Hat év után ismét megnyílt a kolozsvári Gyógyszerészeti Múzeum, amely kibővített kiállítóterekkel és restaurált gyűjteménnyel várja a látogatókat. Az Erdélyi Történeti Múzeum fiókintézményeként a főtéri Hintz-házban működő múzeum ritkaságnak számít Erdélyben, még Nagyszebenben van hasonló. Egyediségét az adja, hogy a város egyik legrégebbi patikájában működik, annak berendezését, eszközeit is őrzi.
Felix Marcu, a történeti múzeum igazgatója a megnyitót megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy a múzeum anyagának alapját Orient Gyula orvos, gyógyszerész 2000 darabos gyűjteménye adja. Ez más magángyűjtemények révén 7000-esre bővült, orvosi műszerekkel is kiegészült. "Ez élő gyűjtemény" - húzta alá az igazgató, aki szerint folyamatosan bővítik.
A múzeum bérli az eredeti tulajdonosának visszaszolgáltatott és példásan felújított Hintz-ház egykoron is patikaként működő termeit. Ezekhez a felújított alagsor is hozzáadódott, így 300 négyzetméterre nőtt a kiállítótér. Itt római kori falmaradványokat találtak, melyek szintén megtekinthetők - tette hozzá a régész-igazgató.
Számos pénzérmét is találtak, amelyek Ana Maria Gruia kurátor szerint a 18. századi aprópénzek - tallérok, krajcárok. A felújítás során restaurálták a barokk falfestményeket és festett bútorzatot, valamint a középkori kiállítási tárgyakat is, és új tárlókat is beszereztek. Az 1,1 millió lejes (14,4 millió forint) beruházás háromnegyedét a román művelődési tárca, a fennmaradó részt a történeti múzeum állta.
A földszinten a középkori receptkönyvek, gyógyszertári pecsétek, eszközök - mozsarak, mérlegek, edények, prések, laboratóriumi műszerek -, gyógyszerek, gyógyszerkészítéshez használt alapanyagok láthatók. Középkori készítményeket is láthat a látogató: múmiapor, hódfog és a középkorban csodagyógyszernek tartott életelixír is van a tárlókban.
Az épületben egy, a ház történetét ismertető kiállítást is berendeztek, és múzeumpedagógiai foglalkozásokat is tartanak. Az orvosi berendezések az alagsorban kaptak helyet, valamennyi kiállítótér korszerű és interaktív.
Georg Hintz tulajdonos a megnyitón emlékeztetett, hogy 2008-ban szolgáltatták vissza a családnak az 1949-ben államosított ingatlant, amelyben ősei több mint 200 éven át laktak. A tulajdonjogot igazoló iratok mellett a múzeum kilakoltatási parancsát is megkapta, de maradásra bírta az intézményt. Hangsúlyozta: fontosnak tartotta, hogy felújítsa az értékes épületet, amely a város egyik legrégebbi ingatlanjainak egyike. A munkálatok 2018-ban kezdődtek el.
A tervező és kivitelező cégek képviselői elmondták: Romániában nagyon ritka, hogy egy tulajdonos önerőből újítson fel egy műemlék épületet, és példaértékű munkát végezzen. Örömüket fejezték ki, hogy visszaadhatták a város egyik kulturális és turisztikai látványosságát.
A Kolozsvár főterének északi sarkán álló emeletes épület eredetileg reneszánsz stílusban épült, majd 1820-ban klasszicista stílusban építették át. Elsőként Mauksch Tóbiás alakított ki benne gyógyszertárt 1766-ban, amely 1851-ben a Hintz családé lett. Ez 1954-ben alakult át Gyógyszerészeti Múzeummá, amely újranyitása után naponta 10 és 18 óra között látogatható.