EN facebook

Kályhacsempe 1670-ből

LELET

2017-09-20 19:19

 

 

 

A leendő zalaegerszegi Mindszentyneum területén zajló megelőző régészeti feltáráson augusztus vége óta folyik a munka. Itt Egerszeg várának palánkfalai, vizesárka húzódott egykoron, s külön izgalma azért is van a kutatásnak, mert még soha ekkora területen nem vizsgálódhattak a régészek a múlt emlékei után. Fontos utánajárni a történelem egy-egy mozzanatának, hiszen rengeteg értékes információt rejtenek a leletek, és sok új tényt megtudhatunk Zalaegerszeg középkori és újkori történetéről.

 

 

Múlt héten a Göcseji Múzeum régészei egy 1670-es évszámú, kétfejű sassal dekorált kályhacsempét találtak az egyik leégett épület omladékai között. Ugyanilyen típusú kályhacsempékből állították össze az egerszegi vár akkori birtokosának, Sennyei István veszprémi püspök nagyméretű kályháját a sümegi várban, a püspöki palotában. A korabeli épületből származik a korábban megtalált apró szemű gyöngysor is, de a kályhacsempe és kályhaszem töredékek mellett előkerült még számos, szépen díszített habán kerámia is. Nagy jelentőségű a felfedezés, hiszen a várfalon belül eddig 16-17. századi házat régészetileg még nem sikerült egyértelműen azonosítani, így jó esély van arra, hogy a kora-újkori egerszegi emberek életéről további kutatómunka eredményeképpen még többet megtudhatunk.

helytörténet, műhely, régészet, tárgy
2017-09-14 11:00
látogató, programajánló, régészet, történelem
2017-09-15 09:00