Április 6-án japán művészek képeiből nyílik kiállítás Kecskeméten, a Cifra Palotában. A tárlat Gyokusen Kasagi, Taeko Tsunoda, Shiei Kamano, Rinsetsu Yoshikawa japán képzőművészek alkotásaiból válogat.
A japán festészet technikája és bemutatási módja gyökeresen eltér a nyugatitól. A nyugati művészetben dominálnak az olajjal, esetleg akrillal vászonra, fára festett képek, s a papír alapú akvarellek. Az elkészült munkákat keretbe foglaljuk és a falra akasztjuk, hónapokig, évekig. Ezzel szemben Japánban az 1870-es évek előtt kizárólag papírra vagy selyemre festettek tussal és színes pigmentekkel, melyeket vízzel kevertek, vagy lakkal és egyéb szerves anyagokkal rögzítettek a hordozó felületén. A távol-keleti népek ideografikus írása (egy jel = egy gondolat) következtében a shodō („az ecset útja”), a szépírás művészete és a képek festése sosem vált el egymástól élesen, sőt, gyakran kép és írás együtt alkotja a műalkotást, ahol a poézis és a vizualitás egymás egyenrangú partnerei. A képeket az épületek papír tolóajtajaira (fusuma), paravánokra, legyezőkre festették, ezáltal gyakorlati funkcióval is ellátták őket. Emellett hosszanti, vagy vízszintes papír- és selyemívekre is készültek képek, melyeket hordozóra erősítettek és feltekercseltek. Azokat a műveket, amelyeket egyéni nézegetésre, „vizuális olvasásra” szántak, vízszintes tekercsképekké (emakimonókká) alakították át, míg a magányos vagy társas (akár meditatív) szemlélésre szánt képeket olyan hosszúkás formátumú hordozóra montírozták fel, amelyet a tetején és alján lévő rudak segítségével könnyedén szét- és össze lehetett tekerni, s a falra akasztani.
A kakemono vagy kakejiku (jelentése: a dolog, amit függesztenek) tehát egy olyan japán tárgytípus, ami funkciójában a leginkább hasonlítható az európai festményekhez. Jelentős különbség azonban, hogy míg Nyugaton könnyen hozzászokunk egy-egy kép látásához annak állandó jelenléte miatt, s emiatt szinte elfeledkezünk annak szépségéről, a kakejiku formátumú festményt csak bizonyos alkalmakkor, rövidebb ideig lehetett látni. A beépített szekrényben, feltekert állapotban, császárfa-dobozban gondosan elzárt tekercsképeket a tokonomában (a japán ház fogadószobájának műtárgyak és ikebana-kompozíciók bemutatására alkalmas falfülkében) akasztották ki a lakók és vendégeik örömére. Az ünnepi időszak vagy neves látogatás eltelte után a kép visszakerült őrzési helyére, megóvva annak minőségét és megőrizve a tulajdonosok, vendégek vágyát, hogy egy napon majd újra láthassák a remek műalkotást. A kakemono a montírozás és a festmény együttese. Előbbi úgy funkciónál, akár egy jól megválasztott keret. A dekoratív textil— vagy papírmontírozást az anyagfáradás miatt ötvenévente lecserélik, hogy a kép továbbra is rugalmas, sima és előnyös tulajdonságait kiemelő hordozót kapjon.
A kakemono formátum képtípusai a legszélesebb skálán mozognak: a buddhista ábrázolásoktól és szútraszövegektől kezdve a legkülönfélébb világi táj- és alakos ábrázolásokon át egészen a korra jellemző japán versformákig: a tankáig, a haikuig. Buddha elszenderedése, egy bambuszágról tovaröppenő veréb, egy daru a hold világánál, vízesést csodáló, utazó kínai bölcsek, a szent Fuji hegy fölött elreppenő sárkány, Shōki, a legendás harcos, egy legendás szépség, vagy egy béka loccsanásának zöreje is művészi témául szolgálhatnak – csak a művészi fantázia szabhat határt. Az utolsó példa Bashō híres haikuját idézi a kis békáról, melyben a költő egymásba fonja a mikrokozmoszt és a makrokozmoszt, így teremtve meg a természet harmóniáját. A japán művészetek esetében már a kezdetektől fogva a különböző művészeti ágak egyszerre jelentek meg, ez a szintézis Európában sokáig nem volt jellemző, de a 21. századra általánossá vált. A japánoknál a képi világ és a költészet varázsa egybeolvadt, így jöttek létre olyan kakemonók, melyeken versek és festmények együtt jelentek meg. Ezeket az alkotásokat haigáknak nevezzük, céljuk az, hogy minél erőteljesebb hatást váltsanak ki a szemlélőből, minél nagyobb élvezetet nyújtsanak.
A Kakemono: a felfüggesztett pillanat című időszakos kiállítás 2018. április 6-án délelőtt 11 órás ünnepélyes megnyitója után hétfő és ünnepi nyitva tartás kivételével megtekinthető május 13-ig, naponta 10 és 17 óra között a Kecskeméten, a Cifra Palotában.
Vihar Judit szaktanácsaival írta: Dénes Mirjam gyűjteményi kurátor (Budapest)
