2020. október 15-én a budapesti Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum kiállítóterében a BarabásiLab: Rejtett mintázatok. A hálózati gondolkodás nyelve című kiállításán került megrendezésre az idei Lépcsőszeminárium harmadik eseménye Változó hálózatok címmel. A beszélgetés során szó esett a tudományok és a művészetek folyamatos megújulásáról, egymáshoz való viszonyaik változásáról és arról, hogy az elmúlt évtizedekben a Barabási Albert-László féle hálózatelmélet hogyan alkalmazta, ötvözte ezen területek eredményeit.
A beszélgetés elérhető a Ludwig Múzeum YouTube-csatornáján:
A Lépcsőszeminárium célja, hogy a különböző szakterületről érkező múzeumi munkatársak kurátorok, múzeumpedagógusok és oktatásban résztvevő szakemberek számára adjon lehetőséget arra, hogy gondolatokat és módszereket cseréljenek, hogy tanulni tudjanak egymástól. Az idei Lépcsőszeminárium sorozat a változás témakörét járja körül, melyet a Ludwig Múzeum a művészetek, a tudomány és az oktatás metszetében a hálózati gondolkodás segítségével a BarabásiLab: Rejtett mintázatok. A hálózati gondolkodás nyelve kiállításán keresztül ragadott meg. De mik azok a hálózatok? Mondhatjuk-e azt, hogy a hálózatok leírhatók és ezáltal állandósíthatók? Vagy akár egy folyamatként, amelyben egyik elem változása magával hozza a következőt, így leírni csak az adott pillanatban észlelhető állapotát tudjuk?
BarabásiLab kiállítása a hálózatelmélet módszereinek segítségével mutatja be azokat a rejtett törvényszerűségeket, amelyek alapján például hasonlóságot találhatunk a magyar művészeti szcéna kapcsolati hálója, a betegségek terjedése vagy éppen a világegyetem titkai között. Ezeket az olyannyira különbözőnek tűnő területeket a változás ténye (is) összekapcsolja. A helyzet különlegességét pedig az adja, hogy ez a természettudományi téma éppen egy képzőművészeti múzeumban kapott bemutatkozási lehetőséget. De vajon mit tanulhatnak egymástól a művészetek és a természettudományok?
Balról jobbra a beszélgetés résztvevői és moderátora: Készman József, Dr. Rohonczy János,
Hemrik László, Somogyi - Rohonczy Zsófia
A Változó hálózatok beszélgetés moderátora Somogyi - Rohonczy Zsófia a Ludwig Múzeum múzeumpedagógusa volt és a résztvevői pedig Hemrik László, a Ludwig Múzeum múzeumpedagógiai osztályvezetője; Készman József, a kiállítás kurátora; és Dr. Rohonczy János, az ELTE- Szervetlen kémia tanszék tanszékvezető egyetemi docense voltak.
A Somogyi – Rohonczy Zsófia által elmondott köszöntőt követően Hemrik László egy bevezető ’akció’ segítségével szemléltette a hálózatok működését. Az akcióban a beszélgetés résztvevői és a közönség voltak a csúcsok és az éleket (matematikai gráfokat) pedig az ismeretségi, szakmai kapcsolatok határozták meg. A hálózati élek pedig fonalak segítségével rajzolódtak ki.
Az első kérdést Somogyi – Rohonczy Zsófia a kiállítás kurátorához intézte, akit a kiállítás létrejöttének mérföldköveiről kérdezett.
Készman József úgy fogalmazott, hogy két folyamat szerencsés, ámde véletlen találkozásából jöhetett létre a Ludwig Múzeum tereiben a kiállítás. Hiszen, egyfelől Barabási Albert-László kereste meg a múzeumot azzal a szándékkal, hogy a BarabásiLab elmúlt 25 évi munkájának, kutatásainak és adatvizualizációinak megjelenítése létrejöhessen. Másfelől pedig a Ludwig Múzeum a korábbi évekhez hasonlóan idén is egy nagy témához kapcsolódóan fókuszált, tematikus tárlatokkal készült és ezzel a témakörrel is egybevágott. Viszont volt egy különbség az eddigi témakörökkel ellentétben, most nem a társadalomtudományok felé, hanem a természettudományok és a tudománytörténet felé nyitott a kiállítás. Szó esett még arról, hogyan változott az elmúlt hónapokban kiállítás képe, mennyire nagy mennyiségű anyag állt a kurátor rendelkezésére és arról is, hogy a vírushelyzet milyen változásokat és újabb témafelvetéseket is hozzáadott a kiállítás végső anyagához. Megvalósult például olyan terem, amely a BarabásiLab víruskutatásaira és nyomon követessel kapcsolatos tevékenységeire épült. A kurátor szerint az előzetes felvetésekhez, tervekhez képest rengeteg minden változott és ez nem csak a kiállított vizuális anyagokra, hanem a feladatok oldására és a munkafolyamatok megvalósítására vonatkozóan is.
A hálózati gondolkodásmód rengeteg területet tud megragadni, feldolgozni és vizualizálni. A következő kérdés így mindenkihez szólt, Somogyi – Rohonczy Zsófia arra volt kiváncsi, hogy a hálózatelmélet komplex fogalma, hogyan jelenik meg a beszélgetésben résztvevők szakterületein belül.
