EN facebook

Interaktív online zaj. A múzeumok kihívásai és a Múzeumi Játékmustra 2020-ban

JÁTÉK

2020-10-11 07:00

Interaktív online zaj. Ezek a szavak jelzik szerintem a múzeumok kihívásait, amire figyelni érdemes 2020-ban. Vagy talán mondhatnám, hogy a 2020-as években. Ha érdekel, hogy mi alapján jutottam erre a következtetésre olvasd el bevezetést! Ha csak a megfejtése vagy kíváncsi, (és arra hogy hogyan reagálunk ezekre a kihívásokra a Múzeumi Játékmustrán), akkor görgess le a lovagig!

 

Az idei év felerősítette az utóbbi évtizedekben is zajló folyamatokat, és sok egyéb mellett a múzeumoknak is válságot hozott – válságban pedig lehetőséget a megújulásra. A járvány okozta bevételkiesés gazdaságilag padlóra küldött intézményeket, sok Intézményben küzdenek most is azért, hogy ne kelljen kollégákat el bocsájtani, sőt, néhány helyen reális alternatívaként merült föl a kollégák megtartásáért műtárgyak eladásra is. A cél a látogatók elérése, és vissza vagy becsábítása múzeumba, hogy legalább részben pótolni lehessen a kiesett látogatói bevételeket.


Ezzel párhuzamosan zajlik a státuszváltás, ami a bizonytalanságot még tovább növeli. A stabilitást és biztonságot is szimbolizáló közalkalmazotti státuszhoz megszűnik, ami nagyjából a múzeumok piachoz való közelebb kerülését jelenti.


Mondanám, hogy utólag okosabbak vagyunk és láthattuk volna az előjeleket, de szerintem januárban ezt a földcsuszamlás szerű változást még nem láttuk előre. Én biztos nem. Ezzel együtt úgy gondolom, hogy nem új jelenségekről van szó, hanem az utóbbi évtizedekben látott tendenciák gyorsultak fel exponenciálisan. A vírus és a státuszváltás is egy irányba mutat: a látogatókra vagyunk utalva. A múzeumok tudományos kutatóhely-szerepe ebben a folyamatban megint jobban háttérbe szorul, és a kulturális attrakció válik fontosabbá.


A cél tehát a múzeum identitásának megtartása mellett minél több látogató megszólítása, és ezzel együtt a belépődíjakból származó bevételek, támogatások növelése. Úgy gondolom, hogy ők a múzeum legfontosabb tartópillérei: a középső pillér, ami hogyha összedől, akkor a két mellette álló oszlop, a fenntartó és a mecénás/támogató sem valószínű, hogy megtudja tartani az épületet.


A múzeumi intézményrendszer valamilyen formában túl fogja élni a helyzetet, ez szinte biztos. Ahogy az is, hogy nem mindegyik múzeum fogja túlélni.

 

De hogyan érjük el, hogyan tartsuk meg a látogatót? A látogatót, aki szórakozni jön a múzeumba (akár fizikálisan, akár virtuálisan), tehát élményt vár. Komoly kihívás előtt állunk: egy gazdasági válságban, kevesebb pénzből kell több látogatót elérni. Magasabbra került a léc, amit meg kell ugrania a múzeumoknak. Ehhez pedig úgy gondolom, hogy két dolog szükséges: átgondolt stratégia, és a munkatársak folyamatos képzése, a múzeumokon kívüli trendek és módszerek megtanulása és „lefordítása” a múzeumok számára.


Ez utóbbi a célja az idei Múzeumi Játékmustrának, erre építettük fel a program szerkezetét. És ezzel el is érkeztünk a lovagig: nézzük, milyen konkrét kihívásokra reagáltunk!

 

 


Interaktív

 

Néhány évtizeddel ezelőtt a híreket csak olvasni lehetett, a filmeket meg csak nézni, amikor épp adta a TV vagy mozi. Ma már a híreket, megosztjuk, lájkoljuk a virtuális nyilvánosságban, a filmeket pedig akkor indítjuk el vagy állítjuk le, amikor csak szeretnénk. Passzív befogadóból aktív fogyasztóvá váltunk: minden interaktívvá vált.


Ebben a helyzetben kell helytállnia egy intézménynek, ami alapvetően arra épít, hogy megérinthetetlen tárgyakat mutat be egy vitrin mögött. Így nehéz az interakció, de szerencsére erre a múzeumi szakma már régóta reagál.

 

Foglalkozásokkal, tapicskolható tárgyakkal, rengeteg egyéni interpretációs lehetőséggel. És ugyanez a folyamat zajlik le a múzeumi világon kívül is. Ennek egyik példája lehet a mára a filmipart túlnövő videójáték-ipar, vagy az interakciókra építő közösségi média előretörése. És itt vagyunk a témánál: az interakció vonzó, és a játék ezt használja. Saját magad hozol döntéseket, de alakíthatod a végső kimenetelt, és te vagy a főszereplő.


Tanuljunk a játékokból! Használjuk az eszközeiket, hogy élvezetes programot tudjunk létrehozni, hogy megtaláljuk azokat a módokat, amikkel a műtárgy épségének megőrzésével tud a látogató interakcióba kerülni vele! Ez egy olyan terület, ami folyamatosan fejlődik – így nekünk is fejleszteni kell magunkat, ahhoz, hogy lépést tartsunk a múzeumon kívüli élményekkel.


Gondolkodjunk közösen a múzeumokról társasjáték-tervezővel (Győri Zoltán, Győri-Nádai Réka), szabadulószoba-tulajdonossal (Ureczky Balázs), szerepjátékossal (Hartyándi Mátyással), pedagógussal (Váradiné Balogh Beáta) és játékosítás szakértővel (Pusztai Ádám)! Erre Lehetőséged lesz a Játékmustrán. Tanulj tőlük, és fordítsuk le tudásukat a múzeumokra! Ez utóbbi a napzáró kerekasztal feladata lesz.

