Középpontban a középkor 9. – Jelenben a múlt címmel nyílt kiállítás a BTM Vármúzeumában. A Budapesten folyó építkezések sok esetben olyan területeket érintenek, ahol már a középkorban is álltak egy város (Buda, Pest vagy Óbuda) vagy egy falu házai. Ezeken a helyszíneken a kivitelezés munkálatai előtt régészeti módszerekkel ismerhetjük meg az egykor ott élt emberek életét.
Az Árpád-híd közelében, a középkori Szent László faluban többek között egy elveszített gyűrű és egy maroknyi pénz került elő. Egy csepeli falu határában talán egy építési áldozathoz kapcsolódó szokás emlékeit találták meg a BTM Középkori Főosztályának munkatársai. Budán, a Várhegyen a királyi palota előtere mindig egy különleges helyszín volt.
A telkek mély kutjaiban, gödreiben egy-egy háztartás gyakran kiemelkedő minőségű tárgyai maradtak ránk, a várfalon kívülre kidobált szemétből pedig sok-sok távolról, például Itáliából vagy német területekről, esetleg Kínából érkezett különleges töredék került elő. Az óbudai zsinagóga mellett a 18. századi zsidó közösség emlékeit is megtaláltuk. Az ásatásokon előkerülő állatcsontok részletes vizsgálata megmutatta, hogyan tartották az állatokat vagy milyen betegségektől szenvedtek.
Mindezekről színes, részletekben gazdag képet ad a BTM Vármúzeum 2025. május 4-éig látogatható új időszaki kiállítása.
A tárlat kiemelt tárgyai:
„Cseppes” üvegpohár
A Szent György téri ásatások során előkerült egy sziklagödör, amelyben nagy mennyiségű 14. századi tárgyat találtunk. Köztük – az anyag sérülékenysége ellenére is – nagyobb mennyiségű üvegtöredéket, melyekből a restaurátoroknak sikerült két poharat rekonstruálni. Az egyik egy úgynevezett „cseppes pohár”, mely az oldalát díszítő üvegcseppecskékről kapta a nevét. Nem voltak kifejezetten ritka edények, azonban mégis egy tehetősebb, inkább városokhoz kapcsolódó tárgytípusról van szó. Számos alakban és méretben találkozhatunk velük. A Szent György téren előkerült darab közel átlátszó, színtelen üvegből készült, amely Itália (velencei műhelyek) felől terjedt el egész Európában.
Nemcsak a pohár formája, de az oldalán megjelenő cseppek alakja és mérete is segít a tárgy korának meghatározásában. A most előkerült tárgy hengeres formája, enyhén kifelé hajló pereme és a cseppek erősebben kihúzott, hegyes formája is a 14. századi készítést támasztja alá.
Szöveg/régész: Magyar Eszter
Lelőhely: Bp. I. Szent György tér
Restaurátor: Tereiné Toronyi Szilvia
Fajansz csésze
A 2023-as Szent György téri ásatás alkalmával, egy törökkori gödör feltárása során előkerült egy csésze. Egyik fele a gödör közepén, míg másik része majdnem az alján látott napvilágot, csupán egy kis peremszakasz az, melyet a restaurátoroknak kellett kiegészítenie. Ezek a vélhetően perzsa területen készült 17. századi darabok a kínai porceláncsészéket utánozták, de minőségben azoktól elmaradtak.
Ezen a darabon is jó látható, hogy a kék festés elmosódott, a külső oldalán 4 stilizált virág díszíti. A csészék alján rendszeresen megjelennek műhely/mesterjegyek. Egy részük a bonyolultabb kínai írásjegyeket utánozza, a legtöbb esetben csak pár vonással vagy akár csak egy folttal találkozhatunk. A Szent György téri csésze esetében is csak 2-3 vonal látható.
Szöveg/régész: Magyar Eszter
Lelőhely: Bp. I. Szent György tér
Restaurátor: Nuber Noémi
Hörcsög
A régészeti állattani kutatások egyik legizgalmasabb feladata az állatbetegségek nyomainak felismerése és ezek értelmezése. Ezek sosem tükrözik az állatokat érintő összes lehetséges betegséget és traumát, mivel a régészeti leletek között csak olyanokkal találkozunk, amelyek a csontokon és fogakon is nyomot hagytak.
A Római Birodalom bukása után, sok egyéb mellett, az állatorvoslás tudománya is lényegében elveszett. Az állatok gyógyításával a középkorban nem foglalkoztak (kivéve a drága egyedeket, mint pl. vadászmadarakat, vagy értékes lovakat, amelyeket azért megpróbáltak kezelni), lelketlen lényként a sorsukra hagyták őket, súlyosabb esetben pedig kényszervágást alkalmaztak. Értelemszerűen a háziállatoknak jobb esélyeik voltak a gyógyulásra a vadon élőkkel szemben, amelyeknél súlyosabb betegség vagy sérülés esetén a zsákmányszerzés vagy a menekülés lehetősége, és ennek megfelelően a túlélés esélye is minimálisra csökkent.
