A Himnusz születésének 203. évfordulója alkalmából egy hetes programsorozattal ünnepli a magyar kultúra napját Debrecen. A rendezvényekről a Déri Múzeumban tartott tájékoztatón hallhattak a sajtó képviselői Puskás István kultúráért felelős alpolgármestertől és a múzeum igazgatójától.
Angi János múzeumigazgató elmondta, a város valamennyi gyűjteményéhez hasonlóan a magyar kultúra napján a Déri Múzeum és tagintézményei is díjtalanul látogathatók. A múzeumban emellett irodalomtörténeti érdekességeket, Kölcsey Ferenc pipáit is megtekinthetik a látogatók.
A családi hagyomány szerint Kölcsey Ferenc halála után minden családtag választhatott tárgyakat emlékül. A költő pipái Mihály nevű testvéréhez kerültek, s az ő ágán öröklődtek tovább. Egyik bizonyság erre a legnagyobb pipa fém borítására írt szöveg: „A hálás örökösök emlékül id. Kölcsey Mihály úrra”. Ezek szerint Mihály örökösei hálával emlékeztek apjukra, akinek különösen kedvesek lehettek ezek a pipák.
A másik bizonyíték, hogy a pipák utolsó előtti tulajdonosa Dadányi Johanna, Kölcsey Klára és Dadányi Sándor lánya volt. Johanna és testvére, Sándor nagyon közel álltak az ajándékozó Fazekas István édesanyjához, Dadányi Dórához, mivel féltestvérek voltak. Amikor Fazekasék 1988-ban meglátogatták Hannát, átadta nekik a pipákat, mivel a testvére már nem élt, és sem Hannának, sem Sándornak nem volt gyermeke.
Az ajándékozó leszármazott jelenleg is Amerikában él családjával. Fazekas István 2025. december elején kereste meg a Déri Múzeumot, mert mint mondta, Kölcsey Ferenc pipáit méltó helyen szeretné elhelyezni. A múzeum nagy örömmel fogadta az adományt, amely január 17-től 25-ig a Déri Múzeum kupolájában lesz látható. Ezt követően majd egy, a múzeum új szerzeményeit bemutató különleges tárlat részeként csodálhatják meg a látogatók tavasszal.
Az intézmény igazgatója szólt arról is, hogy Nyolcak és aktivisták címmel a modern magyar művészet jeles alkotóinak műveiből nyílik kiállítás a stuttgarti Liszt Intézetben a magyar kultúra napján. A Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Stuttgart, a Déri Múzeum, és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata által közösen rendezett tárlaton húsz művész – köztük Kassák Lajos, Czóbel Béla – műveit mutatják be 2026. április 3-ig.
A Déri Múzeum hunkori régészeti leleteit is kiállítják a Magyar Nemzeti Múzeumban január 23-án nyíló, Attila című kiállításon. A hunok királyát az elmúlt 40 év legjelentősebb, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő tárlata 13 ország 64 múzeuma 400 műtárgyával idézi meg.