A zalaegerszegi Göcseji Múzeum munkatársai a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján nyílt napon várták a közönséget és a középiskolai diákságot a tematikus kiállítóhelyen.
Zalaegerszegen a Mártírok úti épület, ami egykor szebb napokat látott, eredetileg bérházként épült, ahol családok élték a mindennapokat, a hátsó kertben gyerekek játszottak. De 1950-ben az Államvédelmi Hatóság elfoglalta a házat, és egészen 1956-ig itt működtette a Zala megyei parancsnokságát.
Öt éve a már funkció nélküli épület alsó két szintjét a Göcseji Múzeum a Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelyévé alakította át. Emléket akart állítani a város mindazoknak, akik a diktatúra következtében életüket vesztették, akiket a politikai rendszer hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított, akiket vallattak és kínoztak, akiket megbélyegeztek, kirekesztettek vagy börtönbe zártak. Emlékhelye ez a ház mindazoknak, akiket csoport- vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek, akiket megfosztottak a szabad cselekvés lehetőségétől.
Az ötvenes években a ház fogdaként működött, a letartóztatott személyeket ide hozták kihallgatásra, hogy különböző módszerekkel vallomásra bírják őket. Így a ház „csak” egy átmeneti helyszín volt, a megkínzott embereket néhány nap elteltével továbbszállították. Ebben az eredeti környezetben, mintegy 80 négyzetméteren rendeztük be az emlékhelyet. A földszinten a portásfülke látható, a félemeleten az ügyeletes tiszt szobája tekinthető meg korabeli enteriőrrel és dekorációval. Az alagsorban pedig a zárka található, a kínzó- és vallatóterem szomszédságában. A kiállítás koncepciója az volt, hogy három konkrét zalai személy sorsának és megpróbáltatásainak megismerésével kerüljön közelebb a látogató az ötvenes évekhez.
Ha belegondolunk, a mostani tizenéves generáció nagyszülei még gyerekek voltak annak idején, így nem biztos, hogy a családi történeteket első kézből megismeri egy érettségi előtt álló diák. De ha a tárlaton meghallják mondjuk Hári Margit középiskolás diáklány tragikus sorsát, máris megérinti őket a kor szelleme, és tovább látnak a történelemkönyvekben olvasott esetenként szárazabb tényeken. A bevezető foglalkozásokon, érzékenyítő programokon a múzeumpedagógusok mindig párhuzamot vonnak a mai diákság és az ötvenes években élt emberek életével. A fiatalok meglepődnek, ha szembesítjük őket azzal, hogy besúgó sokszor abból is könnyen lehetett, aki valójában ellenkezett, de megzsarolták a családtagjaikkal vagy a szerelmükkel. Hitetlenkedve hallgatják, hogy a rádióból mindössze két adás szólt, ahol fülbemászó dallamok és propagandaszöveg tévesztette meg a társadalom nagy részét.
Megilletődnek, amikor hallják, hogy szappanhoz vagy dohányáruhoz a feketepiacon lehetett hozzájutni, akár annak árán, hogy a jegygyűrűjét adta valaki ezekért a portékákért cserébe. De a félelem és a megfigyelés fogalmak is új értelmet nyernek, ha a diákok részt vesznek egy ilyen foglalkozáson. A ráhangolódást és megértést jellegzetes tárgyak, vizuális effektek és hanganyagok is segítik.
Az egyik felnőtt látogató meg is jegyezte nekünk: érkezéskor a diákok csicseregve és nevetgélve jöttek az emlékhely felé, de elgondolkodva, a bemutatott emberek sorsát átérezve mentek vissza a középiskolákba. Bízunk abban, hogy akár a történelem érettségire való felkészülésben is segítséget nyújt az itt eltöltött idő, és ha igen, már akkor megérte a kiállítótér kialakítása és a múzeumpedagógusaink lelkiismeretes munkája.
