A Magyar Nemzeti Múzeum születésnapján minden évben megemlékezünk az alapítóról, gróf Széchényi Ferencről. Először az alapítás után öt évvel az országgyűlés állított neki ércnél is maradandóbb emléket az 1807. évi XXIV. törvénycikkel, amelyben megköszönték a Karok és Rendek, hogy Széchényi a „nemzeti muzeum alapjait dicséretes buzgósággal lerakta”.
Később, nem sokkal halála után fiai egy képet rendeltek Johann Ender (1783-1854) festőtől (300 aranyért) annak ellenére, hogy atyjuk még életében megtiltotta, hogy halála után bármiféle ábrázolást készítsenek róla. A reprezentatív festményt az osztrák művész 1823-ban készítette el római tartózkodása alatt, majd a képet Bécsben is kiállították. Mint Gödölle Mátyás művészettörténész kiemelte, ez a kép volt az első, amely az alapítás után kifejezetten a Magyar Nemzeti Múzeum számára készült. Bő négy évtizeddel később az alapítót az Aranygyapjas Rend díszruhájában ábrázoló festményt a közadakozásból kialakított és Széchényiről elnevezett könyvtárteremben helyezték el. Ma is itt látható, de tulajdonképpen nem csak itt, hanem immár a terem ablakán kitekintve is, a múzeum főhomlokzata előtt, bronzba öntve.
Johann Ender festménye gróf Széchényi Ferencről, 1823 (Magyar Nemzeti Múzeum, Széchényi Terem)
Gróf Széchényi Ferenc első és máig egyetlen köztéri szobrát 1902-ben, a Nemzeti Múzeum alapításának 100. évfordulója alkalmából állították fel a Múzeumkertben. A centenáriumhoz közeledve a múzeum igazgatója, Szalay Imre kezdeményezte hivatalosan a szoborállítást Wlassics Gyula kultuszminiszternél, aki a jubileumi ünnepség részeként engedélyezte is azt. Ezt követően egy ifjú szobrászt, Istók Jánost (1873-1972) bízták meg a szobor elkészítésével. Az 1898 óta az epreskerti mesteriskolába járó Istókot (aki korábban Münchenben is tanult) mestere, Stróbl Alajos ajánlotta Szalay igazgató figyelmébe, aki először valószínűleg a múzeumkerti Arany-emlékmű alkotóját kérte fel a munkára, de ő ekkor már annyira elfoglalt volt (több más mellett ekkor dolgozott a budavári Szent István lovasszobrán), hogy nem vállalhatta el a megtisztelő felkérést.
Az ekkor már „a fiatal magyar szobrász-nemzedék egyik tehetséges tagjának” tartott Istók Bajza utcai műtermében készítette el Széchényi szobrát. Itt vette át tőle az agyagmintát 1902. június 18-án a Képzőművészeti Tanács szobrászati szakosztálya, illetve a Széchényi-szoborbizottság, amelynek a következő illusztris tagokból állt: K. Lippich Elek miniszteri tanácsos, Forster Gyula, Telcs Ede, Stróbl Alajos, Bezerédy Gyula, Ligeti Miklós, Tóth István, Schulek Frigyes, Huszka Jenő, Alpár Ignác, Fraknói Vilmos és Fejérpataky László. (Utóbbi kettő képviselte a múzeumi világot: Fraknói a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségének, Fejérpataky pedig a Nemzeti Múzeum könyvtárának (OSZK) élén állt.) A Vasárnapi Ujság c. hetilap 1902. július 6-i számában már arról írt, hogy a szobor gipszmintája készen áll és Róna József ércöntödéjébe kerül. Ez végül nem így lett, mert tudjuk, hogy a szobrot a berlini Gladenbeck (-Beschorner) cég budapesti Műércöntödéjében öntötték ki. A munkálatok költségeire összesen 10 ezer korona állt rendelkezésre.
A Széchényi-szobor gipszmintája Istók János szobrász műtermében (Uj Idők, 1902. június 22.)
A Széchényi-szobor helyéül a múzeum mai Bródy Sándor (akkor: Sándor Főherceg) utcai kapujával átellenben lévő kertrészt jelölték ki, pontosan azt a helyet, ahol addig a nyolc évvel korábban felállított Belvedere-i Apolló szobor állt. Ezt 1902 októberében áthelyezték a Múzeum utcai részre, oda, ahol ma is látható. Ez felveti azt a kérdést, hogy miért a múzeumpalota oldalkapujának közelébe kellett az alapító gróf szobrát elhelyezni? Erre a válasz egyszerűen az, hogy ez a kapu számított ekkor már több évtizede a Nemzeti Múzeum főkapujának; ezen jártak be a múzeum munkatársai és a látogatók is, hiszen a főhomlokzati főkapu az országgyűlés (a felsőház) bejáratául szolgált. Tehát az elhelyezésnél nem beszélhetünk degradált helyről. Persze kerülhetett volna a főhomlokzat elé, a múzeumi park előkerti részének középpontjára, de ott 1893 óta az Arany-szobor állt, és úgy tudjuk, hogy annak elmozdítása ekkor fel sem merült.
