Sokakat foglalkoztat, mi történik a tavaly december óta zárva tartó Néprajzi Múzeum falai között. Miközben a hagyományos működéstől eltérő, nagyszabású költözéselőkészítési munkálatok töltik ki a hétköznapokat, a múzeum fontosnak érzi, hogy kiállítások híján is hírt adjon magáról, ezért betekintést enged a zárt ajtók mögé.
A kívülről csendesnek tűnő Kossuth téri épületben mindenhol – így a korábbi, jól ismert kiállítási terekben is – gőzerővel folyik a műtárgyak költözésének előkészítése. Minden műtárgy azonos bánásmódban részesül: mindet kézbe kell venni, megtisztítani, azonosítani, befotózni, akár egy egyedi, óceániai darabról beszélünk, vagy a hatalmas kerámiagyűjtemény több száz bokályáról. A nagyságrendet elképzelni is nehéz: körülbelül 250 000 tárgy, valamint az archívumi adattárban őrzött dokumentum, fénykép és negatív fog megmozdulni a következő időszakban.
A muzeológusok, állományvédelmi szakemberek, nyilvántartási dolgozók, gyűjteménykezelők csoportjai szoros együttműködésben, feszes projektterv mentén dolgoznak. „Az elmúlt egy év során már százezernél is több műtárggyal kerültek közvetlen kapcsolatba munkatársaink.” – mondja Kemecsi Lajos főigazgató. „A tárgyak kibomlanak a gyűjteményekből, s bár jelenleg nem feledkezhetnek bele a muzeológusok a kutatómunkába, több felmerülő kérdés tisztázására is lehetőséget ad a feladat.”
A műtárgyvédelem is kiemelt szerephez jut. Csont, fa, kerámia, fém, bőr, emberi haj gyakran egy műtárgyban vagy műtárgy-együttesben egyszerre van jelen, ami hatalmas kihívás a szakembereknek. Figyelembe kell venni minden egyedi sajátosságot, különösen, ha a szerkezetükben is meg kell, hogy erősödjenek a tárgyak ahhoz, hogy egyáltalán mozdíthatók legyenek.
Számokban
„Elhasználtunk majdnem 200 csomag pormaszkot, 550 pár gumi- és cérnakesztyűt, 1 000 négyzetméter molinóvásznat és duplaennyi műanyag takarófóliát. Megmásztunk fejenként 2 400 lépcsőfokot és megittunk úgy 660 csésze kávét.” – foglalja össze az elmúlt egy évet számokban Schleicher Veronika, a Gyűjteményi Főosztály vezetője. „Csak idén 110 000 műtárgyra került fel QR kód, és legalább 46 000 digitális fényképfelvétel készült el. Mechanikusnak tűnő, „favágó” munka zajlik, miközben lehetséges, hogy olyan tárgyakat veszünk kézbe, amelyek 40 éve mozdulatlanul pihentek.” – teszi hozzá.
Természetesen szebb lenne, ha a múzeumban nyíltabban, a közönséget is közelebb vonva tudnák bemutatni, mit hogyan csomagolnak. Azonban sajnos ezt az utolsó négyzetcentiméterig beépített terek nem teszik lehetővé, megoldhatatlan, hogy a nagyközönség számára transzparenssé váljon ez a munkafázis.
Nyilvánosság és szakmai munka
„A komoly megterhelést jelentő kihívások mellett jelen szeretnénk lenni a közéletben és a szakmai-tudományos közegben is.” – mondja a főigazgató. „A nagy kulturális fesztiválokkal az elmúlt években sikeresen működött együtt a múzeum. A Művészetek Völgyében a saját múzeumi udvarunkban, az Etno Ligetben a készülő kerámiatér koncepciójával ismerkedhetett a nagyközönség, a Sziget Fesztiválon pedig a Sátor Határok Nélkül kiemelt programhelyszínt koordinálták szakembereink, amely a jelenkor társadalmi jelenségeire reflektáló kínálatával sok ezer érdeklődőt szólított meg.”
