Aranyul – Toldi Miklós és a magyar nyelv címmel nyílt kiállítás Széphalmon az Arany-emlékév kapcsán. A Petőfi Irodalmi Múzeum Magyar Nyelv Múzeumának audiovizuális tárlata a Toldi történetén keresztül járja körbe és mutatja be Arany gazdag nyelvezetét, és igyekszik közelebb hozni a látogatókhoz a mű világát is.
Fotó: Nagyné Nagy Andrea
Arany János nyelvi világa nem szabályosan kerek. Ahogyan a terem sem, amelyben a költő gigászi nyelvi-irodalmi teljesítményének bemutatására hivatott kiállítás helyt kapott. „Nem magyarul írt, hanem aranyul, új nyelvet csinált magának,..” – írja Babits Mihály Juhász Gyulának 1905-ben kelt levelében Arany Jánosról; majd így folytatja –, mely bármely konvencionális magyar nyelv szempontjából bátran hibásnak, rossznak mondható. Hogy lehet
mégis hogy ő jól tudott magyarul?” A válasz szépíróink szerint: a nyelvi gazdagsága. Merthogy „nem mindenki igyekszik Budára” – állítja Rabec István nyelvész, az Aranyul kiállítás egyik kurátora. Arany János ugyanis megengedte magának, hogy szabad legyen a nyelvben. Megtehette. Akkora kincsestára volt szavakból, mint senki másnak pályatársai közül. Ő használta a magyar irodalomban a legtöbb egyedi szót, összesen 59.697-et. Nyelvi tudatossággal ott, akkor és úgy húzta elő közülük a kívánnivalót – bölcs és érzelmekkel teli emberként –, ahogyan az a helyzethez illett. Szavait a magyar nyelv különböző rétegeiből merítette, majd úgy szintetizálta líráiban, balladáiban, hogy általuk változásokat vitt végbe a nyelvben. Nagy találékonysággal alkalmazta a különböző csoportnyelveket, a nyelvújítás szavait és az archaikus magyar nyelvet is. De leginkább a tájnyelvet aknázta ki. Olyan zsenialitással alkotta meg sajátos nyelvét, hogy az az elmúlt kétszáz évben etalonná vált a magyar irodalomban. Nem kérdéses tehát, hogy miért esett Rabec István mellett a Kazinczy-kutató Czifra Mariannra kurátorként a választás, hogy létrehozza ezen a kultikus helyen, a nyelvújító egykori széphalmi birtokán az Aranyul kiállítást. A magyar nyelv mestereként számon tartott Kazinczy Ferenc bizonyára keblére ölelné a „szelíd bivalyt” (Petőfi Aranyról), aki életfelfogásában és munkához való hozzáállásában sokkal konzervatívabb volt, mint költészetében, és jóval többet tett a nyelv modernizálásáért, mint amennyit tudatosan akart.
Balladái ma is szórakoztató történetek. „Meglepődne Holywood, ha felfedezné őket”– mosolyog Rabec István, amikor a Pázmán lovagot, a Walesi bárdokat és a Toldit emlegetjük pátosszal a nyelvmúzeum ovális Akadémia terme felé tartva. Izgatottan várom a látvány rám gyakorolt hatását, hiszen formája okán ez az a kiállítótér, ami megriasztja a legtapasztaltabb múzeumi látványtervezőt is. Sejtelmes sötétség szűrődik ki az ajtón, amelybe fények villannak. Belépve az ajtón szívem szerint ezt kiáltanám: EZ AZ! A termet látványában uraló audiovizualitás új dimenzióba helyezi és megtöri a nyelvi téma „túl komoly, túl száraz” sztereotípiáját: a nyelvészet és Arany is mai, modern, amit ismerni, birtokolni divat. A tekintetet először a tér közepén álló „világítótorony” vonzza. Beragyogja a kiállítást fényével, és áthatja a teljes bemutatott anyagot, hiszen tetejében, aranyos csillogásban úszva a 170 éve megjelent Toldi első kiadásának nemesmásolata forog. Körülötte pedig a 6 méter magas falra 4 óriási kivetítő jeleníti meg a Toldi négy ismert jelenetét: amikor petrencés rúddal mutat utat Laczfi nádornak, amikor dühből elhajítja a malomkövet, és ezzel a tettével akaratlanul megöl egy katonát, valamint a bikával való megküzdését és az epikus költemény végső jelenetét, a cseh vitézzel való viadalát. A címből tudható, hogy az epikus költeményt nyelvész szemmel boncolgatja a tárlat, de már a látványelemek