Széchényi Ferenc szobrának leleplezésére 1902. november 26-án, a Nemzeti Múzeum alapításának jubileumi ünnepén kerülhetett sor. Az ünnepség programja (amelyről a korabeli lapok részletesen beszámoltak) a mai József nádor téren, József nádor szobrának megkoszorúzásával kezdődött, majd a múzeum dísztermében ünnepi üléssel folytatódott. Az ünnepségen Habsburg József Ágost főherceg képviselte az uralkodót és megjelent a kormány számos tagja is Széll Kálmán miniszterelnök vezetésével. Az ünneplők az ülés után, délután 13 óra tájban kivonultak a Múzeumkertbe, a Sándor utcai kapu (az épületből érkezve) bal oldalán felállított díszes királyi sátorba. Ezt valószínűleg a zord időjárás miatt is szükségesnek tartották felállítani. És valóban a korabeli tudósítások és a fennmaradt fényképfelvétel tanúsága szerint havas kert fogadta a szoboravatón résztvevőket. Köztük voltak az alapító leszármazottai, a Széchényi család tagjai (pl. gróf Széchényi Gyula a király személye körüli miniszter), akik József Ágost főherceg mellett a királyi sátorban foglaltak helyet. Az ünnepség ezen része Szalay Imre múzeumigazgató rövid beszédével kezdődött, amelyben megemlítette, hogy gróf Széchényi Ferenc végrendeletében kikötötte, hogy „sem képben, sem szoborban meg ne örökíttessék”. Ezt a rendelkezést azonban felülírta a hála és tisztelet és amint mondta szent kötelességüknek érezték leróni mindazt, amit a haza méltán elvárt. Beszéde végén az igazgató engedélyt kért József nádor unokájától a szobor leleplezésére. József Ágost főherceg ezt a következő szavakkal tette meg: „Hirdesse e szobor a késő nemzedékek előtt is az alapitó gróf nagyságát és a nemzet háláját s tisztelettel és lelkesedéssel tekintsen reá mindig minden magyar. Ezennel elrendelem a szobor leleplezését.”
A szoborról ezután a Szózat hangjai közben lehullt a lepel, amit aztán az ünneplők kalaplevéve és éljenezve fogadtak, majd a koszorúzás aktusa következett. Elsőként Kollányi Ferenc jáki apát, a Széchényi Országos Könyvtárnak a Széchényi család által kinevezésre ajánlott igazgató őre helyezte el a Múzeum „Nagylelkü alapitójának – Hálás kegyelettel a Magyar Nemzeti Múzeum” feliratú koszorúját. A koszorúzáson részt vett Berzeviczy Albert a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa nevében, Fraknói Vilmos püspök, mint a múzeumi főfelügyelőség vezetője. Koszorút vittek még a szobor talapzatához a Széchényi család, a főváros, valamint a budapesti és kolozsvári egyetem képviselői. Ezt követetően József főherceg az ünnepi emelvényről a szoborhoz ment, hogy azt közelebbről is megtekintse. Ekkor mutatta Wlassics miniszter be neki a művészt, Istók Jánost, akinek elégedettségét fejezte ki. A közönségnek is nagyon tetszett a szobor, számosan gratuláltak az ifjú szobrásznak, akit nem sokkal később ezen alkotásáért ki is tüntetett az uralkodó koszorús Arany Érdemkereszttel.
A szoboravató ünnepség a Múzeumkertben, 1902. november 26. (Weinwurm Antal felvétele, Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár)
A meander frízes haraszti mészkőből készült talapzaton (magassága: 138 cm) álló szobrot a Vasárnapi Ujság megmintázása után a következőképpen írta le: „A szobor, mely a fiatal, szép tehetségű művész első nyilvános térre kerülő műve, úgy egészében, mint legapróbb részleteiben sikerült alkotás; a nemes grófot az aranygyapjas-rend díszpalástjában, a rend jelvényeivel ábrázolja. Fürtös hajkoronával köritett arczán a hazafias érzés, a tetterő s a tudós komolysága mesteri kézzel van megörökítve. Emelt fővel, nyilt tekintettel néz a Múzeum épületére. Jobb kezében tartja az alapító oklevél pergamentjét, a melyről függő pecsét csüng alá, bal karja pedig törzse mentén kinyújtva, természetes lanyhasággal simúl a díszpalást redőihez.” A 234 cm magas bronzszobor megalkotásánál Istókot egyértelműen és felvállaltan a Johann Ender-féle ábrázolás vezette.
