Ablakban ül
jelenkorom.
Bútorok osztoznak
multamon.
Jövendőm futkos
a folyosón.
Weöres Sándor: Idő (1985)
Az időgép egy olyan, egyelőre csak elméletben létező szerkezet, melynek segítségével a múltba vagy a jövőbe repíthetjük fizikai testünket. A virtuális időutazás ezzel szemben hosszú előzményre tekint vissza: a művészek évszázadok óta ábrázolják az elmúlt és jövendő korokat saját tudásuknak, elképzeléseiknek, vágyaiknak megfelelően az irodalom, a képzőművészet vagy a film eszközeivel, miközben műveikben rögzítik persze saját korukat is. A Ludwig Múzeum új kiállítása nem az időutazás tudományos-fantasztikus lehetőségével foglalkozik, hanem az idő és a művészet viszonyát vizsgálja különféle szempontokból, és magukat a műveket tekinti olyan időgépeknek, melyek lehetővé teszik számunkra a mentális utazást.
Az Időgép című kiállítás eredeti szándékai szerint a jelenből kiindulva vizsgálta volna a múzeum gyűjteményét, a kétezres évek munkáit állítva a fókuszba. A jelen azonban az elmúlt hónapokban gyökeresen megváltozott, és ez a kiállítás koncepcióját sem hagyta érintetlenül. A COVID-19 vírus alapjaiban rengette meg a jelenlegi világrendet és sok mindent radikálisan átértékelt. Hirtelen más fénytörésbe kerültek a társadalmi, politikai, gazdasági problémák, maga a művészet is. Előtérbe kerültek az egzisztenciális kérdések: a halál árnyékában felértékelődött az emberi élet, az egészség, kis időre háttérbe szorítva a gyarapodás, a fejlődés, a politika szempontjait. Felértékelődött a tudomány, a kutatás és a gyógyítás, fontossá váltak a személyes kapcsolatok. Megváltozott az időhöz való viszonyunk is: miközben a mindennapok lelassultak, a cselekvéshez, a probléma megoldásához rendelkezésre álló idő ijesztően lerövidült, a jövő pedig kiszámíthatatlanná, bizonytalanná vált. A kezdeti döbbenet és lassítás után azonban a világ mostanra még magasabb fokozatba kapcsolt, paradox módon tovább rövidítve az emberiség és a bolygó idejét, mintha továbbra is lehetséges volna pusztán a jelennek élni, történelmi tanulságok és a jövőre vonatkozó felelősség nélkül.
Az Időgép című kiállítás a világjárvány rövid szünetében, rendkívüli körülmények között jött létre, így nem hagyhatta figyelmen kívül az elmúlt időszak tanulságait sem. A múzeum mintegy 800 darabot számláló gyűjteményéből olyan műveket válogattunk, amelyek a személyes, a művészi és a történelmi idő különböző aspektusait tárják a néző elé, a kurátor személyes nézőpontjából.
A kiállítást az idővel, az idő múlásával és nevezetes dátumokkal kapcsolatos művek vezetik be (Nemes Csaba, Gémes Péter, Milak-Uranjek), majd családi fotókon, naplókon keresztül kapunk betekintést egyéni életsorsokba és családtörténetekbe, a közép-kelet-európai privát történelembe (Omara, Masha Starec, KwieKulik). A műveken mint dokumentumokon keresztül megismerhetjük a közelmúlt történelmét, a hétköznapokat és a sorsfordulókat, így többek között a kelet-európai rendszerváltást és ennek összefüggéseit a történelmi avantgárddal (Bak Imre, Jovánovics György, Király Tamás, Rajk László, Bachman Gábor stb.). Elgondolkodhatunk az emlékművek sorsáról (Antoni Muntadas, Csákány István, Ciprian Muresan), valamint a művészet, társadalom és politika összefüggéseiről. Szó esik a társadalmi utópiákról és azok kudarcáról, forradalmakról és háborúkról, illetve irodalmi utópiákról és inspirációkról, jelszavakról és fogalmakról (Peter Weibel, Várnai Gyula, David Csicskan, Erdély Miklós).
