Csak az ötödikes tankönyv Bevezetés a történelemtudományba című fejezetét szerették volna a 11 éves kiskamaszok kiegészíteni azzal, hogy megismerkednek a régészek terepi munkájával, végül a Herman Ottó Múzeum ásatásán tett látogatással sikerült betekinteniük az őskorba is. Abba a korszakba, amely teljesen kimaradt az idei – Oktatási Hivatal által kiadott – történelemkönyvből.
Mintegy két hektáron zajlik a régészeti feltárás Hejőpapi mellett. Terjeszkedik a kavicsbánya, a Herman Ottó Múzeum szakemberei pedig mentik a leleteket. Érdekes lelőhely ez, izgalmas anyagokkal. A miskolci szakemberek három történelmi kor(szak) megtelepedésének nyomait találták meg itt: nagyméretű agyagnyerő gödrök mellett kisebb-nagyobb vermek, cölöphelyek, két kút és sírok kerültek elő a neolitikumból, öblös gödör és árokrészlet a rézkorból, valamint méhkas alakú terménytároló gödör, földbe mélyített házak alapjai, kútés sírok a császárkorból. Éppen elég sokszínű leletanyag ahhoz, hogy elcsavarja a történelem iránt egyébként is érdeklődő kiskamaszok fejét, vagy megmutassa a régészeti munka valódi izgalmát, mielőtt még tévútra viszik őket az Indiana Jones filmek.
A délutáni tanszoba alól mentesült ötödik osztályos csapatba szinte belefojtja a szót a tanulmányaikból ismert kép: az alattuk 40-50 centiméterrel elterülő altalajon, a sötét beásásokban a múltunk után nyomozó régészek látványa.A történelem tantárggyal éppen csak ismerkedő diákok izgatottságukban szinte fejest ugranának egy szép lelet reményében a metszetre bontott, tanúfallal osztott gödörbe a feltárás széléről.
De nincs gyakorlat elmélet nélkül; és mert a tankönyvi anyag nem elég, L. Hajdu Melinda, régész, az ásatás vezetője, elővesz egy topográfiai térképet. Szintvonalak és koordináták jelölik rajta a lelőhelyet – ez mutatja, merre is található pontosan a nagyvilágban a Hejőpapi–Darvas-föld DK. Majd előkerül egy helyszínrajz is a feltárt lelőhelyrészletről, amin foltokkal ábrázolják a már bemért régészeti jelenségek helyét. A kamaszfiúk hegyezik a fülüket, mikor hangzik el varázsszóként a sír, a temetkezés. Számukra ehhez kötődik a régészeti munka legmisztikusabb része. A geofizikai felmérés, a radiokarbonos kormeghatározás vagy az archaeobotanikus kifejezések, amiket L. Hajdu Melinda emleget, elég tankönyvszagúak – bár megértve az eljárások lényegét, persze kerekedik a diákok szeme.
A sötétszürke betöltődések nyomai után kutatva a fiúk először fellelik az egyik agyagnyerő gödröt, valamint a szélére gyűjtött kerámiatöredékeket és paticsot. Nézegetik, és egyiken másikon meglátják a karcolt vonaldíszítést, a kb. 7500-7000 évvel ezelőtt virágzó Alföldi Vonaldíszes Kerámia kultúrájának jellegzetes motívumát. Ekkor jön az első komoly ámulat: ez a korsó- vagy táldarabka egy őskori lelet. Ugyanilyen meglepő felismerés számukra, hogy ősember lakhelye lehetett már cölöpház is, nem kell feltétlenül barlangra asszociálni. Az egykori házhely oszlopainak helyét jelölő gödrök mellett L. Hajdu Melinda az itt élő (ős)emberek életmódjáról mesél az ötödik osztályos fiúknak; arról, ahogyan i.e. 5500-5300 körül már tudatosan művelték a földeket és termelték az élelmet ezen a vidéken is. Felkeresték a császárkori falu egykori kútját, amelyből az ásatás során előkerült egy lyukas aljú korsó, ami anno a mélybe eshetett.És végre szóba kerülnek a korabeli temetkezési rítusok is. A Hejőpapi-Darvas-föld DK régészeti ásatás tíz sírja a csiszoltkőkorszakból került elő.
A diákok körülállnak egy kb. 7500 éves, zsugorított pózban lévő csontvázat, és még a telefonjukról is elfelejtkeznek, hogy fényképezzenek. Ez az az élmény, amit a legjobb tankönyv sem tud visszaadni – pláne az, amelyikből kihagyták az őskorról szóló fejezetet.
A régész segítségével a diákok felkeresik a rézkor településobjektumait is. Majd a császárkor nyomainak helyszínén összehasonlítják a korábban látott neolit cölöphelyes ház régészeti feltárását azzal a földbe mélyített házhellyel, amelyet több ezer évvel később, a császárkorban laktak az emberek. A fejlődés kézzel fogható tanúi pedig azok a simára dolgozott császárkori kerámiadarabkák, amelyek kivitelezése jóval kifinomultabb a pelyvával kevert, durvább kidolgozású neolit agyagtöredékekhez képest.
A látogatás igazi csúcspontja, amikor az ásatás kamasz vendégei élesben is régészkedhetnek a meddőkben. Sokszor eredménnyel.A diákok által összegyűjtött szórványok közül több dupla papírzacskóban végzi, azonosítószámmal. Ezek is bekerülnek majd a többi lelettel együtt a Herman Ottó Múzeumba.
Azért, hogy a kamaszok lássák, milyen értékeket rejt a föld a megismerteken kívül, L. Hajdu Melinda előveszi a régészeti ásatás kincsesládáját. Sorra mutatja a lelőhely néhány látványos leletét: a neolitikum presztízs tárgyának számító Spondylus gyöngyöket, ezek agyag utánzatait, a háromszög alakú arckiképzéses agyagplasztika töredékét, és a bronzemailos (zománcos) fibulát amely– fülbevaló-, és egyéb ruhakapcsoló tű-töredékek,valamint gyöngyök mellől –egy császárkori sírból került elő.
Egy helyen három időutazás. Tele megtapasztalással, élménnyel, tudással. A Hejőpapi-Darvas-föld DK régészeti lelőhelyen tett látogatás egy életre szóló élménykaland,amely a Herman Ottó Múzeum jóvoltából tudatosította az ötödikesekben, hogy az őskor nem csak a barlangban élő, kőbunkóval vadászó ember időszaka, hanem a tudatosan termelő, házban élőé is; és a történelem nem az ókorral indul, hanem kellene lennie a tankönyvben egy azt megelőző fontos fejezetnek, ami az emberré válástólaz írásbeliség megjelenésig meséli el az emberiség történetét.
