Dr. Kresz Mária, vagy, ahogy nevezték, Panni néni idén 100 éve született, és 30 éve halt meg. A kerámiakutatás korszakalkotó szakértője volt, emellett a gyerekjátékok, viseletek és a szokások tanulmányozásában is kiemelkedő szerepet játszott néprajzkutatóként. Rá emlékezik a Hagyományok Háza a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban az augusztus 24-ig látogatható nagyszabású kiállításával.
A kiállítás széleskörű betekintést nyújt a Munka Érdemrend ezüst és arany fokozat, valamint a Györffy István-emlékérem tulajdonos néprajzkutató életébe. Az érdeklődők többek között dr. Kresz Mária családját, kutatásait, a fazekasokhoz kötődő kapcsolatát, a néprajzi kutatásokban való elméleteinek, koncepciójának kidolgozását láthatják. Emellett megismerhetik – a kiállított tárgyakon és dokumentumokon keresztül – a nevéhez fűződő zsűrizéseket, a Népművészet Ifjú Mestere és a Népművészet Mestere cím ötletadójának koncepcióját, és a „népi iparművész” fogalom megalkotójának munkásságát.
A tárlat előkészítésére Magyarországra érkezett Kresz Mária Angliában élő lánya, Márkus Piroska, aki így emlékezik édesanyjára: „Jóllehet nem vagyok néprajzos, de édesanyám munkásságát jól tudtam követni. Tanúja lehettem Panni néni szabadegyetemének, ahogy a kollégák azokat a beszélgetéseket nevezték, amelyek részben a Néprajzi Múzeumban, részben pedig a mi lakásunkban folytak. Nagyon sok fiatal iparművészt és néprajzost láttunk így vendégül, akiknek édesanyám akár hajnalig is beszélt a magyar kerámiakultúráról és hagyományokról. Erdélyben gyakran megfordult, az egyetem után diplomamunkáját a kalotaszegi Nyárszón írta, ahol az erdélyi magyar gyereknevelést tanulmányozta. Nővéremmel Felvidéken is járt.”
A kiállítás a Néprajzi Múzeummal, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeummal és a székesfehérvári Szent István Király Múzeummal együttműködésben valósul meg. A kiállításon a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumból származó kerámiák mellett a szentendrei Skanzenből a teljes Veleméri-völgyi edénysorozat, a Néprajzi Múzeumból fotódokumentáció, szintén a Skanzenből papíralapú gyűjtési anyaga, valamint az általa gyűjtött textilek, Fehérvárról pedig a könyvtárából származó könyvei tekinthetők meg. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás kurátora Pölös Andrea.
Nyitva tartás: Keddtől szombatig, 10-18 óráig.