EN facebook

Kriston-Vízi József az idei Éri István-díjas muzeológus

Elismerés

2023-04-19 13:00

A díjat a Pulszky Társaság egyik kezdeményezőjének, alapítójának és kiemelkedő vezetőjének, Éri Istvánnak az emlékére, születésének 85. évfordulója alkalmából alapította a Társaság. A díj bronz plakettjét Szőnyi István szobrászművész készítette. Első átadására 2016-ban került sor, azóta nyolc kolléga kapta meg. Az elismerés az egyesület azon tagjának adományozható, aki hosszabb távon jelentős tevékenységet folytatott-folytat a Társaság munkájában, lényegesen hozzájárulva ezzel egyúttal a magyar múzeumügy fejlesztéséhez is.

 

Az Éri István-díjat kapja 2023-ban

 

Dr. Kriston-Vízi József

 

etnográfus, nyugalmazott főmuzeológus, a Pulszky Társaság Múzeumandragógiai Tagozatának vezetője kapta.

 

Gratulálunk!

 

 

Dr. Kriston Vízi József Pulszky Ferenc-díjas etnográfus, kultúraközvetítő szakember, Pro Ludo-díjas játékkutató. A Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület alapító tagja, választmányi tagja 1991 és 2003 között, főtitkára 1996 és 2003 között. A 2012-ben megalakult Múzeumandragógiai Tagozat egyik kezdeményezője és alapítója, 2019-től egyszemélyben annak tagozatvezetője. Több hazai kulturális és művelődési egyesület aktív résztvevője, 2003 óta az Európai Tudományos Művészeti Akadémia tagja. A Pulszky Társaság folyóiratának, a Magyar Múzeumoknak szerkesztőségi munkatársa volt 1997-től 2003-ig. Munkásságának értékőrző, kultúraközvetítő, közösségformáló érdemeit széles körben elismerik.

 

 

1978-ban végzett a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán. Néprajzosként kezdett dolgozni, majd 1983-tól a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely igazgatója, az intézmény létrehozásában kiemelkedő szerepet játszott. A Néprajzi Múzeum, a nyíregyházi Jósa András Múzeum, majd a dombóvári Helytörténeti Múzeum munkatársa és országos hírű gyűjteménnyé alakító irányítója. A kecskeméti Katona József Múzeumból ment nyugdíjba.

 

 

Önállóan és társrendezőként több tucat sikeres kiállítást jegyez. Száznál több tanulmány és számos önálló kötet szerzője, szerkesztője. A népi játékelmélet európai hírű kutatója, több magyarországi főiskola, egyetem oktatója, munkássága nyomán több oktatófilm is készült. Jelentős szerepe volt egy olyan alternatív közművelődési mozgalom elindításában, amely a vidéki múzeumszakmai, valamint a kultúra érték- és érdekvédelmét szolgáló műhelyek, szellemi központok létrehozását tűzte ki célul. Kezdeményezője a Tiszántúli Múzeumok Programalkotóinak Hálózata elnevezésű, 2005 és 2008 között működő múzeumandragógiai közösségnek, majd aktív tagja a 2009-től indult múzeumandragógiai konferenciák rendezői csoportjának. Ezek a lépések alapozták meg a Múzeumandragógiai Tagozat létrehívását 2012-ben, amely Múzeumandragógiai Konferenciákat, Műhelynapokat, zöld múzeumi törekvéseket támogató programokat szervezett. Jelenleg is a tagozat vezetője, szerteágazó munkássága során mindig törekedett a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület és általában a múzeumi szakma, az ott dolgozók érdekeinek, szempontjainak érvényesítésére.

kiállítás, múzeumtörténet, MúzeumTrip
2020-09-07 20:00
felhívás, muzeológia, múzeumandragógia, #muzeumokajovoert, műhely, Pulszky Társaság, természet
2020-10-30 07:00