EN facebook

Lyukas Dalok a Kiscelli Múzeumban

PROGRAM

2019-03-27 19:00

A Fekete Lyuk - A pokol tornáca című kiállításhoz kapcsolódó programsorozat keretében Lyukas Dalok címmel koncertek lesznek a klub egykori előadóival, Lyukas Sztorik címmel pedig szubjektív tárlatvezetéseket tartanak az egykori klub törzsvendégeivel, zenészekkel, Lyukas arcokkal.

 

A Lyukas Dalok sorozat a Kiscelli Múzeum Fekete Lyuk kiállításához kapcsolódik. 2019. március 30-án 18 órától olyan zenészek lépnek színpadra, akik gyakran megfordultak a Lyukban: Müller Péter Sziámi AndFriends, illetve az idén 30. jubileumát ünneplő Nulladik Változat.

 

Alternatív supergroupnak is tekinthetjük az AndFriends zenekart, amelyben a szövegíró énekes Müller Péter Sziámi és a zeneszerző Kirschner Péter mellett Varga Orsolya, Angler Ákos, Winterverber Csaba zenél.

 

Müller Péter Sziámi több mint harminc hanghordozón szerepel előadóként és szerzőként. Sokan mint Európa egyik legnagyobb és legszínesebb kulturális összejövetelének, a budapesti Sziget Fesztiválnak az alapítójaként (melynek jelenleg is a kreatív igazgatója) ismerik.

 

A zenekar, melynek tagjai az Európa Kiadóból, a Naprából és Bródy János zenekarából érkeztek, a friss számokon kívül játssza a 80- as évek bestof-ját: a könnyűzenei underground (URH, Kontroll, Sziámi) repertoárjának legjavát. Az Apokalipszis, a Bétaville, a Kicsi kicsiszolt kő, az Amiben élsz vagy a Világegyetemista a jelenkorban is ugyanolyan érvényesen szól, mint születésekor.

 

 

A Kiscelli Múzeum Budapest történetét dolgozza fel állandó és időszaki kiállításaival. Ide kerülnek az olyan tárgyak, amelyek a főváros arcát, múltját meghatározzák: Clark Ádám teáskannájától a Moszkva téri óráig rengeteg emlék megtalálható a múzeum gyűjteményében. Közelmúltunk fontos mozzanata volt az egyetlen állandó alternatív zenei budapesti szórakozóhely, a legendás Fekete Lyuk megnyitása 30 évvel ezelőtt, a rendszerváltás hajnalán. Számos tűrt és tiltott együttes kapott itt fellépési lehetőséget, több ma is létező zenekar a klubnak köszönheti ismertségét. Néhányan ma is kedvelt szereplői a hazai zenei szcénának: a Lyuk törzszenekarának számított például a VHK, a Sziámi, a Pál Utcai Fiúk, a Sex Action, az F.O. System, de játszott itt a Tankcsapda és a Kispál és a Borz is. Ez utóbbi a klub stúdiójában rögzítette Naphoz holddal című első lemezét is. A márciustól induló Lyukas Dalok programsorozat a Müller Péter Sziámi Andfriends és a Nulladik Változat együttesek koncertjeivel indul, akik a múzeum Templomterében idézik meg egykori fellépéseiket.

 

A Lyukas Sztorik keretében egykori fellépők és vendégek mesélnek szubjektív történeteket Balla Loránd kurátorral közös tárlatvezetéseken. “Ez egy élménycentrikus kiállítás, ami az érzékekre próbál hatni, élményeket szeretne közvetíteni. A Lyuknak nincs egy története, ennek a helynek történetei vannak, másképp hatott a klub szellemisége egy fellépőre, egy vendégre, vagy egy ott dolgozóra”- mondja a kiállítás rendezője.

 

A kiállítás a Kiscelli Múzeum nemrég megújult sziklapincéjében kapott helyet, így a klub hangulatához illeszkedő térbe érkezünk meg a hosszú, lefelé vezető, sziklába vájt lépcsősoron. A mindenfelől kavargó zajok, beszélgetések, zenék, és a rengeteg régi tévéből hozzánk beszélő arc is egy zajos klub érzetét kelti bennünk; olyan helyét, ahová érdemes gyakran visszatérni, ha nem szeretnénk lemaradni a legnépszerűbb bulikról, divatbemutatókról, színházról, moziról. Jó lenne, ha sok ilyen kulturális, autonóm tér működne Budapesten ma is. Érdemes megnézni a Kiscelli Múzeumban, hogy hogyan csinálták ezt a hőskorban.

 

kiállítás, kortárs
2018-12-18 19:00
kiállítás, múzeumtörténet, tárgy
2018-10-01 17:00
kiállítás, könyvbemutató, programajánló
2019-03-22 14:00