 

 

Online

 

A tavaszi hullám alatt megtanultuk, hogy mindent lehet online csinálni. És milyen sok lehetőség van benne! Múzeumpedagógia erdélyi csoportnak, online vezetésbe bekapcsolódó ismerős Londonból, akár több múzeum megismerése egy foglalkozás keretén belül. Szerintem csak bele kóstoltunk ezekbe a lehetőségekbe, és ennél még sokkal többet rejt az online jelenlét.


Azt is megtanultuk, hogy mennyi mindent sokkal jobb élőben. A nap végén kikapcsolni a monitort, és kézbe venni egy könyvet vagy borospoharat. Rajzolni, vagy csak firkálgatni. Társasjátékozni.

 

Számomra az egyik és talán evidens tanulság, hogy nem attól lesz online valami, hogy élőben közvetítjük. Nem lehet csak egy közvetítéssel online is emlékezetessé tenni az élőre tervezett programokat. Szükségünk van az interakcióra is, egy kis felüdülésre, mozgásra vagy a képernyő kikapcsolódásra.


Ezért döntöttünk úgy a Játékmustra kapcsán, hogy nem egy élő eseményt próbálunk közvetíteni online, hanem eleve egy online esemény tervezünk, offline elemekkel, sok interakcióval. Előre felvesszük az előadásokat, hogy abban a sorrendben nézd meg őket, ami neked tetszik. Felfedező- és programfüzetet küldünk postán, amiben koncentrációt segítő feladatok vannak, és amit összefirkálhatsz, kiszínezhetsz az előadások és beszélgetések alatt.És segíteni fog abban is, hogy online tudj kapcsolódni a többiekhez.

 

Képernyőmentes feladatokkal, aktivitásokkal készülünk, hogy ne folyjon ki a szemed és ne üld el a feneked. Ha pedig a nap végén van még energiád és lehetőséged, akkor szeretettel várunk estére egy kis piknikezésre a Magyar Nemzeti Múzeum kertjébe!


A Játékmustrának van egy részvételi díja is. Úgy gondolom, hogy idővel a múzeumok sem tudják kikerülni azt, hogy online programért valamiféle „belépőt” kérjenek. Tavasszal megtapasztalhattuk, hogy az online jelenlét is rengeteg energiát, sőt, szaktudást és tapasztalatot igényel, ráadásul komoly költségekkel is jár. Ugyanaz a funkció ebben a térben máshogy néz ki, élőben: azt tudjuk, hogy a kávé pénzbe kerül, és a kávészünetben találkozunk, beszélgetünk. Ahhoz, hogy egy jól használható felület, ahol online tudsz kapcsolódni a többiekhez a konferencia alatt, webfejlesztő kell. Ez szintén pénzbe kerül, csak nem olyan finom.


Nemcsak a szervezés, hanem a workshopoktémája is a múzeumok online jelenlétére reagál. A Petőfi Irodalmi Múzeum múzeumpedagógusai online foglalkozásaik tapasztalatát osztják meg, Révész-Bálint Angelika a virtuális látogatókról hív közös gondolkodásra, Laklia Nándorral pedig egy múzeumi program online adaptálásáról gondolkodhattok közösen.

 

 

Zaj

 

Abból indultunk ki, hogy a múzeumoknak egyre nagyobb szüksége van a látogatókra. Őket viszont nem egyszerű elérni: hatalmas zaj van, amiben a saját élményét kínálja, ebben kell eljuttatni ahangod célközönségednek.


Ahhoz, hogy hangosabb lehessen a múzeum hangja, használni érdemes a marketing eszközeit. Ebben még gyerekcipőben járunk. A Játékmustrán Benyó Dániel (aki szerintem az ország egyik legjobb marketing szövegírója) mutatja meg, hogy milyen a jó hírlevél.


Ebben a zajban segít eligazodni az Játékmustra egész hétvégéjén zajló szavazás, mely során a legjobb múzeumi élményeket keressük.


Élményeket, mert erre vágyik a látogató – és sok fajtája van. A Múzeumi Játékmustra résztvevői jelölhetnek élményt az alábbi hat kategóriában az esemény előtt, és ők azok, akiknek a szavazat alapján kikerül majd a kategória győztese is.

 

-      Magyar múzeumi digitális játék

 

-      Nemzetközi múzeumi online tartalom

 

-      Magyar múzeumi online kommunikációs megoldás

 

-      Magyar nyelvű digitális kiállítás

 

-      Élő családi múzeumi program

 

-      Élő felnőtt múzeumi program

 

 

 


Lesz közönségszavazás is, erre bárki jelölhet és bárki adhat le szavazatot is. (A jelölés már elindult, ajánlj Te is múzeumi élményt!)

 

Vond le a tanulságot!

 

Ez már a Te feladatod. Lehet, hogy nem értesz egyet velem. Írd meg kommentben vagy emailben, hogy miben!


A kihívásokat vettem sorra – az is cél volt, hogy ezeknek a megoldásán közösen gondolkozzunk. Vegyél részt Te is ebben a közös gondolkodásban, felfedezésben!

 

Vegyél részt a Múzeumi Játékmustrán!

 

Részletek: https://bit.ly/3nkmmfI


Regisztráció: https://bit.ly/36xixgT

 

látogató, muzeológia, múzeumandragógia, múzeumpedagógia, műhely, pedagógus, tanulás
2020-09-11 07:00
látogató, múzeum, múzeumandragógia
2020-03-16 17:00
látogató, muzeológia, múzeumandragógia, virtuális
2020-06-03 20:00