közben Vörösváry Ákos a Csobáncon kezdett borászkodni, és így tűnt fel neki a diszeli Stankovics-malom vészes állagromlása. Feleségével együtt sikerült megvásárolniuk az épületet a helyi Tanácstól. Majd következett a rendszerváltás, és 1990 januárjában három további házaspárral együtt, nyolcan létrehozták az első alapítványok között az Első Magyar Látványtár Alapítványt.
Saját anyagi forrásból felújították a malmot, amely 1997-ben nyílt meg kiállítótérként. Több más épületet is megvásároltak raktárnak, hiszen a kollekció nagy helyigényű például a bútorok miatt. A gyűjtemény bővítését, a kiállítások rendezését, az egy-két állandó alkalmazott és az eseti stáb honorálását is döntően saját forrásból fedezték, önkormányzati vagy pályázati támogatás csak korlátozottan érkezett. Az alapítvány vezetése az idők során módosult részben a jogszabályi, részben a fiatalítási szempontok mentén. A cél továbbra is a folyamatos működés biztosítása az alapító egyéni lehetőségein és életén túl is. A szervezeti formát nézve vélhetően nem az alapítvány volt a helyes döntés, ezt mai fejjel Vörösváry Ákos másként oldotta volna meg, de a tevékenység tartalmát, a kitűzött szakmai értékek megvalósulását tekintve sikeres a folyamat.
A balatoni helyszín annyiban bevált, hogy a gyűjtő mélyen kötődik a tájhoz, a környékhez, az év nagy részét ott tölti, és a felújított malom hiteles kontextus a gyűjtemény számára. A falubeliekkel 30 éve rendszeres a Márton-napi búcsú közös megünneplése, még ha ma már megváltozott formákban is. A megnyitás után évente 4-5000 látogatót vonzott a helyszín. Ezt egyetlen kiállítás tudta jelentősen meghaladni, ami főleg Fábry Sándor népszerűségének volt köszönhető, amikor az általa gyűjtött dizájntárgyakból jött létre tárlat. Manapság szerényebb a látogatottság. Az alapítók turisztikai szakembereket is megkérdeztek erről, és úgy tűnik, ilyen magas színvonalú, értelmiségi kiállításokkal nem is reális a Balaton délnyugati végében, egy faluban nagyobb elérést megcélozni. Bár a sokkal aktívabb jelenlét a weben és a közösségi médiában bizonyára több látogatót vonzana.
Modern Képtár – Vass László Gyűjtemény, Veszprém
Időrendben a második példa Vass Lászlóé. A nemzetközi hírű Vass Shoes alapítója a hetvenes években fordult a képzőművészet felé. Barcsay Jenő szellemiségét követve kezdett gyűjteni, eleinte magyar, majd a kétezres évektől kezdve nemzetközi konstruktív művészetet. A gyűjtemény első átfogó kiállítása 1996-ban Budapesten valósult meg, ekkor a neves szakember, Sík Csaba által írt könyv is megjelent. Ezt követték a kollekció vidéki kiállításai Pécstől Győrig. S a veszprémi kiállítás nyomán a város polgármestere felajánlotta a gyűjtőnek, hogy a Várnegyed három kisebb, szomszédos épületét felújítanák, és ott a kollekció megújuló válogatásai szerepelhetnek.
Az együttműködésről 2001-ben huszonöt évre szóló megállapodást kötöttek; ennek megújítása idén várható. Uniós forrásokat és a gyűjtő saját anyagi támogatását is bevonva, Turányi Gábor építész tervei szerint megvalósult a felújítás, és a veszprémi Művészetek Háza kezelésében kiállítások egész sora volt azóta látható. Ezek részben a gyűjtemény mutatják be egy-két évente újrarendezett, ún. semi-permanens formában, részben időszaki tárlatként más művészeket, vendégségbe hívott más gyűjteményeket, magyar és külföldi művészetet prezentálnak. Számos kiadvány is megjelent.