A Néprajzi Múzeum emellett ez év őszén négy kiadványt is megjelentetett, mind mögött fontos tudományos feltáró munka áll. A Néprajzi Értesítő XCIX (2017) a múzeum immár kilencvenkilencedik alkalommal jelentkező évkönyve. Szarvas Zsuzsa főigazgató-helyettes szerkesztésében a legújabb kiadványt elsősorban a 2016-ban elhunyt Hofer Tamás, az intézmény egykori főigazgatója emlékének szentelték. A Műtermi fotózás Békés megyében (1872–1921) c. kötet a vidéki fényképészműtermek Néprajzi Múzeumban fellelhető anyagából ad válogatást Bata Tímea muzeológus szerkesztésében. A 19. század végének zsánerképei és a 20. század első évtizedeit reprezentáló műtermi fotók az életúthoz, a közösségi élethez, a háborús korszakhoz kapcsolódnak, és a fényképész műtermek sajátos világát is bemutatják. A Pamutkendő, vasfazék, fajansztányér c. tanulmánykötet Granasztói Péter szerkesztésében a múzeum kutatási programjának eredményeit foglalja össze, és a magyarországi tárgykészítés és fogyasztás gyári és kézműves, használati, társadalmi és gazdaságtörténeti sajátosságait mutatja be.
Az állandó kiállítás előkészítésével összefüggésben a múzeum kutatói összeállítottak egy fordítás kötetet is a legfrissebb nemzetközi szakirodalomból válogatva, Többszólamú múzeum. Néprajzi múzeumi dilemmák a 21. század elején címmel. A kötet tanulmányai a kortárs néprajzi muzeológia fontos csomópontjait jelölik ki. A szövegek elemzik a kulturális antropológia és a néprajzi múzeumok kapcsolatát, a társadalmi múzeumok szerepét, a kortárs tárgykultúra sajátosságait, illetve a néprajzi tárgy jelentésmezőinek változását. A különböző nézőpontokat tükröző elméleti megközelítéseket konkrét kiállítások kurátori praxisainak bemutatása egészíti ki. A kötet látlelet korunk – elsősorban néprajzi – múzeumokat érintő problémáiról, amelyet haszonnal forgathatnak múzeumi szakemberek, néprajzosok, antropológusok, társadalomtudósok, egyetemi hallgatók, de a múzeumok átalakulása iránt érdeklődő nagyközönség is.
Óriási felelősség
„Óriási felelősség, hogy a Néprajzi Múzeumban 150 éve gyűlik az anyag és az információ.” – folytatja Schleicher Veronika főosztályvezető. „Folyamatos gondozással olyan színvonalon kell mindent megőriznünk, hogy lehetőségünk legyen időről-időre új hangokkal és eszközökkel megszólaltatni. Időről-időre új igények, kérdések fogalmazódnak meg a társadalomban, sőt, maga a múzeum is generálhat ilyeneket, de ehhez megfelelő állapotban és színvonalon kell tartani a gyűjteményeket. Ráadásul vannak az örökségünk iránt elkötelezettek, akik a gyűjteményeket kulturális génbanknak tekintik, ők nálunk találják meg a hiteles forrást, a megoldásokat.”
És mi történik a Kossuth téri épületen kívül?
A Néprajzi Múzeum új Gyűjteményi Központja a Szabolcs utcában lassan elkészül. A világszínvonalú bázison a raktári funkciót hatékony helykihasználást biztosító korszerű tárolási rendszerekkel több mint tízezer négyzetméteren alakítják ki. Eközben egy nagyszabású rendezési munkálat fejeződött be Törökbálinton, a Néprajzi Múzeum 3 egységből álló jelenlegi külső raktárbázisán. Kőszegi Gábor muzeológus elmondja, hogy itt található többek között a teljes bútor és világítóeszköz gyűjtemény, a rítus és szokásgyűjtemény és az egyházi gyűjtemény darabjai, de a mesterséggyűjtemény, építkezésgyűjtemény, közlekedés gyűjtemény tárgyait is itt őrzik immáron három évtizede. Az elmúlt időszakban több mint 13,000 tárgyat készítettek fel a szakemberek a költözésre. A muzeológus különlegességeket is mutat: komplett vásári lovas körhinta, szekerek, egy fatörzsből kivájt, közel 7 méter hosszú bödönhajó várja a költözést letakarva, a portól védve. A hajónak és társainak is már maga a súlya is veszélyforrás, illetve az érzékeny faanyag a páraváltozásra is gyorsan reagál, ezt rendszeresen ellenőrizni kell. „Nem látványos, de annál fontosabb munka.” – fogalmaz Kőszegi Gábor.
Miközben tehát a hatalmas kihívást jelentő költözés előkészítése zajlik, a háttérben folynak a jövő állandó tárlatait életre hívó tudományos munkálatok is. A városligeti új épületben tervezett 3 000 négyzetméteres bemutató tér - amely a korábbi alapterületének háromszorosa lesz – korszerű szemléletű, nagyszabású, látogatóbarát állandó kiállítás létrehozására kínál lehetőséget. A többszörösen rétegzett munkálatok eredményességét az ott megnyíló tárlatokat megismerve ítélhetik majd meg a látogatók.
