Odaülni egy letisztult asztalhoz, és várni a csodát. Olyan az, mint amikor gyerekként várjuk, hogy a függöny fellibbenjen, és mögötte feltámadjon egy elvarázsolt világ. Amikor megérkezik a fenyér tányér, rajta a színek és formák tökéletes, ízekbe hajlított harmóniájával, önkéntelenül is felsóhajtunk: igen, így érdemes. Főzni és kínálni, úgy, amint a képzőművész fest és a zeneszerző komponál, enni és elfogadni úgy, ahogyan egy festményt és zeneművet megcsodálunk. Főzni és kínálni, enni és elfogadni csak így érdemes. Alázattal, kiélesítve az érzékszerveinket, kitakarítva magukból és a környezetünkből minden zavaró tényezőt, ünnepbe öltöztetve a lelkünket, hálát adva a feljebb valónak, hogy mindezt megtehetjük. Hogy kapunk, hogy módunkban áll elfogadni, hogy egy pillanatnyi katarzis elé nézünk, amit úgy hívnak, fine dining. Az étkezés művészete.
fotó: Incze László
A Néprajzi Múzeumban Fine Dining: az ősi Kína gasztrotörténetei címmel látogatható egy, a messzi Kínából származó, Liechtensteint, Párizst és Hong Kongot is bejárt kiállítás, mely páratlan utazást kínál a Kínai Nemzeti Múzeum gyűjteményének 90 műtárgyán keresztül, az ókortól a modern időkig. A cím pedig szépen kitágítja a művészi gasztronómia fogalmát, s teszi ezt egy olyan kultúra étkezési hagyományainak középpontba emelésével, melynek mélysége, varázsa, sokszínűsége, évezredes jelenléte, spirituális jelentése számunkra sok esetben elképzelhetetlen. Talán törekszünk rá. Időnként. Ünnepek alkalmával. Elegáns vacsorákon, szűk hétköznapok feldíszített porcióiban, cukrászdás beszélgetős kuckózás illatos pillanataiban. De napi szinten nem sajátunk. Nem sajátunk az elcsendesülés, a hálaadás, a tisztelet, a lassú ízlelés, a többkomponensű belevetettség képessége és igénye. A kínai kultúrában az étel elkészítése és elfogyasztása lelki, szellemi élmény, mely a mai napig formálja a
a mindennapokat, hagyományokat, gondolkodást, sőt, a politikát is.
Az ókori Kína étkezőasztalai évszázadok élelmiszer-forradalmait és kulturális változásait kísérték végig a nyers ételektől a kifinomult fogásokig, hiszen a hagyományos kínai gondolkodás visszatükröződik, visszhangzik a főzés művészetében. Az artisztikus gondolkodás az ételkészítés minden apró elemére igaz: az evőeszközöket, edényeket igényesen készítik, formálják, alkotják meg, úgy, hogy azok már önmagukban díszeivé válnak a pillanatnak, funkcionálisan is változatos megjelenésük kreativitásról, ihletettségről mesélnek. A különféle főzési eljárások, praktikák a mai napig régi hagyományokon alapulnak, nemzedékről-nemzedékre szállnak, a tovább örökítésből eredő tiszteletet meg nem sértve elegánsan és folytonosan megújulnak. A különböző ételeket dokumentáló művek hatalmas gyűjteménye pedig egyre gazdagodik, egyre színesedik, a szakralitás égisze alatt tradíciókat fűzve láncszemenként egymás mellé, friss gondolatoknak, ötleteknek adva helyet és rangot.
fotó: Garai Edit
Egy kínai közmondás szerint „Az élelem a legfontosabb emberi szükséglet". A Néprajzi Múzeum elegáns kiállításán, melyen ízlésesen hangolt szekciók vezetnek minket témáról-témára, egy olyan kultúrát ismerhetünk meg, ahol az ételek nem mindennapi jelentőséggel bírnak, ahol az étkezés nem csupán az alapvető létfenntartáshoz szükséges, hanem az emberi kapcsolatok nehézségeinek áthidalására és a bensőséges kapcsolódás erősítésére is szolgál, sőt, különféle művészi alkotások, így a zene, a tánc, a festészet, a szobrászat és a költészet ihletője is. A kínai étkezési kultúra a kulináris gyakorlatból eredően olyan filozófiai gondolatokban nyilvánult és nyilvánul meg, mint „az ötféle íz megfelelő keveréke", vagy a „harmónia a sokféleségben". Számos mondásuk kapcsolódik az ételhez, a táplálkozáshoz, mint az élet alapvető misztikumához, így például „az orvosság és az étel ugyanabból a forrásból származik", vagy „az étel képes gyógyítani és életet adni" bölcsességek egyértelműen azt a narratívát erősítik, mely szerint az étkezés messze túlmutat önmagán, életadó gyógyír, elixír, mely testet és lelket ápol.
A kínai étkezési kultúra évszázadokon átívelő fejlődése tanúskodik az idő múlásáról, a népek, kultúrák találkozásáról és szétválásáról, velük együtt változik és fejlődik, jelentős innovációs szerepet betöltve a kínai civilizáció fejlődésében és kifogyhatatlan forrásként szolgálva a hagyományos orvoslás, tudomány, művészetek és a mindennapi élet megannyi területén. A pekingi Kínai Nemzeti Múzeum gyűjteményéből rendezett válogatás egyben szép mérföldköve a Néprajzi Múzeum és kínai társintézményei között zajló komplex együttműködésnek, a számos szöveges információval megkísért edukatív kiállítás egyfajta filozófiai megmerítkezést ígér, utazást, vagy csak első lépéseket, művészi pillanatokat, inspirációt, ha tetszik, távoli hangzású szimfóniát, mely minden érzékszervünknek tartogat meglepetéseket.
fotó: Incze László
Egy fine dining étkezés: pillanat, melyet megélhetünk, esemény, mely emlékké nemesülhet. Amikor a konyhaművészet által felépített műalkotásnak állandóan változó közönsége lehetünk, ezerféle kóstolóiként ezerféle tartalommal tovább írva a művész alkotását. A Néprajzi Múzeum Fine Dining: az ősi Kína gasztrotörténetei című kiállításának finoman rajzolt installációi, posztamensen felterített bőségasztala az ízek, a formák, a magasszintű eljárások és a spiritualitás szimbiózisának egyfajta lepárlott, tiszta élményegyüttesével ajándékoznak meg minket. Mi pedig vágynánk leülni egy fehér asztalhoz, vágynánk fellebbenteni a függönyt, és mögötte csodát várni, vágynánk úgy elfogadni a nekünk nyújtottat, akár egy festményt, egy zeneművet, egy imát. És közben hálát adni. Hogy megint tanultunk valamit. Megint többek lettünk. Egy kis csenddel, egy kis művészettel. Mert enni és élni csak így érdemes.