A kiállításokat szakemberek rendezik részben a Művészetek Háza csapatából, részben más, vezető művészettörténészek bevonásával. A polgárházakból kialakított helyszín hiteles befogadótere a gyűjteménynek, jól megfelel a magángyűjtői választások méretének, léptékének, az otthonosság érzetének. Mivel ez egy világosan fókuszált szakgyűjtemény, a geometrikus művészet válogatása, az arculati megoldások is ezt a letisztultságot követik.
A veszprémi helyszín jelen esetben is szervesen kapcsolható a gyűjtő személyéhez, életmódjához, hiszen Vass László évtizedek óta sok időt tölt a Balaton északi partján lévő házában. Az Európa Kulturális Fővárosa évad külön figyelmet terelt a gyűjteményre és kiállításaira. A személyes kapcsolat kifejezetten jó a városvezetés és a gyűjtő között. A 2026. évi kiállítás a gyűjtemény francia művészeire koncentrál, az áprilisi megnyitón köszöntötték a gyűjtőt 80. születésnapja alkalmából. Alapítványi vagy más intézményi keretről itt nincs szó, a kollekció továbbra is magántulajdon.
Más magángyűjtemények – előbb László Károly, majd Pados Gábor kollekciója – is tartósan kiállításra kerültek a veszprémi Vár egy másik, közeli, szintén igényesen felújított épületében, hasonló, még ha nem is ilyen hosszú távú kölcsönszerződés keretében. Így a városnak többféle tapasztalata lett mostanra a gyűjtői együttműködésekből. A szakmai és a szélesebb köztudatban is összekapcsolódik Veszprém városmárkája a gyűjtemények nyilvánosságával. A projektek elismerést is arattak, például a Vass Gyűjtemény három épületének felújítása már röviddel a megnyitása után műemlékvédelmi Henszlmann-díjat kapott. A város és a gyűjtő(k) közötti kooperáció folytatását a jövő mutatja majd meg.
Modern Műtár, Balatonfüred
Időrendben harmadik a Nemes Judit és Szöllősi-Nagy András házaspár példája. Tizenévesen ismerkedtek meg. Rajztanáruk révén bevezetést kaptak az ekkoriban éppen csak tűrt, progresszív képzőművészet világába. Első műveiket kezdő értelmiségi fizetésből, részletre vették. Szisztematikus gyűjtőkké a rendszerváltást követően váltak, amikor a férj munkája révén Párizsban, majd Hollandiában éltek összesen huszonöt éven át. Már francia szakemberek felfigyeltek a kollekcióra, az első kiállítás 2002-ben Angers-ban, színvonalas katalógussal együtt valósult meg. Ezt követte 2004-ben nagy kiállítás a szentendrei MűvészetMalomban.
Az intézményesülés gondolatát hazaköltözésük hozta meg tíz éve. A geometrikus fókuszú, zömmel nemzetközi, kisebb hányadban magyar művészeti kollekció mélységi kiállításának ötletével különböző magyarországi intézményeket kerestek meg. 2017-től változó helyszíneken, rendre katalógussal időszaki tárlatok mutatták be a gyűjtemény mindig új fejezeteit, ami segítette a művek feldolgozását, dokumentálását is. A remény, hogy ezek az időszaki tárlatok felkeltik valamely intézmény vagy önkormányzat figyelmét tartós együttműködésre, sokáig hiú maradt, az egyeztetések Tokajtól Kőszegig rendre megfeneklettek. Mígnem a Veszprémen túl a Balaton északi partját is mobilizáló, 2023. évi EKF projekt részeként Balatonfüred polgármestere egy konferencia díszvacsoráján javaslatot tett: két klasszikus villát felújítanak a belvárosban, s ott ötéves kölcsönszerződés keretében bemutatkozhatnak a gyűjtemény mindig új szelekciói.
A látványos építészeti megoldással, egy üvegfolyosóval összekapcsolt két villa Modern Műtár néven, a városi kulturális intézmények ernyőszervezetének működtetésében, jelenleg már egyszerre négy kiállítást is kínál. A gyűjtemény képző-, illetve a fotóművészeti részéből látható évente új válogatás, továbbá időszaki tárlat, valamint 2026-tól egy különteremben Albert Rubens belga művész alkotásai, aki műveinek donációjával gyarapította a kollekciót. A kiállítási koncepciót, a rendezést, a kísérőprogramokat a gyűjtő házaspár és rangos fővárosi művészettörténészek közösen valósítják meg, együttműködésben a helyi szakmai stábbal. A honlapról számos katalógus letölthető, a gyűjtemény aktív a Facebookon is.