is biztosítják a látogatót arról, hogy a téma ellenére a kurátorok nem emelik ki a Toldit abból a korból, miliőből, amiben megszületett, és amibe Arany János visszautaztat a történet kapcsán. Sőt, bemutatja a mű keletkezéstörténetét. Azt az utat, ahogyan a néphagyomány által őrzött történetből végérvényesen a szépirodalom része lett. Kitér arra, hogy mit jelent literatúraként a Toldi, és emberként Toldi Miklós személye a 21. század emberének. Ez utóbbiról közéleti személyiségek – írók, költők, színművészek, nyelvészek – vallanak saját élményeiken keresztül. De vajon a fiatal generáció számra mennyire hiteles, mennyire valódi a történet és a főhős? Át tudják érezni a történetek mélységét és magasságát, amíg nincsenek tisztában olyan részletekkel, hogy mi az a petrencés rúd, mennyire súlyos egy malomkő, milyen hatalmas állat a bika vagy milyen elrettentő látvány egy lovag páncélban? Toldi szövege a mai magyar ember számára azért nehéz, mert rengeteg olyan kifejezés található benne, aminek nem ismerik a jelentését; hiszen a 14. századot idéző fogalmak, tárgyak nincsenek benne a mindennapjaikban. Ezért kerültek be a kiállításba a korabeli mezőgazdasági munkák eszközei, vagy lovagi élet tárgyai (a buzogány, a sarkantyús csizma). Ezeket egészíti ki a Néprajzi Múzeum film és videogyűjteményének válogatott anyaga, ami bemutatja a Toldiban említett tevékenységeket: az olajütést, a nyomtatást, a szénacsinálást, vagy éppen a pásztortűz körüli foglalatosságokat. Ha ezeket a Toldiban szereplő tárgyakat és fogalmakat megismerjük, akkor a főszereplő Miklós teljesen autentikus figuraként jelenik meg a látogató előtt.
A külsőségekben való extavagáns megjelenítése miatt a legifjabb generáció sem tudja figyelmen kívül hagyni a témát: Arany János nyelvét. A korszerű vizualitás mellett – a vásznon megjelenő, és a Toldi részleteit megidéző – Adorjáni Bálint színművész személye is azt akarja erősíteni a felső tagozatos és középiskolás korosztályban, hogy érdemes Arany János ezen elbeszélő költeménye felé fordulni. Elsődleges célközönségként őket szólítja meg a kiállítás. Azért, hogy a diákság be tudjon, vagy inkább be akarjon lépni Arany János világába, a kurátorok a tegeződést választották a kiállítás nyelvének, és így fogalmazták meg a költemény kiemelt négy részletéhez kapcsolódva – kérdés formájában – a négy hívógondolatot, amelyek a tárlat elején olvashatók:
Melyik a helyes irány?
Lehet fegyver a szó?
Hányféleképpen beszélsz?
Te mivel vagy felvértezve?
Ami ezt a négy kérdést összefogja, az a nyelvi tudatosságra, a tudatos nyelvhasználatra és a nyelvművelésre nevelés. A diákok felé azt az üzenetet közvetíti, hogy merjék használni anyanyelvüket, vagy éppen az (anya)nyelvjárásukat a maga sokszínűségében. Éljenek a szókincsük adta lehetőségekkel mindig úgy, ahogyan azt a helyzet megkívánja. Elvárhatnak beszédmódot, de ne szorítsák a nyelvet háttérbe. Se a mások lelkének tiprására, se a magyar nyelvi hagyományok kárára ne használják; sokkal inkább az ilyes jellegű támadások kivédésére.
Végignézve, végigélve a tárlatot újra a petrencés rúdhoz érkezünk, ahonnan belépéskor is indult utunk. Hogy melyik a helyes irány a saját nyelvhasználatunkban, arra minden látogatónak személyes élménye születik az Aranyul tárlat megtekintése után. De aki Arany János útján járva felvállalja, hogy szabad lesz a nyelvben, az biztosan büszkén írja fel aranyfilctollal a kiállítás fekete bikájának oldalára a saját, egyedi szóhasználatát, hadd lássa és tehesse magáévá azt minden Széphalomra betérő vendég.
kurátor: Czifra Mariann, Rabec István szakértő Gulyás Judit, Kalla Zsuzsa, Szilágyi Judit
látványterv: Fákó Árpád, Zalavári Tibor, ifj. Straub Dezső
Fotó: Nagyné Nagy Andrea