Ennek tudatában különösen érdekes a bemutatott 14-15. századi hörcsögmedence, amelyen egy ficam (a combcsont kiugrott a medence ízületi vápájából) következtében kialakult álízület nyoma látható. Rejtély, hogy milyen hatásra ficamodhat ki egy ilyen apró állat combja, és még nagyobb kérdés, hogy zsákmányállatként hogyan élhette túl ezt a traumát legalább addig, amíg az álízület kialakult. Nem zárható ki annak a lehetősége, hogy házi kedvencként tartották, így nyílt lehetősége a gyógyulásra.
Szöveg: Daróczi-Szabó László
Lelőhely: Bp. XIII. Népfürdő u. 47.
Régész: Benda Judit
Korcsolya
Ló és szarvasmarha hosszúcsontból készült korcsolyákat már a bronzkortól kezdve ismerünk. Ez a különleges tárgycsoport elsősorban települések feltárása során kerül elő. Nem csak a kikapcsolódás, játék eszközei voltak, a téli közlekedésben is szerepet kaptak a különböző történeti korokban. Korcsolyákat ismerünk középkor ábrázolásokról, de az Eddákban (középkori skandináv mondák) is említenek korcsolyázókat, a németalföldi Szent Lidvina sérülése pedig épp a korcsolyázáshoz kötődik.
A források és régészeti leletek mellett néprajzi gyűjtésben fennmaradt csontkorcsolya is ismert, amelyeket még a 20. század első felében is használtak. Volt, amikor úgy használták a csontkorcsolyákat, hogy egyszerűen csak rájuk álltak, ilyenkor nem volt szükség furatokra a korcsolya rögzítéséhez. A tárgyak nagy részén azonban a rögzítéshez kötődő lyukak figyelhetőek meg. A korcsolyák elülső részét gyakran hegyesre alakították, a “talpukon”, ahol a jéggel érintkeztek, jellegzetes hosszanti irányú csíkozódás, fényes felület figyelhető meg. Hasonló nyomokat viselnek magukon azok a csontok, amelyeket szántalpként azonosíthatunk.
Szöveg/régész: Font Ágnes
Lelőhely: Bp. III. Lajos u. 163. - Óbudai Zsinagóga
Lábas töredéke
A mai lábasokkal ellentétben, a középkorban ez az edénytípus még megfelelt a nevének: kis lábakon állt, ami megkönnyítette azt, hogy nyílt tűzhelyen főzzenek benne. Több formája létezett: kis, gömbölyded, bögrére hasonlító, hurkafüllel megfogható darabok, vagy laposabb, szélesebb, tál alakú változatok. Ez utóbbiak hengeres, lyukas nyelébe farudat lehetett illeszteni.
A kiállításon látható kis, állatfejet formázó, zöld mázzal borított töredék az edény magasra felemelkedő, szinte függőleges nyele volt. Egy kerek, magas oldalú, három apró lábon álló, tál alakú testhez csatlakozott. A 13. század végén – a 14. században a városok gazdagabb háztartásaiban használtak hasonlóakat. Osztrák területen lévő fazekasműhelyben készült, s mint ilyen, nem számított tömegárunak. Érdekesség, hogy az itt előkerült példány közeléből többet is ismerünk, Dísz téri betemetett kutakból, hulladékgödrökből sikerült feltárni hasonló darabokat és egy teljesen ép edényt.
Szöveg/régész: Tóth Anikó
Lelőhely: Bp. I. Dísz tér 17.
Majolika padlótégla Mátyás király palotájából
A 15. század közepén, a korai reneszánsz művészet kibontakozásának idején, Rómában és más itáliai városokban nagy építkezések folytak. Az alapozások miatt megbolygatott római kori épületek romjai között olykor díszes kivitelű mozaikpadlók is előkerültek, melyeket a korabeli művészek mintául használtak terveiknél. Ugyanebben a korszakban lett egyre divatosabb a 13-14. századból származó dél-itáliai és hispániai padlódíszítési módszer, amelynél a téglákat színes mázas mintákkal festették meg. A két stílus ötvözéséből alakulhatott ki Itáliában a fejedelmi paloták és templomok padlóinak díszítésére a művészi szintű majolika készítése. Mátyás király udvarába is eljutottak finoman festett darabok, talán mintának.
A király kérésére 1480 körül itáliai mintára majolika padlókat készítettek a budai palota dísztermeibe. A padlótéglák helyi agyagból készültek, felületük díszítő-festése és a mázazás minősége is helyi mester munkájára utal. A téglák egy része Mátyás király és Aragóniai Beatrix királyné családi szimbólumait ábrázolták (gyémánthegy, hordó, kút, könyv, üst), más részükön állatok (szarvas, kutya, nyúl) és virágminta látható. A padlótéglák keretezése ugyan igyekszik a római mozaikok meander, koszorú, vagy szalagdíszét utánozni, de a kompozíción látszik, hogy a készítő mester még sohasem látott hasonló ábrázolást. A majolika csempéket a belső udvar dísztermeiben, fogadótermeiben fektették le, csak az udvari emberek szűkebb köre és a király vendégei láthatták. Antonio Bonfini mester, Mátyás király és II. Ulászló király történetírója így írt róla: „A padló többnyire négyszögletű tarka kövekből, néhol földviasszal égetett téglából van kirakva.”
Szöveg/régész: Benda Judit
Lelőhely: Bp. I. Szent György u. 4-10.
Fotók: Keppel Ákos / BTM