Balatonfüred nyitottságában a gyűjtemény befogadása iránt jelentős szerepet játszott, hogy Vass László is ajánlotta ezt a kooperációt a helyi városvezetésnek. Vass és Szöllősiék évtizedek óta baráti, támogató kapcsolatban állnak (egyébként Vörösváry Ákossal is), fel sem merül holmi rivalizálás. A két gyűjtemény esztétikailag nagyon hasonló, most intézményi keretük is rokon, és budapesti, bécsi vagy máshonnan érkező látogatóknak vonzerő is lehet, hogy balatoni kikapcsolódással vagy anélkül, kis távolságon belül két, építészetében és kiállításaiban egyaránt európai színvonalú magángyűjtői kiállítóteret tűzhetnek programra.
Felmerült egy további gyűjtemény csatlakozása is. Böhm József kollekciójának ugyancsak rangos, nemzetközi és magyar geometrikus anyaga van. A gyűjteményből 3 Balaton-felvidéki helyszínen, összehangolt kiállítás valósult meg, az egyszeri bemutatkozáson túl a tartós elhelyezés megtalálásának szándékával. Az egyeztetés Sümeggel tűnt a leginkább biztatónak, de végül nem hozott eredményt. Míg Böhm József esetében egyébként semmilyen balatoni kötődés nem volt, hanem egyértelműen a Vass – Szöllősi (és Vörösváry) pólushoz csatlakozás motiválta a balatoni ambíciót, Nemes Juditék számára Balatonfüred két szempontból is kedvező lokáció. Tudatosan nem budapesti helyszínt kerestek, mert a főváros kulturálisan már telített; másrészt sok időt töltenek badacsonyi „második otthonukban”, amelynek kulturális vonatkozásai közül talán nem indiszkréció elárulni, hogy a kiterjedt, több épületet magába foglaló telek korábban a Maurer Dóra és Gáyor Tibor házaspáré volt, és a birtokon máig meglévő Esterházy-határkő tanúsága szerint egykor az arisztokrata család szőlője és erdője volt.
A balatonfüredi szál talán folytatódik más konstellációban. A város lakosa Ádám István, akinek nemzetközi rangú és évezredekre visszanyúló kartográfiai gyűjteménye van. Megvalósuláshoz közeli tervek szerint ez szintén egy belvárosi épület átalakításával nyerhet nyilvános otthont. A terv modellje a Modern Műtár, vagyis a Vass – Szöllősi referencia igenis hozhat újabb, harmadik gyümölcsöt. A realitás jegyében szükséges hozzáfűzni, hogy Szöllősiék és a város ötéves kölcsönszerződésének meghosszabbítását majd csak a (közel)jövő mutatja meg, akkor dőlhet el, hogy az EKF projektjéből tartós intézményi eredmény született-e.
Összegzés
A három példa azt mutatja, hogy magángyűjtemények intézményi elhelyezése igen komoly kihívás a mai hazai kontextusban. Óriási saját erőbedobást követel időben, pénzben, energiában, és főként elköteleződésben, kitartásban, hitben, frusztrációtűrésben. Legalább ennyire fontos az együttműködés – akár önkormányzattal, akár alapítványi társakkal, akár szakemberekkel, kurátorokkal. Feltűnően hiányzik a történetekből a szponzoráció, a vállalati támogatás (holott például Szöllősiék ezzel aktívan próbálkoztak az EKF kapcsán). Nem lehet eléggé hangsúlyozni a kommunikáció, a közösségi kapcsolattartás, a helyi érdeklődők és érdekeltek bevonásának fontosságát, ami mindhárom esetben még jócskán fejleszthető lenne. Bár a Balaton-felvidék egyik esetben sem volt tudatosan megcélzott befogadóhely, az északi part által nyújtott kombináció természeti szépség és kultúra terén láthatóan vonzó. Kérdés, hogy egy szűk, elit rétegen kívül kiket és mennyire tartósan képes megszólítani.
