Csongrád – Esztergom, 200 kilométer, még autópályán is - természetesen forgalmi dugókkal tarkítva – több mint 3 óra. Megéri ilyen messze elmenni? Délután tényleg lesz még erőnk és kedvünk játékot fejleszteni? Ez volt hajnali 4:15-kor forró kávéval a kezemben az első két gondolatom. Meg persze, hogy lesz-e elég kávé.
Én már részt vettem áprilisban Múzeumi Játékmustrán (www.muzeumijatekmustra.hu) és amikor haza értem azt mondtam, hogy nem túlzás, az egyik legjobb konferencia/workshop volt, amin jártam. Mennyire sajnáltam, hogy akkor senki nem tudott velem tartani. Ez azért legyőzte az álmosságomat. Összekaptam magam, hogy indulhassunk a kollégákkal Csongrádba.
SPOILER ALERT! Nem csak hogy megérte és volt erőnk játékot fejleszteni, hanem ez egy olyan workshop volt, ahonnan szinte haza kellett minket küldeni, mert még órákat tudtunk volna eltölteni az ötleteléssel - de a 200 kilométer haza felé sem rövidebb.
A délelőtti szekció előadásai kiváló áttekintést adtak magáról a játékról és játékosítás mibenlétéről, alkalmazásáról az alapvetően nem erre szánt területeken, azon belül is a múzeumokban. Ezt kiegészítendő vendéglátóink körbevezettek a múzeumban. Átfogó képet kaptunk a kiállításaikról és jövőbeni terveikről, így a délelőtt megalapozta rendhagyó délutánunkat.
A játékfejlesztés egy számunkra kevésbé ismert helyen egy olyan nem várt élményt és tanulságokat jelentett, amelyre nem is számítottam. Olyan lelkesedéssel és vehemenciával vetettük bele magunkat, mintha tényleg mindjárt látogatók elé bocsájtanánk az ötleteinket. És az elképzelés nem volt elég. Kivitelezni is kellett és ezzel jöttek a megvalósítás során esetlegesen felmerülő és megoldandó problémák. Elképesztő volt, hogy ha így együtt dolgozunk valamin, mennyivel hamarabb jutunk eredményre, hiszen mindenki hozta a saját tapasztalatait, szakmai hátterét, érdeklődését és gondolatait. Az egyikünk felvetett egy problémát, a másik pedig megoldotta. Ezt nevezem hatékonyságnak. Az idő azonban makacs dolog - és relatív is, nekem ugyanis úgy tűnt, mintha csak fél órája vetettük volna bele magunkat – így hát be kellett mutatni a délutáni termést… játszani kellett. Pontosabban játékra sarkallni a másik játékfejlesztő csapatot és nekünk magunknak is játszani. Itt jön az a bizonyos puding mindkét részről.
Természetesen nem alkottuk hibátlant, de nem is ez volt a lényeg. Kreatív, élményt és tudást adó játékok születtek, amelyek a múzeum megismerését és a múzeumban történő hasznos és szórakoztató időtöltést szolgálták, nekünk pedig tapasztalatszerzésre adott teret, hiszen ilyen szemszögből még nem tapasztaltunk múzeumi játékot. Mindehhez egy egészen új alapot adott az, hogy a játékosítást, mint külön területet is megismerhettük a délelőtt folyamán – és már a tavaszi Múzeumi Játékmustrán is.
Én persze kicsit más szemszögből is figyeltem az eseményeket, hiszen jövő év elején nálunk kerül megrendezésre az Esztergomi Játékmustra, így egyből a szervező is felbugyogott bennem. Persze az úttörőknek mindig nehezebb dolga van, mint azoknak, akiknek már van előképük arról, ami velük/náluk történni fog, így okultam is ebből a napból. Történetesen azt, hogy a hozzánk érkező játékfejlesztőknek és nekünk is előnyünkre válik, ha erősek leszünk és bevalljuk, hogy melyek azok a területek, amelyek még fejlesztésre szorulnak, kiknek kell változatos programot kínálni még, hogy élményeik hatására szívesen visszatérjenek hozzánk, vagy esetleg másoknak is ajánlják, hogy látogassanak el hozzánk. Valamint azt, hogy megismertessük a részvevőket azzal, hogy a kiállításon kívül mi áll rendelkezésünkre a játékfejlesztéshez.
A haza utunk is több mint 3 óra volt; mondhatom, hogy szerencsére, mert így volt időnk átbeszélni a napot, hiszen a workshop nem állt meg Csongrádban, haza hoztuk magunkkal és már az autóban születtek az új ötletek.