Dr. Rohonczy János a vegyészet példáján keresztül ’A NATURE 150 éve’ címet viselő adatvizualizációhoz hasonlította a kutatók munkáját, mert nem csak a hálózati gondolkodásban kap hangsúlyt a kutatók évszázadokon átívelő egymásra hatása, a publikációk és hivatkozások formájában. Dr. Rohonczy János úgy fogalmazott a tudományos munkában nap, mint nap érzékelhető az oda- vissza hatás nem csupán az írott közlésben, hanem a konferenciákon és személyes kapcsolatokon is kimutatható a különböző iskolák – nagy elmék, gondolkodók – hatásam akik évtizedekre évszázadokra megszabhatják a tudományos fejlődés irányát. De azt is kiemelte, hogy a sejtek szintjén a fehérjék együttműködése a sejtben, a rendkívül összetettet információláncolatok tanulmányozása is hasonlóan működik, amelyet a biokémián belül a molekuláris biokémia kutatja és ezek a szerteágazó, különböző területeken visszatérő kölcsönhatások határoznak meg egy nagyobb viszonyrendszert a hálózatkutatáshoz hasonlóan. Ezen kívül Dr. Rohonczy párhuzamot látott még a preparatív vegyészetben történő szerves anyagok fragmentálása és újjáépítése, valamint a hálózatelmélet mentén az Ízhálózat című munka kapcsán. Továbbá felvetette a vizuális esztétika és a tudományos reprezentáció határainak kérdését.
Készman József kurátor szerint, hasonlóan ahhoz, ahogy Hemrik László a beszélgetés kezdetén leképezte a hat lépés távolság szemlélet segítségével a társas kapcsolatok rendszerét, úgy a megfelelő modellek alkalmazhatóak a természettudományos megközelítésben is, de ugyanez elmondható fordítva, a matematikai modellekkel leírhatóak szociológiai jelenségek is. Erre példának a Művészeti Hálót és a Magyar Művészeti Hálózatot hozta, amelyek nem csupán egy alkotó egyéni életútját, de karrierjének összefüggéseit is megjelenítik. A művészeti hálók a világ részeit összekapcsoló kapcsolatokat és kapcsolódásokat jelenítenek meg, megvalósult művészeti kooperációkon keresztül. Ugyanakkor megerősítik a felvetést, hogy igenis léteznek súlypontok, centromok és vannak perifériálisabb részei a rendszereknek. De megjelenhetnek olyan rejtett összefüggések is a vizualizáció segítségével, amelyeket előzetesen nem feltételeztünk.
Az adatvizualizáció lehetőséget nyújthat arra, hogy egy intézményi rendszeren belül meghatározzák a csomópontokat, lehetséges súlypontokat ugyanakkor azt is, hogy hol helyezkednek el turbulenciák is. A kiállítás kurátora kiemelte, hogy a hálózati szemlélet egy paradigma, egy olyan kutatási módszer, ami lehetőséget kínál arra, hogy ezen a szemüvegen keresztül szemléljük a világot, hogy lássuk a rejtett összefüggéseket és hálózatként értelmezhessük azt. Tény, hogy az elmúlt években univerzálissá kezd válni, de a legtöbb esetben valóban termékeny eredményeket kínálhat, összefüggésekre világíthat rá.
Szó esett még ezen kívül a kortárs természettudományos kutatások nehézségeiről: a szemléltetési kép hiányáról, amelyekkel esetlegesen a kutatók könnyebben megérthetnek bizonyos összefüggésrendszereket. Továbbá arról is, hogy a múzeumi életben, a múzeumpedagógiában is mennyire elengedhetetlen a vizualitás és mégis folyamatosan újra definiálható, más nézőpontból megragadható. A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy ugyanarról a dologról rengeteg féle vizuális megjelenítés is létezhet. azonban vannak olyanok, amelyek zsákutcához vezethetnek.
Éppen ezért fontos az igény az innovációra. A Barabási Albert-László féle hálózati gondolkodás is támaszkodott a korábbi matematikai elméletekre, mint például az Erdős Pál és Rényi Alfréd féle véletlen hálózatok koncepciójára, az a véletlen gráfok előállítására szolgáló modelljére. Azonban az elmúlt 25 év kutatásai, a különböző tudományos és művészeti területek együttműködései lehetővé tették, hogy a hatalmas mennyiségű rögzített adatból előhívják a rejtett jelentéseket.
A beszélgetés alapján megerősítésre került, hogy a tudomány és a művészet korántsem állnak messze egymástól, épp ellenkezőleg. A tudományos megfigyelések képi ábrázolása, nem csupán esztétikai élmény, vagy egy újszerű krossz-diszciplináris paradigma, hanem egy zavarba ejtő kapcsolat a folyamatosan változó és fejlődő szakterületek összefüggésében.
Végül a délutánt Laurie Anderson egyik számával zártuk, aki maga is a művészetek és a tudomány határait szövi össze munkáival.
A borítóképet és a cikkben található fotókat Greilinger Szonja készítette.