A nem túl távoli disztopikus jövő, illetve futurisztikus jelenünk a témája az orvostudománnyal, valamint az emberi testtel és pszichével foglalkozó installációnak (Hámos Gusztáv – Katja Pratschke), valamint a legújabb kori hadviselés, a háborús traumák és a virtuális valóság témáját bemutató filmnek (Harun Farocki). Kiemelt figyelmet kapott a halál pillanata mint az emberi sors, életpálya végpontja és lezárása (Robert Longo, Kerekes Gábor, Arnulf Rainer,Wolf Vostell). A művek felhívják a figyelmet az emberi lét törékenységére és megismételhetetlenségére, a háborúk és a mindennapok abszurditására is (Josip Vanista).
Bemutatjuk azokat a valóságos és elképzelt technikai eszközöket, melyek célja a pillanat, a valóság minél tökéletesebb fotográfiai rögzítése (Waliczky Tamás, Nancy Graves). Vizsgáljuk továbbá állókép és a mozgókép (Maurer Dóra, Türk Péter), valamint (sajtó)fotó és festmény viszonyát, miközben rávilágítunk a fotórealizmus kritikai aspektusaira is (Malcolm Morley, Richard Estes, Lakner László stb.).
Picasso kapcsán felidézzük, hogy miként reflektálnak nagy elődeikre, a festészet történetére a huszadik század legnagyobb újítói (Pablo Picasso, David Hockney, Jasper Johns), láthatatlan hálót szőve korok, művek és művészek között, de megnézzük azt is, hogyan látja a „kívülálló” a nyugati művészet történetét (Robert Combas, Nedko Szolakov, Sean Snyder).
Végül megvizsgáljuk a „műbe zárt” időt is, felsorakoztatva azokat a műveket, melyek a szokásosnál hosszabb idő alatt, számtalan részből, variációból, munkából állnak össze egy-egy monumentális alkotássá, így bemutatásukra csak ritkán adódik alkalom (Hantai Simon, Tarr Hajnalka, Rákóczy Gizella, Gáyor Tibor stb.).
A bemutatott művek között számos új szerzemény is szerepel, amelyek az elmúlt néhány évben kerültek a gyűjteménybe.
Kiállító művészek:
Karel APPEL, ATTALAI Gábor, BACHMAN Gábor, BAK Imre, BENCZÚR Emese, Bik Van der Pol, BIRKÁS Ákos, BÓDY Gábor, Chuck CLOSE, Robert COMBAS, CSÁKÁNY István, David CSICSKAN, CSIKY Tibor, Endri DANI, DROZDIK Orshi, ERDÉLY Miklós, Richard ESTES, Harun FAROCKI, FEHÉR László, FREY Krisztián, Gérard GASIOROWSKI, GÁYOR Tibor, GÉMES Péter, Nancy GRAVES, HÁMOS Gusztáv – Katja PRATSCHKE, HANTAI Simon, David HOCKNEY, Jasper JOHNS, JOVÁNOVICS György, KEREKES Gábor, KESERÜ Ilona, KIRÁLY Tamás, KWIEKULIK (Zofia KULIK – Przemyslaw KWIEK), LAKNER László, Roy LICHTENSTEIN, Robert LONGO, MAURER Dóra, Radenko MILAK – Roman URANJEK, Malcolm MORLEY, Antoni MUNTADAS, Ciprian MUREŞAN, NÁDLER István, NEMES Csaba, OMARA (OLÁH Mara), PERNECZKY Géza, Pablo PICASSO, Sigmar POLKE, Arnulf RAINER, RAJK László, RÁKÓCZY Gizella, Robert RAUSCHENBERG, Sean SNYDER, Masha STAREC – Max WILLIS, Mladen STILINOVIĆ, SZÍJ Kamilla, Nedko SZOLAKOV, TARR Hajnalka, TÜRK Péter, Josip VANIŠTA, VÁRNAI Gyula, Wolf VOSTELL, WALICZKY Tamás, Peter WEIBEL, Fani ZGURO
Kurátor: Szipőcs Krisztina
A kiállítás nyitva: 2020. szeptember 1. – 2023. január 1.
További fotók a kiállításról és néhány kiállított műalkotásról ezen a linken érhető el.
