„Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél”. A kis hercegben csupa szépséget lehet olvasni. Olyanokat, mint hogy talán azért van kivilágítva az összes csillag, hogy előbb-utóbb mindenki megtalálja a magáét. Mi is megtaláltuk, és nem is kellett hozzá ég. A múzeumban. A fejünk felett. Mindenkinek jutott egy, mielőtt elaludtunk. (a szerk.)
forrás: Néprajzi Múzeum
Egy múzeum lámpaoltás után. Talán mindannyiunk bakancslistás, izgalmas-félelmetes-fantasztikus terve, melyet szívesen kipróbálnánk egyszer. Már gyermekként vágytunk rá, és ma is vágyik rá a bennünk élő gyermek. Amikor a kapuk becsukódnak, a fények kialszanak, és a műtárgyak elkezdenek mesélni, és mi úgy gondoljuk, hogy a pillanat egyszeri és megismételhetetlen, és biztosra vesszük, hogy akkor, azokban a kivételes percekben, órákban meghalljuk, mit súgnak a falak, a vitrinek, a kiállításokon szereplő tárgyak, és hisszük, hogy ez az élmény egy életre elkísér minket. Akárha kollektív titok őrzőivé avatna minket a hely szelleme, a volt-van-lesz időtlen életfonala, relikviák, múltmementók felkent szárnysegédje. Egy múzeum lámpaoltás után. Nem lehetetlen. Nem álom. Nem elérhetetlen. A sötétbe borult termek, melyeket csak a hold fénye világít meg, sejtelmes félhomályba burkolódzó tárgyak, melyek új arcukat mutatják, kiállítások, melyeket csak mi látunk.
forrás: Néprajzi Múzeum
A Néprajzi Múzeum több mint egy éves programsorozatán ez és ennél sokkal több várja a gyermekeket, akiknek helyébe szívesen kerülnénk egy estére mi, felnőttek is, hogy bebarangoljuk a tereket, zseblámpával felfedezzük a titkos szegleteket, eljussunk a mínusz második szinttől egészen az első szintig, egy leendő Gyermekmúzeum nulladik állomásáig, egy kiállításig, amely várja apró kurátorait, akiknek egyetlen éjszaka alatt kell tető alá hozni egy tárlatot, amelynek témája mi más lehetne egy csillagfényes éjszakán, mint az alvás.
Éjszakázz a múzeumban! címmel a Néprajzi Múzeum proaktív muzeológusai és múzeumpedagógusai lehetőséget biztosítanak a gyermekek számára, hogy este 6 órától másnap reggelig a Hősök terén magasodó illusztris épületben töltsék az estét, az éjszakát, rendezzenek be egy kiállítást, beszélgessenek, kérdezzenek, felfedezzenek, meséljenek, és azután, a sok információtól elnehezült pillákkal, végül elhajózzanak Álomországba. A cél pedig nem kevesebb, mint olyan értő múzeumlátogató közönséget kinevelni már most, mely generáció képes lesz a műtárgyakat analitikusan szemlélni, egy kiállítást összefüggéseiben látni, egyáltalán egy múzeumot közösségi térként, ízlés- és véleményformáló helyként értelmezni.
De hogyan is néz ki egy éjszaka a múzeumban? Amikor már minden elcsendesedik, és sötétbe borultak a kiállítótermek, amikor élettelenné válik az épület, amikor lámpaoltás után a tárgyak magukra maradnak, a múzeumpedagógusok vezetésével megindul egy kis csapat a terekben, a folyosókon, a raktárban, elemlámpával hasítva ki az útvonalat maga előtt. A játékos felfedezőút izgalmas kulisszák mögé enged betekintést, a gyermekek társa a közös bolyongás során az üresség és a csend, miközben a szakemberek a múzeumról és annak gyűjteményéről mesélnek nekik. Végül egy csillagokkal díszített függöny mögött feltárul előttük egy félig kész kiállítás, melyet még mindig sötétben osonva, a játék szerint nagy titokban járnak be, ismernek meg. Hamar kiderül: a téma az alvás, a falakon idézetek segítik a ráhangolódást, a gyermekek pedig könnyen magukénak érzik a narratívát. A múzeumpedagógusok és a gyermekek ezután közösen elhatározzák, hogy befejezik a kiállítást reggelre - ehhez adott egy raktár, melyből a kis vendégek kedvük szerint válogathatnak tárgyakat, a vitrin mögé helyezett műtárgyak esetében külön kihívást jelent, hogy vajon mivel tudják őket helyettesíteni az alakuló, épülő kiállításban.
Elindul tehát egy közös alkotási folyamat, mely tulajdonképpen sokrétegű tartalomgyártás, hiszen az alapgondolatokat a múzeumi szakemberek fektették le, de ami ezekre ráépül, azt már a gyerekek hozzák, az őket körülvevő, számukra előkészített környezet, az inspiráló idézetek, a muzeológusokkal és egymással folytatott beszélgetések alapján. Demonstrációs tárgyak és eszközök kezdik meg többórás vándorlásukat az izgatott, nyüzsgő térben, melyben apró kurátorok irányítják a folyamatokat, a vezérmotívumok pedig olyan altémák, mint éjszaka, alvás, sötétség, fény, hideg, meleg, tisztálkodás és persze álom.
