EN facebook

Lóhalál szünet nélkül

FINISSZÁZS

2018-02-19 08:00

Kassákizmus 1. ÚJ MŰVÉSZET – A bécsi MA az avantgárd nemzetközi hálózataiban című kiállítás finisszázsán két különleges programra is számíthat a közönség. 17 órától Gróf Ferenc szubjektív tárlatvezetésén Kassák 1920-as évekbeli tevékenységéből az emigrációs perspektíva bontakozik ki, amely azért is érdekes, mert a művész, aki a Société Réaliste művész duó tagjaként az utóbbi évek során a társadalmi utópiák képzőművészeti feldolgozásával foglalkozott, maga is Párizsban él.

Ezt követően,18 órától  különleges előadásra számíthatunk, amelyet a PIM csak így hirdet: LAJO$: JÓNÁS VERA, CSIDER ISTVÁN ZOLTÁN, PION ISTVÁN - lóhalál szünet nélkül. 1909. április 25. Vasárnap van, az idő: nyerít. A csavargó költő, akit szeretője csak Kasikámnak becéz, nagy útra indul az ő gyalázatosan igazságszagú faszobrász barátjával. Egyikük állából csúnya rózsaszínű szőrök kunkorodnak kifelé, a másikból pedig minduntalan cintányérok kiáltanak föl, miközben persze nemigen tudják levakarni tekintetüket az útjukat övező szép lányok formás bokáiról. De még csak nem is ez a legfurább az egészben, hiszen 21 évesen az ember még simán lehet furcsán szőrös, és a cintányérok is elnézhetők, nem beszélve a csajozásról. Hanem hát: ezek ketten gyalogszerrel vágnak neki az Budapest-Páris viszonylatnak. Végigcsörömpölnek a kontinensen.
Mindezt magától a lézengő writertől tudjuk egyébként, aki kicsit később elég rendesen meg is írta, hogy milyen út vezetett a pocsolyás-harmonikás Angyalföldtől Ady városáig, az óriás vastorony árnyékáig. Csönd és zsivaj, kényszeredett imák, hallgatag német erdők, magukat párizsinak képzelő brüsszeli utcák, kankós lotyók, türelmetlen belga csendőrök – és például az a kóbor szittya, aki akiről úgy tudni, idővel azsant provokatőrré & rendőrkémmé avanzsált valahogyan…
A ló meghal, a madarak kirepülnek – ez a címe annak a poémának, amelyből kiderül, hogyan fektette két vállra Európát a kölyök, akit Kassák Lajosnak hívtak. A legnagyobbat mégsem ő, hanem a magyar költészet nyerte ezzel az 1922 óta feszt csak haldokló paripával + az egyfolytában kirepülő madarakkal.
Csider István Zoltán és Pion István, azaz a Csion Bölcsei most is jegyzőkönyvvel jelentkeznek, csakhogy ezúttal a magyar avantgárd egyik csúcsteljesítményét veszik alapul. A fiatal költő-slammerek arra kíváncsiak, miképpen szólaltatható meg ma ez a 95 éve született remekmű. Legkedvesebb közös „talált tárgyuk” leporolásához, újraértelmezéséhez, illetve a 130 éve született Kassák Lajos emléke előtti rendhagyó főhajtáshoz ráadásul a magyar zenei élet egyik legeredetibb kísérletezőjét sikerült megnyerniük: a szünet nélküli lóhalál élő-improvizatív zenei anyagáért az Artisjus-díjas dalszerző-énekes, Jónás Vera felel.

 

Jó szórakozást!

 

Időpont: 2018. február 24. (szombat) 17 óra

Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum (Károlyi utca 16.)

 

 

A Kassákizmus kiállítás-sorozat további finisszázsai:
2018. 03. 04. Kassákizmus 2 finisszázs a Kassák Múzeumban. 
2018. 03. 18. Kassákizmus 3 finisszázs a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
 
Kép: Kassák Lajos, Szigliget, 1965
Forrás: Fortepan 106349
 
 
 

 

kiállítás, programajánló
2017-12-02 11:00
irodalom, képzőművészet, kiállítás
2017-10-13 18:00