Kazinczy szülőföldjén vendégeskedik Móra

Szathmáry-Király Ágnes
2018-03-14 18:00

A Móra Ferenc gyermekverseit és mesevilágát 21. századi formában interpretáló kiállítás – Szeged, Kecskemét és Makó után – Sátoraljaújhelyen, a Petőfi Irodalmi Múzeum filiáléjában mutatkozik be. A vándortárlat nem az életutat mutatja be. Hagyja, hogy az író valljon önmagáról benne.

 

Móra Ferenc műveit nem kell leporolni. Szövegei ma is élnek: verseit és prózarészleteit tízesével olvassák az alsós évfolyamok az iskolákban. Inkább csak az maradt eddig rejtély a gyerekek számára, hogy ki volt valójában az a bácsi, aki ilyen mókás, bájos, szeretetteljes módon hozza közel hozzájuk a természetet, eleveníti fel letűnt korok gyermekkori hangulatait. A tankönyvekben közölt önéletrajz és a szépia portré alapján nehéz elhinni, hogy a komor arcú, tekintélyt parancsoló férfi tollából született meg többek között a csókai csóka és Csilicsali Csalavári Csalavér története. Hol az a csintalan tekintetű bácsi, akivel együtt lehet zengeni az ABC-t, vagy harsányan nevetni a kivagyi zsiráfon? Erre ugyanis csakis az apaságban már edződött nagyapák képesek. Tudva ezt, a szegedi múzeum a Móra-nagypapát kérte meg, hogy a tankönyvírók helyett saját szavaival mutassa be azt az énjét, akiről maga is úgy véli: „én, id. Ferenc olyan jól nevelt nagyapa vagyok, akihez foghatót még eddig nem ismert a pedagógia”.

 

Móra maradandó „szappanbuborékai”

A kiállításban – amit a kurátorok mesebirodalomnak neveztek el – nincs moderátori szöveg, csak örökérvényű Móra-idézetek: vallomások és műrészletek. Így nyer bizonyítékot, hogy teljesült a tárlat mottójául választott írói vágy: „Szeretném megmutatni az embereknek, hogy tudok én olyan szappanbuborékot is fújni, amelyik megmarad.”

Az alkotói tevékenység elismeréseként egy stilizált szappanbuborék-matricát hagyhat a falon bárki. Persze csak abban az esetben, ha egyetértenek azzal, hogy Móra nem csak pillanatnyi csapdába ejtette a levegőt, hanem örökérvényű kulturális „igazgyöngyöket” hagyott hátra. Ragasztani, írni, kéznyomot hagyni a hófehérre meszelt felületen csibész dolog. Ebben a csínyben csak egy igazán jófej nagyapa lehet a partner, aki szereti a színeket és a vidámságot – ez utóbbit akkor is, ha önirónia szülte! A szivárvány színeiben játszó szappanbuborékok a kiállítótérben piros, kék, zöld, lila Móra-szállóigékké pattannak szét, és válnak olvashatóvá a falakon. Lepkehálóval indul begyűjteni őket Panka és a Vadember, azaz az író szelíd, jó lánya és ördögbőr, rosszcsont unokája. Ők azok, akik végigvezetik a látogatókat ebben a tárlatban. Nem kell, hogy a vendégek árnyékként kövessék a két családtagot, hiszen ők maguk az árnyak a fehér falakon. Pajkos viselkedéssel jelzik a mesebirodalomba lépőknek: próbáljanak meg újra gyerekek lenni, ha azt akarják, hogy a dolgok a kiállításban értelmet nyerjenek. A padlóra installált cipőtalpaikat követve ismerhető meg a polihisztor valamennyi arca. Hiszen Móra egyszerre volt író, költő, hírlapíró, régész, könyvtár- és múzeumigazgató. Egy olyan sokoldalú személyiség, aki valamennyi szakmáját ugyanolyan lelkiismeretesen végezte, mint a nagypapaságot, amely szerepben a legkevésbé ismertük eddig.

 

 

 

Színes és játékos mesebirodalom

Mintha egy gazdagon illusztrált, színes, 3D-s leporelló mesekönyv lenne maga a kiállítás. A papírlapok a meszelt falak, rajtuk a tartalmukban is színes szövegek – amelyeket eddig inkább csak feketével szedve olvashattunk. Pedig így, lilán, zölden, pirosan mennyivel bájosabbak a sorok! A tagolt térben „lapozhatjuk” végig Móra Ferenc három nagy életszakát: a gyermekkorára vissza-visszakacsintó tanítóét, a sokoldalú polihisztorét és a nagyapaságban kiteljesedő apáét. Az író egyik arcát sem a felelősségteljes, komoly oldaláról közelíti meg az összeállítás. A kurátorok nem tolakodtak száraz, az iskolában unalomig ismételt életrajzi adatokkal. Az alkotások közé rejtett kevés biográfiai elemet az író saját szavaival jellemzi. Majdnem minden idézetben ott bujkál az optimista hang, a könnyedség és a humor. Válogatott véleményeiben Móra úgy ruházza fel (ön)iróniáját és a kritikáját, hogy lemeztelenítve azokat se fájduljon bele senki lelke a valóságba.

 

 

A szöveges tartalomhoz minden esetben kapcsolódik valami 19. - 20. századi múltidézés. Általában játékos formában. Lehet palatáblára írni, Bicebóca mankójával szökdécselni és Papírország Mesefájának odújába rejtett korabeli társasjátékokkal versenyezni. A kiállítás minden zugában akard egy felfedeznivaló tárgy, szó, alkotás. Például a Móra-mesebirodalomnak azok a szavai, amiknek a jelentése már nem élő a mai gyerek számára. A rég elavult kifejezéseket, mint a lénia (vonalzó) vagy a kakaskenyér (a „nem, de meg kell enni”-étel) a kurátorok találóan elrejtették a kis bicebócának vitt ajándékok belsejébe. Ami viszont nagyon is élő „probléma” minden generáció számára, az a betűtésztával tálalt paradicsomleves utálata. Itt mégis érdemes leülni az ebédlőasztalhoz, és kirakni Móra véleményét erről a magyaros fogásról. Jó mulatság lesz!

 

 

fotó:Kovács Judit és Szatjmáry-Király Ágnes

kiállítás, látogató, művészet, történelem
2018-03-09 11:40
kiállítás, régészet, természet
2017-10-14 08:00
bővítés, látogató, téma, történelem
2017-08-21 18:30