A többéves előkészítési folyamat után, muzeológusok és múzeumpedagógusok közös munkájának köszönhetően létrejött, egyelőre családok és osztályok számára meghirdetett többórás élménycsomag, melynek egyik szülőatyja Éliás István főosztályvezető, egyedülálló projektnek számít a hazai muzeológiai gyakorlatban. A művészetpedagógiai jellemzőket, módszereket szem előtt tartva, a gyermekek számára magyar múzeumban eddig nem látott, speciális helyszínt teremtve, bátor és egyben kreatív kísérlet egy felnövekvő generáció kinevelésére, az analizálás, az önálló gondolkodás és az asszociáció képességével kínálva meg, vértezve fel, engedve útjára.
A pár óra alatt létrejövő kiállítás, bár minden esetben ugyanazon téma kapcsán és ugyanazon felhasználható tárgyakból születik, mindig más lesz és mindig egyedi, ezáltal minden alkalommal kortárs és valós képet rajzolva arról, hogy egy múzeumi narratíva miként szabható át a mára, hogyan lehet bármilyen témát a jelenhez kötni, és milyen csodálatos az útja annak a hivatásnak, amit úgy nevezünk, kurátor. A megafoglalkozás során a gyermekek rajzolhatnak, álomvédő amulettet fűzhetnek, mesélhetnek egymásnak álmaikról, átadhatják élményeiket társaiknak, és már ez a többórás valós együttlét is tapsot érdemel a 2020-as években, nemhogy az érzékenyítés a múzeum, mint közösségi színtér iránt. A gyerekek minden alkalommal másként szelektálnak, hol a tárgyi kultúra, hol a mindennapi szokások, hol a rítus, hol az apró mozzanatok alapján, és az indirekt téma - az alvás, az álom - így teremt átjárót a majdani gyerekmúzeumba, egyszersmind épít hidat a jövő értőbb, érzékenyebb múzeumlátogatói attitűdje felé.
forrás: Néprajzi Múzeum
A játsszunk muzeológust, kurátort alcímet is bátran magáénak mondható program lezáró szakaszának feladata a raktár anyagaiból egy saját kuckó kialakítása, melyben zene és mese után mindenkire az vár, amiről egészen addig meséltek, beszéltek, rajzoltak: az álom. És talán fejük felett az imitált csillagpalástos éggel, a gyermekek a bevezetésben elképzelt, A kis herceg ihlette gondolatokkal vágnak neki az éjszakának, a kaland után egy újabb kalandnak, melyben bármi megtörténhet velük, melyben lehetnek híres muzeológusok, régészek, álomkutatók, lehetnek űrhajósok és tűzoltók, lehetnek felfedezők, utazók, és lehetnek kishercegek. Megszelídíthetik a világot, megszelídíthetik a múzeumot, megszelídíthetik az álmokat.
Ráadás a csodában a reggel, amikor még van mód, idő és kíváncsiság beszélgetni arról, ki mit álmodott, kinek hogyan telt az éjszakája, kivel mi történt az álmok csodaországában. Kommunikáció, érzékenyítés, értő figyelem, önkifejezés, csapatban létezés, önérvényesítés, alkotás, analizálás. Ez mind egyetlen éjszaka alatt bekerülhet a gyermekek hátizsákjába, ez mind kísérheti őket az úton, melyen csak nemrég indultak el, és melyet úgy hívnak: élet.
A Néprajzi Múzeum mindezekre tanít. Talán ezeknél még sokkal többre is. Subán alvásra, pihenésre pásztorbotnak dőlve, buszülésen szunyókálásra, függőágyban bóbiskolásra, kuckóépítésre kalákában. Egy félig kész kiállítás befejezésére, pár órára muzeológussá válásra, játékos kutatómunkára, a liget madaraival együtt ébredésre egy vadiúj kiállításban. A falon pedig csupa-csupa hátizsákba való szép gondolat: Én Istenem, Jó Istenem, becsukódik már a szemem, De a Tiéd nyitva, Atyám, amíg alszom, vigyázz reám! Ki korán kel, aranyat lel, Meg is mosakodjál, meg is fésülködjél, Este van, este van, kiki nyúgalomba”, vagy éppen Dunna alatt alszik a rét – illetőleg József Attila álomba ringató sorai a maguk teljességében: Lehunyja kék szemét az ég, lehunyja sok szemét a ház, Dunna alatt alszik a rét, aludj el szépen, kis Balázs.
forrás: Néprajzi Múzeum
És a múzeum kicsit olyan lesz, mint az otthon, hiszen ahol jót alszunk, az a miénk is. A múzeum klassz hely lesz, ahová majd máskor is eljövünk anyával és apával. A múzeum ismerős hely lesz, ahol szabad kérdezni, szabad mesélni, szabad álmodni. És emlékezni. A kis hercegre, meg arra, hogy felelősök lettünk azért, amit megszelídítettünk. Mi megszelídítettük a múzeumot. Meg a tárgyakat. És egymást. És most már felelősek vagyunk a múzeumért, a tárgyakért, és egymásért. És közben rábökünk az égen egy csillagra, az lesz a miénk. Választunk magunknak csillagot. Éjszaka, a múzeumban.
