EN facebook

Lafayette Anticipations, az új kortárs művészeti központ

PÁRIZS

2018-03-17 16:00

2018. március 10-én a Marais negyed szívében nyílt meg a Galerie Lafayette cégcsoport művészeti központja: a nyitó hétvégén zsúfolásig megtelt a Pompidou Központtól néhány saroknyira lévő, egykori ipari épület, rengetegen voltak kíváncsiak Rem Koolhaas és az OMA (Office for Metropolitan Architecture) tervezőiroda első párizsi munkájára, valamint Lutz Bacher amerikai képzőművész franciaországi bemutatkozására.

 

A 9 rue du Plâtre alatti, elegáns homlokzatú épületet 1891-ben tervezte Samuel Mejot de Dammartin, később volt szalmakalap-javító, gyógyszertár és lányiskola is, a közelmúltban pedig egyetemi előkészítőket tartottak itt. A Lafayette Anticipations - Fondation d'entreprise Galeries Lafayette megálmodói nem egy újabb múzeumi ékszerdobozt, sokkal inkább egy multifunkcionális teret álmodtak meg: egy olyan helyet, amely egyszerre támogatja a műalkotások létrehozását és megőrzését, valamint bevonja a közönséget is az alkotás folyamatába. A projekt különlegessége az is, hogy a holland építész és az OMA először dolgozhatott a francia fővárosban, korábban több tervüket – Montparnasse-torony, Les Halles csarnok – sem támogatta a városvezetés.

 

 

 

Az elsőre összetettnek tűnő, heterogén vállalkozáshoz egyszerű, letisztult formát kerestek a Galerie Lafayette vezetői. A 2013 és 2017 között zajlott átalakítás során a rue du Plâtre és a rue Sainte-Croix de la Bretonnerie között létrejött egy nyitott passzázs, amelyen átsétálhatnak a járókelők, ihatnak egy kávét és bekukkanthatnak az aktuális kiállításba is – utóbbit csak akkor, ha a falak éppen lehetővé teszik. Az épület így közvetlen kapcsolatba lép a várossal, észrevétlenül válik a mindennapok részévé, hozzájárulva a kultúra demokratizálódásához. Az 1975-ben alapított OMA hasonló megoldással élt a portói Casa de Musica esetében is, ahol az Auditórium kinyitható, így maga a portugál város válik az előadás díszletévé.

 

 

A párizsi épület több mint egy évszázaddal későbbi újragondolása során – elsősorban műemlékvédelmi szempontokat figyelembe véve – a passzázs mellett a belső udvar került középpontba, 875 m2-en itt jött létre a 18 méter magas, csupa üveg és fém „kiállítótorony”. A toronyban négy motorizált padlót helyeztek egymásra, amelyek önállóan mozgathatók és a meglévő szintekhez igazíthatók. A padozatok innovatív elrendezése 49 térbeli konfigurációt tesz lehetővé, igazodva az éppen aktuális programhoz, kiállításhoz vagy műhelymunkához. Az OMA és Koolhaas nem először játszik a szintek eltolásával, korábban hangsúlyos szerepet kapott a bourdeaux-i lakóház vagy a dallasi Dee and Charles Wyly Theatre tervezésekor is.

 

 

 

 

 

Rem Koolhaas egy korábbi interjúban kiemelte: az épület helye Párizs szövetében nem jelent egyet a csillogással, az intenzív jelenléttel, éppen ez a látszólagos hiány lehet a későbbi igazi erőssége. Amikor a holland sztárépítészt arról kérdezték, hogy milyennek látja az elkészült épületet, Lautréamont bonmot-ját idézte: „szép, mint egy esernyő és egy varrógép véletlen találkozása egy boncasztalon.”

 

 

A Lafayette Anticipations egyfajta „curatorial machine” szerepet is betölt, a második emeleti Le Studiolo a művészek és kurátorok, valamint a látogatók együttműködési tere lesz. Az új központban a kortárs képzőművészet mellett divattal és dizájnnal is foglalkoznak, a multifunkciós tér színházi- és táncelődásokat, valamint koncerteket is befogad. A művészek az alagsori műtermekben a „nehezebb” anyagokkal – fém, fa, festék – dolgoznak, míg az épület tetején a fotó, a légies selyem és a textilek lesznek a középpontban. (A nyitó hétvégén a műtermeket még nem láthatta a közönség.) Koolhaas rajong a napfényért, nagyon fontos volt számára, hogy a 9 rue de Plâtre is világos és fényes, struktúrája pedig könnyen befogadható és transzparens legyen.

 

 

 

Videó a nyitásról: ITT nézhető meg.

 

 

Fotó: Lafayette Anticipations / OMA

 

 

 

beruházás, múzeumtörténet, téma
2018-03-17 11:00
képzőművészet, kiállítás
2018-01-29 12:00