Istók János pályakezdő művével tehát nagy elismerést váltott ki és később még sok jelentős szobrot alkothatott, amelyekből a budai Bem-szobor vált a legismertebbé. Hosszú életet élt, majd száz évet, Széchényi szobrának megalkotása után még éppen hetvenet.
A szoborral kapcsolatosan később nem is egyszer felmerült áthelyezése, illetve több ízben is javasolták ezt a Nemzeti Múzeum számára. Kettő kezdeményezést említenénk csak: az elsőt, 1936-ból, amely Rafael Leótól származott, aki a 8 Órai Ujságnak elküldött olvasói levelében javasolta (megjelent a július 7-i számban), hogy a Széchényi szobrot a Múzeumkert körúti frontjának egy erre alkalmas helyére, az Arany János szoborral egy vonalban a körútra nézően állítsák fel, mert véleménye szerint a szobor most, a kertnek egy teljesen forgalommentes helyén található, és ezt az általa tévedésnek tartott döntést ideje lenne helyre hozni. Az említett olvasó egyébként a felvetését a Bandholz-szobor Szabadság térre tervezett (majd megvalósult) elhelyezése kapcsán írta meg, mert úgy vélte, hogy a Nemzeti Múzeum gyűjteményeit 1919-ben megmentő amerikai tábornoknak a szobrát is a Múzeumkertben, az Arany János szobor másik oldalán (szimmetrikusan a Széchényi szoborral) kellene felállítani, mint fogalmazott: „Az egyik oldalon legyen a múzeum alapítója, a másik oldalon a múzeum megmentője.”
A Széchényi-szobor az 1930-as években (Forrás: Fortepan)
E javaslattevő tehát nem nyúlt volna hozzá az 1929-ben a főhomlokzat elé felállított Forum Romanum oszlophoz és a másik oldalon 1932-ben elhelyezett Garibaldi szoborhoz. A következő ismert javaslat azonban már ezt célozta: 1955-ben Koncz Antal az általa olasz obeliszknek nevezett oszlop helyére kérte a Széchényi szobor áthelyezését. A Múzeum közelében, a Baross utca 87. számú házban lakó kezdeményező levélben fordult az Országos Széchenyi Könyvtár Igazgatóságához, amelyben javaslatát a következőképpen indokolta: „Nézetem szerint az általam kiszemelt hely megilleti Széchényi Ferencet mint Múzeumi alapítót, és megilleti azért is, mert Hazánk egyik legnagyobb fiát Széchenyi Istvánt adta dolgozó népünknek. Úgy vélem ugyanis, hogy az a hely, ahol szobra most áll – eldugottan – nem emeli ki Széchényi Ferenc nagyságát méltóképen.” Az 1955. március 24-én kelt válaszlevélben a Nemzeti Múzeum jelezte, hogy nem kívánja áthelyezni a szobrot, de jelezte azt is, hogy 1953-ban a Főváros átvette a kert kezelését, így szobrairól a Fővárosi Emlékmű Felügyelőség hivatott dönteni.
Széchényi Ferenc szobra és környezete 1956-ban (Magyar Nemzeti Múzeum, Központi Adattár)
A javaslatból végül nem lett semmi, és a Főváros is csak annyira gondoskodott a szoborról, hogy 1965-ben megtisztította azt. 2002-ben az alapítás 200. évfordulóján a szobor környezetét valamennyire rendezték, de az akkor már 100 éves alkotás átfogó restaurálása, amely már régóta váratott magára, ezúttal is elmaradt. Erre idén, 2018-ban, a Múzeumkert nagyrekonstrukciójának keretében kerülhetett végül sor. A bronzszobor restaurálását a Nemzeti Múzeum fémrestaurátorai, Nagy Melinda és Szatmáriné Bakonyi Eszter végezték el (Bobály Ádám, Szatmári István és Laczik Csaba szobrászok segítségével), a talapzatot pedig a Belvárosi Építő munkatársai, Turcsány Viktor és Zsenyei Ádám restaurálták.
A Széchényi szobor restaurálása a Belvárosi Építő Kft. szentendrei műhelyében (Fotó: Nagy Melinda és Bakonyi Eszter)
Gróf Széchényi Ferenc szobrát Varga Benedek főigazgató döntése alapján restaurálása után a Magyar Nemzeti Múzeum főhomlokzata elé, a Forum Romanum oszlop helyére állították fel 2018. november 20-án, melynek köszönhetően a múzeum 216. születésnapján immár egyszerre nézhetünk fel a nemzet múzeumára és annak alapítójára is.
A Nemzeti Múzeum és alapítója (Fotó: Debreczeni-Droppán Béla)
